Cikksorozatunk előző részeiben tisztáztuk a jobboldal ideológiai alapjait, valamint megvizsgáltuk, miért fordult el a hazai ifjúság a konzervativizmustól. Ha azonban kilépünk a magyar rögvalóság keretei közül, és a nyugati trendeket vizsgáljuk, egy még mélyebb, globális társadalmi krízissel szembesülünk. A politika ugyanis már nemcsak a generációkat, de a nemeket is végzetesen kettészakította.
A nyugati fiatalok és a jobboldal
Itt van egy nagyon félelmetes és a jövőben súlyos problémát okozó jelenség. A Financial Times 2024 elején publikált egy átfogó, több országra kiterjedő kutatást, amelyből kiderült: a korábbi generációkkal ellentétben a mai 18–29 éves korosztályban a nemek politikai szimpátiája elvált egymástól. Az Egyesült Államokban a fiatal nők ma 30 százalékponttal vallják magukat liberálisabbnak vagy baloldalibbnak, mint a velük egykorú férfiak. Ez a szakadék Németországban is 30 pontos, az Egyesült Királyságban pedig 25 pontos.
A világ egyik legnagyobb kutatóintézete, a Gallup amerikai adatai megmutatják a folyamatot is: az elmúlt tíz évben a fiatal nők körében drasztikusan megugrott a progresszív baloldaliak aránya. Eközben a fiatal férfiak nem követték őket ezen az úton, sőt, a legfiatalabb fiúk körében ma már többen vallják magukat konzervatívnak, mint liberálisnak.
Miért történik ez? Mondhatnánk itt, hogy a regnáló hatalommal szembeni lázadásról és a természetes körforgásról van szó. Ami Magyarországon a Fidesz, az Nyugaton a progresszív baloldal: ők uralják a kulturális teret. Amikor egy amerikai vagy nyugat-európai fiatal beleszületik abba, hogy mindenhonnan az identitáspolitikát és a baloldali dogmákat sulykolják neki, a természetes lázadás iránya idővel megfordul. Számukra már nem a Che Guevara-póló jelenti a lázadást, hanem a klasszikus családmodell vagy a hagyományos értékek felvállalása.
De akkor miért csak a fiúk és a fiatal férfiak kezdtek „lázadni”?
A nyugati baloldal az elmúlt években szintet lépett: az esélyegyenlőség helyett a kimeneti egyenlőségre helyezte a hangsúlyt. Ezt különböző kvótákkal és a többségi társadalom (különösen a fehér, heteroszexuális férfiak) vélt vagy valós "elnyomó" szerepének ostorozásával próbálják elérni. Sok fiatal férfi úgy érzi, hogy ebben a rendszerben a szorgalma és a tehetsége másodlagos lett a származása vagy a neme mögött. Úgy érzik, a modern baloldal bűnbakként kezeli őket a múltbéli sérelmekért. Ezért fordulnak afelé a jobboldal felé, amely azt üzeni nekik: "Nem vagy eredendően bűnös, a teljesítményed számít, és jogod van a kemény munkád gyümölcséhez."
Miközben a fiatal nők számára a baloldal továbbra is vonzó – hiszen a női emancipáció kiteljesedését és az egyenlőséget ígéri –, a fiatal férfiak egy része elveszettnek érzi magát a hagyományos szerepek felbomlása miatt. A modern kultúra sokszor patologizálja a férfias vonásokat (gondoljunk a "toxikus maszkulinitás" fogalmára). Ebben az identitásválságban a jobboldal – és az ezen a hullámon lovagló internetes gondolkodók – adnak nekik kapaszkodót. Nem mehetünk el a biológiai és evolúciós pszichológiai különbségek mellett sem. Bár a modern társadalom szereti azt sulykolni, hogy a férfiak és a nők pszichológiailag teljesen egyformák, a kutatások mást mutatnak, és ez a politikában is lecsapódik:
- A női empátia és a gondoskodó állam: A nők – átlagosan – magasabb érzelmi intelligenciával és együttérző hajlammal rendelkeznek. Számukra evolúciósan is a közösség, a gyengébbek védelme és a béke fenntartása volt a prioritás. Ez a pszichológiai profil természetes módon vonzza őket a szociális kérdésekre, az esélyegyenlőségre és a kisebbségvédelemre fókuszáló baloldalhoz. Amikor a baloldal azt mondja, "segítsünk a hátrányos helyzetűeken", a női empátia erre azonnal rezonál.
- A férfi rendszer-logika: A férfiak gondolkodása átlagosan rendszerszintűbb, a hierarchiára, az ok-okozati összefüggésekre és a szabályokra fókuszál. Amikor a progresszív baloldal a tiszta jószándék és az empátia leple alatt olyan döntéseket hoz, amelyek felborítják a rendszert (például a meritokráciát kvótákkal váltják fel, vagy a határok megnyitása biztonsági kockázatot okoz), a férfiak logikusabb, strukturáltabb gondolkodása azonnal érzékeli a hosszú távú káros hatásokat. Számukra a szabályok önkényes áthágása (még ha jó cél érdekében történik is) nem igazságos, hanem veszélyes.
Szeretném leszögezni: egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Egy egészséges felállásban ezek nagyon szépen kiegészítik egymást, és hatékonyabban működnek: megfékezik egymást, amikor szükséges, vagy segítenek a másiknak, amikor kell.
De ez látszólag lehetetlenné vált pont azok miatt, akik a politikában is ellehetetlenítik a kompromisszum lehetőségét. Egy egészséges társadalomban a jobboldali (rendet, felelősséget és hagyományt hangsúlyozó) és a baloldali (esélyegyenlőséget és empátiát előtérbe helyező) értékek kiegészíthetnék, sőt egyensúlyban tarthatnák egymást. A probléma az, hogy a politika ma már nem az egyensúlyról szól.
Mindkét oldal véleményvezérei és politikusai úgy belelovallták magukat egy szélsőségesen nagyotmondó populizmusba, hogy abból már egyszerűen nem akarnak – vagy az arcvesztés miatt nem tudnak – visszatáncolni. És ezt a megosztottságot a modern technológia a végletekig felerősíti. A közösségi média valóságtorzító hatása letarolta a közéletet. A platformok algoritmusai nem a békés, unalmas kompromisszumot, hanem a dühöt, a felháborodást és a radikalizmust jutalmazzák figyelemmel. Ebben a rendszerben mind a fiatal férfiak, mind a fiatal nők bezárkóztak a saját digitális lövészárkaikba. A fiatal nők hírfolyamait a toxikus férfiakról és az elnyomásról szóló tartalmak uralják, miközben a fiatal férfiak YouTube- és TikTok-ajánlásai tele vannak a nők jogait megkérdőjelező, a hagyományos férfiasságot radikálisan hirdető influenszerekkel. Ebben a mesterségesen torzított térben a másik fél már nem egy vitapartner, akivel kompromisszumot lehet és kellene kötni, hanem egy gonosz karikatúra, egy ellenség, akit le kell győzni. (erről itt írok hosszabban: https://kozter.com/bejegyzes/a-reakciokra-szabott-vilag ) Ezt mi sem bizonyítja, hogy minap mikor ezt a problémát felvetettem, rögtön megszületett egy nőtől az ítélet, hogy: „azért van igy mert a férfiak asszonyverők”.
Ennek az ideológiai szakadásnak a következménye messze túlmutat a választási matematikán. Kialakult egy kőkemény társadalmi krízis, amit nyugaton magányjárványnak (loneliness epidemic) vagy párkeresési szakadéknak (dating gap) hívnak. A fiatal nők és férfiak egyszerűen már nem értenek egyet a világ legalapvetőbb kérdéseiben: mik a nemi szerepek, hogyan épüljön fel egy család, mi az egyén felelőssége. Egy radikálisan progresszív nő és egy hagyományos értékekhez visszatérő, jobboldali férfi számára szinte lehetetlenné válik a hosszú távú párkapcsolat kialakítása. A politikai polarizáció így a hálószobákba és a magánéletbe is beszivárgott.
Amikor azon gondolkodunk, hogy mi ma a jobboldal, miért fordulnak el tőle a magyar fiatalok, vagy miért térnek vissza hozzá a nyugati férfiak, egy dolgot nem szabad elfelejtenünk: az ideológiák önmagukban csak eszközök. Ahogy egy kalapáccsal lehet házat építeni és ablakot betörni is, úgy a jobboldali és baloldali eszmék is használhatók a társadalom építésére vagy annak teljes szétszakítására. Jelenleg – mind Magyarországon, mind Nyugaton – az utóbbit látjuk.
Bár azt írtam, hogy a magyar fiatalok utódai majd ellenük fognak lázadni, a nyugati trendek előbb-utóbb megérkeznek hozzánk is. Akkor pedig égető szükség lesz arra, hogy megtanuljunk újra kilépni a digitális lövészárkainkból, és megpróbáljuk megérteni a másik oldal mögött meghúzódó valós félelmeket és vágyakat – különben nemcsak a generációs, de a nemek közötti szakadék is tovább fog mélyülni.
Mert ha a politika továbbra is kizárjuk a valódi párbeszédet, és a közösségi média algoritmusaira bízzuk a közbeszéd levezénylését, akkor a társadalmi szövetünk menthetetlenül szétfoszlik. A jövőnk nem abban múlik, hogy melyik oldal győzi le a másikat egy átmeneti kulturális háborúban, hanem abban, hogy képesek vagyunk-e túllépni a kölcsönös karikatúrákon. Ehhez viszont mindennél jobban szükség van arra, hogy végre tisztában legyünk azzal, mi is a jobb- és a baloldal.
Cikksorozatunk előző részeit itt és itt találod!
Ez az írás mit sem ér olvasóink nélkül. Ha fontos neked, hogy maradjon kritikus jobboldali hang is a nyilvánosságban, támogass minket Patreon-on, Donably-n, vagy a KözTér alapítványán! Köszönjük!
