Sokan latolgatják, mit rontott el a Fidesz kampánya. Nyilván sokakat meglepett a jobboldali pártok csúfos veresége, hiszen még fél éve is megvolt az esély arra, hogy ha nem is nyer a Fidesz, valamifajta Mi Hazánk-os együttműködéssel döntéshozó helyzetben maradhat.
Hogy milyen rendszerszintű problémák vezettek ehhez a vereséghez, arról valószínűleg könyvek születnek majd, így most nem térnék ki mindenre.
Magában a kampányban is egyértelműen voltak kisebb-nagyobb hibák. Például amikor a kormány értelmetlen diszkórazziákat szervezett, miközben a fiatalokat megszólítani kívánó „megmondó” egy Dopeman nevű ember lett. Ugye, értjük?
Vagy ott volt a Donald Trump kampányából kölcsönzött, influenszerekhez járás stratégiája, amely egyszerű copy-paste elemként, a magyar viszonyokat figyelembe véve nem működött. Ha nem is ártott, de biztosan nem használt.
A legnagyobb hiba azonban az volt, hogy nem Magyar Péter karakterére fókuszáltak. Többször elhangzott, hogy ez egy tudatos döntés –, de mint utóbb bebizonyosodott, súlyos hiba volt. Mindenki tudja, hogy Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc óta nem vett részt választási vitán, és ennek megvoltak az okai. Talán igaza volt. Most azonban taktikai szempontból mégis szükség lett volna rá.
Magyar Péter arra hivatkozva, hogy Orbán Viktor nem vitatkozik vele, gyakorlatilag letiltotta jelöltjeit a vitákról és a nyilatkozatokról, így nem derülhetett ki, mennyire alkalmasak a feladatra.
Valószínűleg körülbelül annyira, mint Kulja András egészségügyi szakértésre. Ugye, le is cserélték a vita után! Emlékezzünk vissza arra a kínos eseményre, amely sem szakpolitikai, sem egészségügyi vitának nem volt nevezhető, amikor egy tiszás politikus az államtitkárral „cserélt eszmét”. Vagy gondoljunk Magyar Péter Kossuth rádiós vagy köztévés szerepléseire. Ha ezek szélesebb körben láthatók lettek volna, az legalább a részvételi arányt csökkenthette volna, mert sokan úgy döntöttek volna, hogy ebből nem kérnek.
A Tisza politikusait ráadásul szakpolitikai vitákba is bele lehetett volna kényszeríteni, amelyekből valószínűleg rosszul jöttek volna ki, hiszen sok esetben 20–40 éves politikai tapasztalattal rendelkező szereplőkkel kellett volna ütköztetni álláspontjukat.
Természetesen a Tisza-sajtó és influenszerek – akár külföldi forrásokból származó anyagokkal, akár panaszkodó állami alkalmazottak történeteinek felnagyításával – nyilván mindent megtettek volna a figyelem elterelésére. Ennek ellenére véleményem szerint a vereség mérsékeltebb lehetett volna.
Akik ennél is nagyobb stratégiai hibát követtek el, azok a Mi Hazánk és a körülötte lévő véleményformálók voltak. Sokáig az élt a köztudatban, hogy a Fidesztől visznek el szavazatokat. Ugyanakkor egy, a Bűnvadászok által készített, 3000 fős felmérés szerint a nézőik 40 százaléka a Tiszára szavazott. Vagyis a Mi Hazánk nem a Fidesszel, hanem a Tiszával versenyzett a vidéki szavazatokért.
A párt olyan, korábban felépített ügyeket – mint az oltásellenesség, az alföldi kiszáradás, az egészségügy és az élelmiszeripar kapcsolata vagy a végrehajtói rendszer kritikája – egyszerűen lecserélt egy leegyszerűsített, rendpárti üzenetre. Így egy erős, politikát alakító, valós társadalmi igényeket csatornázó párt helyett visszacsúszott egy, a bejutásért küzdő, megjelenésében skinhead pártra emlékeztető erővé.
Miközben a Mi Hazánk elindult egy olyan úton, amelyen gondolkodó, a politikai programokra igényes választókat is megszólított.
Ha valahol működhetett volna az amerikai politika egyszerű „copy-paste” átvétele, akkor az a Mi Hazánk lett volna. Tucker Carlson és Robert F. Kennedy Jr. által képviselt ügyek magyarosítása kifejezetten koherens és értelmezhető politikát hozhatott volna létre. Ez ugyan nem lett volna elegendő egy váltópárt szerepéhez, de a mérleg nyelve pozíciójához igen.
Ez az írás mit sem ér olvasóink nélkül. Ha fontos neked, hogy maradjon kritikus jobboldali hang is a nyilvánosságban, támogass minket Patreon-on, Donably-n, vagy a KözTér alapítványán! Köszönjük!
