Forrón izzottak a vonalak a múlt héten. A gyász hét lépcsőjét együtt jártam be rokonokkal, barátokkal, szomszédokkal, nagyjából mindenkivel, akinek megvan a számom. Igyekeztem mindenkinek a legjobb, leghiggadtabb énemet adni, de úgy döntöttem, papírra is vetem ennek a közel 150 beszélgetésnek a mazsoláját.
Nem, nem lett rossz ember az a 2 458 337, aki kitartott Orbán Viktor és a Fidesz mellett. Nem, nem lett sem korrupt, sem arrogáns, sem orosz ügynök, se legyőzött, se rossz ember. Ők – vagyis mi – annak az áldozatai vagyunk, amit úgy hív a történelmünk: magyar sors.
Igen, volt, aki ezt már 2015-ben, a „G-nap” után látta és jelezte. Volt, aki egy kicsit később – jómagam 2016-ban –, és volt, aki a választások előtti napig várt ezzel. Viszont nagyon nem mindegy, hogy ezt milyen formában teszi meg az ember: hangosan a nyilvánosságnak, önmaga hiúságát szolgálva, vagy belül, diszkréten, jobbító szándékkal. Nyilván, aki jókor rálép a „magyarpéteri útra”, úgy tűnik könnyedén Batthyány Lajos székében találhatja magát, de ez a gondolat most nem róluk szól. Egyébként sincs, és nem is lehet az irányukba semmi düh. Miért?
Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.
Az pedig, hogy az ország így döntött, még csak nem is rossz – pusztán nem az akaratunkat tükrözi. Ez pedig nagy különbség! Eddig a Fidesz volt hegemón, most pedig nem lesz az. És egyébként sem ez a legfontosabb most annak a 2 458 337 embernek – sem első-, sem másodsorban. Nekünk nem az a fontos, hogy Magyar Péter épít-e saját korrupciós hálózatot – a MER-t –, vagy hogy mennyire kormányoz majd rosszul, hány embert sért majd meg. Nem ez a fontos. Nagybetűkkel, félkövéren, aláhúzva: reméljük mindannyian, hogy jól fog kormányozni, és egy deka közpénz sem kerül majd a haverok zsebébe. Reméljük, mert ez a közös érdekünk: a magyar nemzet érdeke. Ennek pedig a mindenkori pártérdek felett kell állnia – nagybetűkkel, félkövéren, aláhúzva.
Nekünk most az a feladatunk, hogy az a 2 458 337 ember együtt maradjon, megújuljon, kivesse magából, akiket ki kell, és elszámoljon az utolsó terhes, apró, sötét múltbéli dologgal is, ami a közös lelkünket nyomja. Vissza kell szereznünk a morális erőnket, fel kell szabadítanunk 2 458 337 ember becsületét – és mindezt nem ideológiák mentén. Nem takarhatják el többé a napot külpolitikai és biztonságpolitikai elemzések. Számunkra a Kárpát-medence a realitás, az oktatás, az egészségügy, de legfőképp a társadalom. A közös, sok sebből vérző társadalmunk, amelyben ennél jobban kell megférnünk egymással, mint eddig. Itt az ideje úgy szeretni, hogy közben nem utálunk. Itt az ideje a társadalmi kiegyezésnek, ha kell ellenzékből. Ha kell az utcáról, ha kell a Holdról.
Most jött el az ideje szembenézni mindazzal, amivel eddig nem lehetett, nem mertük, nem engedték. Hogy ez a mi hibánk is? Igen. Hangosabban kellett volna ütni a dobokat a korrupciós ügyeknél, az arrogáns politikusok túlburjánzásakor, a kultúra leuralása során és még sok-sok minden esetén. Viszont most megtehetjük, és meg is kell tennünk. Tetemre kell hívnunk a saját konfliktusainkat. Hiszen, ha mi, az a 2 458 337 ember nem tesszük meg, úgy megteszi ezt is Magyar Péter. Hiszen közülünk való volt, ismeri és tudja a nemzeti oldal logikáját. Ne gondoljuk azt, hogy a történelem itt megáll: az a 2 458 337 ember könnyedén lehet 1 900 000 vagy 1 500 000 is 2030-ra – elég csak a demográfiára gondolni.
Biztosan sokan olvasták Kocsis Máté önkritikusnak ható bejegyzését. Ám a mi szempontunkból szinte érdektelen, hogy Borbás Marcsi most 3 milliárd forintot kapott-e a főzőműsorára, vagy csak 2,5 milliárdot. Ahogy az is, hogy nyilvánosan vagy fű alatt veszik majd össze a Szentkirályis Balog Leventével. Ez egy XXI. századi valóságshowra tartozik. Ránk pedig az, hogy vajon Kocsis Máté magát is odasorolja e a vereség okaihoz? Mert, amikor már megint a harcról beszél – mármint „a spártaiakra van szükség, nem az athéniakra” –, úgy tűnik nem érti, hogy nem Borbás Marcsi főzőműsora miatt lett 141 mandátuma a Tiszának, hanem például miatta. És a spártai harcostársai miatt. Akikkel fogcsikorgatva már csak akkor fog „együtt harcolni” ez a még 2 458 337 ember, ha Orbán Viktor nem mond mást. Ugyanis az ő szava és tekintélye továbbra is erős a táborban, ám ez nem jelenti azt, hogy mindig is így marad. És ez most a tét.
Orbán Viktor meghoz-e egy olyan döntést, ami megmozdítja az embereket, vagy nem? Tud-e most úgy dönteni, hogy azt a spártaiak is elfogadják, de ha négyév múlva körbe néz a nemzeti oldalon – DPK-k, influenszerek és óriásplakátok nélkül – olyat lát, ami tetszik neki, de olyat is, amivel legyőzheti Magyar Pétert?
Orbán Viktor szemszögéből ez is egyfajta „Leviatán ébredése” lesz – hogy Zárug Péter Farkas 2015-ös értelmezésénél felgyújtsuk a lámpát. Akkor illiberális demokráciát hirdetett 2014. július 26-án Tusnádfürdőn, most valami olyasmit kell, ami hasonlóan nagy kaliberű, de nem konfliktuskereső.
Drága 2 458 337 magyar ember!
Felkelt ma is a nap, ugyanúgy nő a fű. Szerencsére nem szabadságharcban győztek le minket. Szerencsére nincs háború, és nem a múltban élünk. Szerencsére „csak” egy történelmi választási vereség történt, ahonnan van visszaút. Ráadásul olyan, amilyen nagyon rég nem volt: érvekkel, organikusan és őszintén.
Nem kell érteni a Hormuzi-szoroshoz ahhoz, hogy újra értelmezzük magunkat. Kik vagyunk mi? Kik szeretnénk lenni? Ha ezekre tudjuk a választ, akkor érdemes foglalkozni majd Magyar Péterrel és a Tiszával. Minden más csak haszontalan időhúzás.
Mi legyen az első lépés? Mi itt a Köztéren továbbra is hiszünk a vitákban és az előremutató beszélgetésekben, de lássuk be, ez nem lesz elég. Most több kell. Például meddig lógatjuk az orrunkat? Meddig félünk? Még egy-két nap, vagy egy év? Van egy ötletem, ebben a gyászidőszakban. Terápiás jelleggel védjük meg az állami intézményvezetőket, ha kell, lengyel mintára élőlánccal. Ne engedjük, hogy a demokratikusan megválasztott vezetőket bemondásra csak úgy leváltsák. Ha Magyar Péter ezért alkotmányt akar módosítani, és ki akarja vívni az Európai Unió nemtetszését, hát legyen. De ne legyünk olyan ország, ahol rezsimről rezsimre megbuktatjuk, eltöröljük a nekünk nem tetszőket. Legyen ennek most itt vége. Elvégre 141 mandátummal lehet szerény és nagyvonalú is egy vezető.
Az állami intézményvezetőink:
- Köztársasági elnök – Dr. Sulyok Tamás
- a Kúria elnöke – Dr. Varga Zs. András
- a legfőbb ügyész – Dr. Nagy Gábor Bálint
- az Állami Számvevőszék elnöke – Dr. Windisch László
- a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke – Dr. Koltay András
- az Alkotmánybíróság elnöke – Dr. Polt Péter
- a Gazdasági Versenyhivatal elnöke – Dr. Rigó Csaba Balázs
