A jelenlegi katasztrófa rávilágít arra, hogy mennyire pazarló életet is élünk. Még nem késő változtatni.
Először is ki kell mondanunk: az, ami ma Magyarországon zajlik, az ország történetének egyik legsúlyosabb katasztrófája. Nem úgy tör ránk, mint a Covid, nem visz el házakat és életeket, mint az árvíz vagy a vörösiszap, a hatásai ugyanakkor messze túlmutatnak a fent említett bajokon. Ma ugyanis szerte Magyarországon és Európában hiány van. Hiány van vízből, hiány van energiából – és hiány van tudatosságból. Ennek hatásait máris érzékeljük, de még mindig nem látjuk, hogy mennyire súlyosak. Mert alapvető közgazdasági összefüggés, hogy
amiből hiány van, annak növekszik az ára. Nem lesz ez másképp a vízzel és az energiával sem. Főleg akkor, ha a kereslet is a jelenlegi szinten marad.
Ne legyenek illúzióink: a tartós hőhullámok Magyarországra is elhozzák a drága energia korát. Főleg, ha a kormány még azzal is súlyosbítja a helyzetet, hogy az elektromos rendszerbe óriási mennyiségű, de nagyon bizonytalan szélenergiát próbál betáplálni. Ha kevesebb vizünk lesz és kevesebb áramunk,
akkor törvényszerű, hogy ezeknek az ára emelkedni fog és eljön az a pont, amikor az állam nem fogja tudni megvédeni többé a fogyasztókat a drágulástól.
Persze kérdés, hogy akarja-e egyáltalán? Mert például az üzemanyagárak emelkedése és az ezzel kapcsolatos tétlenség azt mutatja, hogy nem feltétlenül. Az egész mostani helyzetben úgy tűnik, hogy a Tisza-kormány csak sodródik az árral és nem lép közbe aktívan a helyzet mielőbbi megoldása
érdekében. Nem halljuk a megoldási javaslatokat, nem halljuk azokat a terveket, amelyek hosszú távon is fenntarthatóvá tennék a hazai energiamixet. Helyette szélerőművekről és elhibázott paksi fejlesztésről hallunk. Pedig ha az - egyébként kiszámíthatóan termelő - atomerőművet kivesszük a
rendszerből és szélenergiával helyettesítjük, abból a jelenleginél is nagyobb baj lesz. Csak a paksi szivattyúkat kellene lejjebb vinni és már meg is oldódna a probléma. Paks II-t pedig már eleve úgy tervezték, hogy a mostanihoz hasonló helyzet ne fordulhasson elő.
A kormánynak tehát végig kell gondolnia a következő évek energiastratégiáját és az Uniós elvárások helyett a realitásokhoz kell igazítania.
Persze felmerül a kérdés, hogy mit tehetünk mi magunk? Rengeteg jó ötletet láttam és hallottam az elmúlt napokban és szembejött velem az a Tiszás grafika is, amelyen a kormánypárt a többi között arra buzdít mindenkit, hogy húzza ki a töltőt, ha nem használja, mosson reggel vagy éjszaka vagy épp
ne menjen a tv háttérzajként. Persze a Fideszes politikusok és influenszerek egyből azzal vádolták a Tiszát, hogy máris meg akarja mondani az embereknek, hogy hogyan éljenek. De nem kell ezt ennyire túlreagálni. Ezek az apróságok most tényleg segíthetnek kevesebb energiát használni. És segíthetnek
abban is, hogy tudatosabbak legyünk a mindennapokban és az ország mellett saját magunkon is segítsünk.
Mert tulajdonképpen miért is menjen a tv, ha úgysem nézzük? Miért ne moshatnánk reggel, ha van időzítő a mosógépünkön? Vagy miért ne húzzuk ki a töltőt, ha úgysem töltjük a telefonunkat?
Ezeknek semmi, de semmi köze a politikához, magunkon viszont sokkal többet segíthetünk vele, mint gondolnánk. Egyszerűen csak azért, mert feltesszük a kérdést, hogy szükségünk van erre? És ezek után más helyzetekben is fel tudjuk tenni magunknak ugyanezt, az életünk szempontjából egyik
leglényegesebb kérdést. Vajon szükségünk van 5 streaming előfizetésre, ha úgyis csak egy filmet nézünk meg hetente? Tényleg szükségünk van a következő pár cipőre, vagy a nyolcadik új pólóra, ha úgyis kétnaponta a kedvencünket vesszük fel? Kell nekünk az eggyel erősebb laptop vagy az eggyel
nagyobb autó? Biztos, hogy meg kell főznünk az egy kiló tésztát, ha a felét úgyis kidobjuk? És biztos, hogy ma is rendelnünk kell, ahelyett, hogy a közös főzésben leljünk örömöt?
Ha őszinték vagyunk magunkkal, mindegyik kérdésre nem a válasz. Mégis megtesszük. Pedig energiát, pénzt és időt spórolhatnánk, ha mindezekről lemondanánk.
És még csak nem is lennénk annyira frusztráltak, ha egy pillanatra abbahagynánk azt, hogy állandóan hajszolunk valamit. És ez nem politika. Ez tudatosság. Egyéni, családi és társadalmi szinten. Jó lenne, ha ezt a tudatosságot megtanulnánk. És akkor talán a politikában sem kétharmadról kétharmadra
botladozva választanánk magunknak újabb és újabb messiásokat.
Ez az írás mit sem ér olvasóink nélkül. Ha fontos neked, hogy maradjon kritikus jobboldali hang is a nyilvánosságban, támogass minket Patreon-on, Donably-n, vagy a KözTér alapítványán! Köszönjük!
