A migráció lett a Fidesz lassan ölő mérge

Jónás Bence 2026. 06. 30. 10:50
8 perc olvasás 755 megtekintés
A migráció lett a Fidesz lassan ölő mérge

Sokan, sokféleképpen elemezték már a volt kormánypárt bukásának okait és a kérdés valóban összetett. Most egy eddig keveset emlegetett és elsőre meglepőnek tűnő szempontot emelek be ebbe a gondolkodásba.

Úgy látom ugyanis, hogy a Fidesz gondjainak és bukásának két területen is a migráció volt az eredője.Az egyik ilyen terület a kommunikáció. Persze furcsának tűnhet, hogy az évekig témát adó és a pártot sikerre vivő jelenségről írom ezt, de tartom, hogy ez vált egy olyan lassan ölő méreggé, amely végül a kétharmados vereséghez vezetett.
 

Idézzük csak vissza 2015 elejét! Kevesen emlékeznek már rá, de ekkor a Fidesz komoly válságban volt. Még nem heverte ki a 2014 végi netadó-ellenes tüntetéseket és ekkor bontakozott ki az azóta is  a legnagyobbnak számító belső konfliktus, az O1G-be torkolló Simicska-Orbán-párharc, amelyből leginkább ma már az O1G-re emlékszünk, de ami ennél sokkal fájdalmasabb volt, hogy a Fidesz ekkor egy időre elvesztette a stabil hátországot biztosító teljes médiagépezetét. Így saját felületek nélkül találta magát szemben 2015 tavaszán a diákok és a tanárok demonstrációival és a folyamatos botrányok és balhék miatt 2015 nyarának elején, a Jobbik és a baloldal együttes támogatottsága már bőven magasabb volt, mint az akkori kormánypártoké.


Ekkor vált először reális veszéllyé, hogy ha az ellenzék be tudja csatornázni az elégedetlenséget és össze tud fogni, képes lehet leváltani a Fideszt.


Orbán Viktor ugyanakkor rátalált a kommunikációs Szent Grálra, a migrációra. Már januárban, a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni véres merénylet után elmondta, hogy az illegális bevándorlás egyre inkább fenyegeti Európát, aztán amikor nyáron a migránsok megjelentek a határnál, majd a Keleti pályaudvaron, a veszély mindenki számára kézzelfoghatóvá vált. A miniszterelnök pedig érezte, hogy igaza van és pontosan tudta, hogy a magyarok többsége vele ért egyet. A társadalmi támogatottságot élvező intézkedések (jogi és fizikai határzár, folyamatos szigorítások) mellett a kommunikációt is csúcsra járatták, a migráció témája pedig mindent leuralt, minden mást elfedett. A Fidesz népszerűségi mutatói kilőttek, az ellenzék pedig – amely stratégiai hibát elkövetve nem a kormány mellé állt, hanem ellentétes álláspontra helyezkedett – ismét összeomlott.
 

Orbán Viktor és a Fidesz pedig megtanulta, hogy csak arról kell beszélni, amiben a többség velük ért egyet.


Innentől kezdve nem volt szó egészségügyről, oktatásról, közlekedésről annak ellenére sem, hogy ezeken a területeken is komoly eredmények születtek. A kormány ugyanis folyamatosan azokat a témákat kereste, amelyekben társadalmi többség volt az álláspontja mögött. Így született meg genderpropaganda elleni küzdelem és a háborús riogatás csúcsra járatása is a migrációval kapcsolatos „élményből” fakadt. Sőt, Orbán Viktor össze is fűzte e három témát, amikor jelmondatává a „no migration, no gender, no war” fordulatot tette. A stratégia pedig működött. A Fidesz 2018-ban kétharmaddal nyert, majd behúzta a 2019-es EP-választást, 2022-ben pedig sohanem látott felhatalmazással maradhatott ismét a kormányrúd mögött.

Persze a három téma csúcsra járatása azért is volt jó taktika, mert valós veszélyekről szólt és az emberek érezték is az ezzel kapcsolatos kockázatokat. Egészen 2024-ig, amíg meg nem jelent a kihívó, az a potens erő, amely a kommunikációs színtéren is fel tudta venni a versenyt a Fidesszel.


És miközben Magyar Péter elkezdte a kórházak, az iskolák, a vasút és a gyermekotthonok állapotát bírálni, a Fidesz beleragadt a migrációnál megtanult stratégiába.
 

Vagyis csak olyan témáról beszélt, amelyről azt gondolta, hogy az emberek szerint igaza van. Valójában azt jól mérte fel, hogy a társadalmi többség ezekben az ügyekben továbbra is Orbán Viktor álláspontja mögött volt. Csakhogy a veszélyt nem érezték már olyan reálisnak az emberek. A
kerítésnek és a jogi határzárnak köszönhetően hazánkban nincs migráns, a háborúval kapcsolatos hírek a mindennapjaink részévé váltak és az óvodákban sem jelentek meg a drag queenek. Az emberek veszélyérzete elmúlt és más témák is fontossá váltak számukra. A Fidesznek pedig ezekre
nem volt válasza, pedig lehetett volna.


Nem beszéltek a kórházfejlesztésekről, az oktatási, a vasúti beruházásokról, a digitális fejlesztésekről és sok más olyan dologról, amiben igenis lépett előre az ország az elmúlt 16 évben.


Lehetett volna többet tenni, jobban fejlődni? Biztosan. De az nem igaz, hogy ne történt volna semmi, nem igaz, hogy szétrohadt volna az ország és hogy az összes pénzt ellopták volna. A Fidesz és Orbán Viktor egész egyszerűen hagyta, hogy ez a kép kialakulhasson az emberekben. Mindezt azért, mert
azt gondolta, hogy a 2015-ben megtanult kommunikációs minta még 2026-ban is működik. Nemműködött. És ez ide vezetett.


A migráció ráadásul még egy szempontból a volt kormánypárt lassan ölő mérgévé vált, de erről majd
egy következő cikkben írok bővebben.

 

Ez az írás mit sem ér olvasóink nélkül. Ha fontos neked, hogy maradjon kritikus jobboldali hang is a nyilvánosságban, támogass minket Patreon-on, Donably-n, vagy a KözTér alapítványán! Köszönjük!