A KözBeszéd legújabb adásában Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője és Incze Béla, a Légió Hungária Mozgalom vezetője beszélnek arról, mit jelent ma a nemzeti radikalizmus, hogyan viszonyul a jobboldali értékrend a pártpolitikához. Kiderül az is, mit gondolnak a Pride-ról, a Vadhajtások stílusáról.
Incze Béla szerint a nemzeti radikalizmus fogalma mára kiüresedett. Felidézi, hogy 2004 környékén került ebbe a közegbe, 2007-ben belépett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomba, majd 2018-ban többedmagával megalapította a Légió Hungáriát. A nemzeti radikalizmusról azt mondja: „Talán először 2016 lehetett, amikor először írtam arról, hogy egészen egyszerűen a XXI. századi értelemben vett nemzeti radikalizmus elfáradt, nem tudta önmagát korszerűen újradefiniálni, és nem tudta magát formailag sem felrázni.”
Horváth Tamás szerint az „Isten, haza, család” hármas mentén lehet önmeghatározást adni. Úgy fogalmaz: „Ha valaki kiáll a hagyományos értékek mellett, kiáll a magyarsága mellett, kiáll mondjuk az istenhit mellett, akár a kereszténység mellett, az nem jelenti azt, hogy ő egyébként gyűlöli a másikat, de mindennek megvan a maga helye.”
A beszélgetés egyik központi témája a Pride-zászlók leszedése és az LMBTQ-szimbólumok közterületi megjelenése. Incze szerint ezek nem pusztán kisebbségi jelképek, hanem politikai szimbólumok és lobbicsoportok jelképei, amelyekkel szemben szerinte politikai véleménynyilvánításként lehet fellépni. Horváth ehhez kapcsolódva azt hangsúlyozza: a hagyományos értékek védelme önmagában nem gyűlölet, hanem öndefiníció és értékválasztás kérdése.
A jobboldali nyilvánosság stílusáról. Horváth Tamás kifejti, nem híve a vulgáris stílusnak. „mint ahogy egy késsel is lehet kenyeret kenni vagy embert ölni, ez ugyanúgy igaz a vulgaritásra, és az, amit mondjuk a Vadhajtások vagy Bede Zsolt képvisel, az nem feltétlenül tartozik ebbe a körbe, nekem is sokszor már inkább kontraproduktívnak tűnik”.
Incze Béla a jobboldal kulturális teljesítményéről szólva azt mondja: „talán pont ott veszített nagyon sokat Magyarországon az összjobboldal, hogy ahelyett, hogy kulturálisan való szélesebb menés helyett hatalomtechnikai szélesebb menésre koncentrált, és nem tudott olyan önálló, autonóm és független alkotókat, alkotói műhelyeket és kulturális produkciókat kitermelni”.
A beszélgetésből így nemcsak az derül ki, hogy a nemzeti radikalizmus fogalma körül ma is erős viták vannak, hanem az is, hogy a jobboldali közeg saját válságát sem pusztán politikai, hanem kulturális és világnézeti kérdésként értelmezi. Incze és Horváth szerint a valódi kérdés az, képes-e ez a közeg túllépni a látványos akciókon, a puszta ellenálláson és a hatalomtechnikai gondolkodáson, és tud-e olyan önálló szellemi, kulturális és közösségi formákat létrehozni, amelyek hosszabb távon is megtartó erőt jelentenek.
Ez az írás mit sem ér olvasóink nélkül. Ha fontos neked, hogy maradjon kritikus jobboldali hang is a nyilvánosságban, támogass minket Patreon-on, Donably-n, vagy a KözTér alapítványán! Köszönjük!
