Magyarország nyilvántartást hoz létre azokról a gazdasági szereplőkről, amelyeket korábbi bűncselekmények miatt kizártak a közbeszerzésekből. Az intézkedés egy uniós kötelezettség teljesítését szolgálja, és az Euronews szerint fontos lépés a befagyasztott uniós forrásokhoz való hozzáférés helyreállítása felé.
A teljes cikk angol nyelven itt olvasható.
Az Integritás Hatóság megkezdi azoknak a gazdasági szereplőknek a nyilvántartásba vételét, amelyeket jogerős bírósági döntés alapján kizártak a közbeszerzési eljárásokból. A kormány szerint az új rendszer célja nemcsak a visszaélések kiszűrése, hanem annak lehetővé tétele is, hogy az érintett vállalkozások úgynevezett öntisztázási eljárás keretében bizonyíthassák megbízhatóságuk helyreállítását.
A nyilvánosan hozzáférhető adatbázis azt hivatott biztosítani, hogy ne vehessen részt közbeszerzésben olyan gazdasági szereplő, amelynek vezető tisztségviselőjét, felügyelőbizottsági tagját, ügyvezetőjét vagy tényleges tulajdonosát a közbeszerzési törvényben meghatározott bűncselekmény miatt jogerősen elítélték.
Az Integritás Hatóság hangsúlyozta: a nyilvántartásba vétel jogilag pontosan meghatározott kört érint, az adatok nyilvánosságának célja pedig nem a megbélyegzés, hanem a további visszaélések megelőzése és a közbeszerzések tisztaságának biztosítása.
A listáról ugyanakkor le lehet kerülni. Az érintett gazdasági szereplőnek igazolnia kell, hogy megtérítette a bűncselekménnyel okozott kárt – vagy vállalta annak meghatározott határidőn belüli megtérítését –, továbbá aktívan együttműködött az illetékes hatóságokkal, és teljes körűen hozzájárult az ügy körülményeinek tisztázásához.
A vállalkozásnak azt is bizonyítania kell, hogy olyan technikai, szervezeti és személyi intézkedéseket vezetett be, amelyek alkalmasak újabb bűncselekmények megelőzésére. Az illetékes hatóságoknak húsz napjuk lesz a kifogások és bejegyzések elbírálására, illetve annak eldöntésére, hogy az adott gazdasági szereplő törölhető-e a nyilvántartásból. Az adatbázis az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben lesz hozzáférhető.