Hogy is írta Sólyom László anno az 11/1992. (III. 5.) AB határozatban? „A rendszerváltozás a legalitás talaján zajlott. A jogfolytonosság elve alapján a pártállami időszakban hozott jogszabályok ma is érvényesek, függetlenül attól, hogy az akkori jogalkotási eljárás megfelelt-e a mai alkotmányos követelményeknek.”
Ez akkor nagy felháborodást keltett, hiszen ez a Sólyom-féle „jogfolytonosság” legitimálta a diktatúra jogrendszerét, ám végül is, ebben éltünk egészen az Alaptörvény elfogadásáig. Sőt, ha úgy vesszük még utána is. Aztán ma jött Sulyok Tamás és a saját aláírásával hozzájárult a magyar jogállamiság felszámolásához.
Az egy dolog, hogy az Alaptörvény 17. módosítása hemzseg az olyan hibáktól, amik „nem állnák ki az Emberi Jogok Európai Bíróságának vizsgálatát” – ahogy Tordai Csaba fogalmaz. Az pedig egy másik, hogy Sulyok Tamás vajon miért ezt az utat választotta?
Lemondhatott volna bármikor. Ehelyett hangzatos jogi érvelésekkel, mellesleg teljesen helyesen megindokolta, hogy miért nem mondhat le, ha erre egy másik hatalmi ág csúcsán állva valaki felszólítja.
Elküldhette volna az Alkotmánybíróságnak is. Mint azt AB volt elnöke, biztosan emlékezett a 32/2021. (XII. 20.) AB határozata indokolására. Ennek a lényege tömören, hogy az alkotmányos önazonosságunk egyfajta örökkévalósági klauzulaként léteznek, ezek a szabályok nem változtathatók meg. Az Országgyűlésnek, mint alkotmányozó hatalomnak nincs felhatalmazása arra, hogy ezeket megváltoztassa. Csak az a baj, hogy ehhez bátornak kellett volna lenni. Sulyok Tamás pedig nem volt az. Ezért nem küldte el az AB-nek előzetes normakontrollra sem az alaptörvény módosítást.
Miért írta akkor alá? Nem mondhatott le, hiszen az a saját erkölcsi mércéjével mérve is nagyon kellemetlen lett volna egy reggeli tükörbe nézés során. Ugyanakkor, ha nem így tesz megindítják ellene a jogfosztási eljárást, amit ugyan az AB tárgyal meg, de fennállt volna az esélye, hogy akkor a Köztársasági elnököket megillető illetménytől elesik a jövőre nézve. Igaz ezt, ahogy Baka András úgy ő is évekkel később eredményesen perelhette volna meg magának. De az nem egy gyors dolog.
Azzal, hogy aláírta szembeköpte azokat, akik kiálltak mellette. Azt a sok ezer embert, aki fehérvirágot tettek le a Sándor-palota elé, akik Csíksomlyón megtapsolták és azokat is, akik csak szimplán szolidaritást vállaltak vele. Őket most mind magára hagyta, ahogy Sólyom Lászlót is. Hiszen most fordult elő először, hogy egy demokratikusan megválasztott Köztársasági elnököt nyílt felszólítás alapján lemondattak az Európai Unióban.
Az pedig csak hagyján, hogy mivel sajátkezűleg írta alá az ítéletét, így minden küzdelme hiába volt. Hiszen, ha a lemondást választotta volna, az Alaptörvény módosításon két szignó lett volna Forsthoffer Ágnestől (!), ami egy világra szóló égés lett volna Magyar Péter kormányának. Ettől mentette most meg Sulyok Tamás a Tiszát. Még az is lehet, hogy ehhez kellett az igazi bátorság, nem?
