A legutóbbi oknyomozó cikken közel három hetet dolgoztam, igaz főképp egyedül és nem is figyeltem meg senkit. Segítséget se kap semmilyen titkosszolgálattól, államiszervtől, a CIA nyugdíjasklubjának Budapesti tagozatától, senkitől. Aztán olvasom, hogy „Ómolnár Miklósra vallott a gyanúsítotti kihallgatásán a Ripost volt munkatársa Mártha Imre megfigyelési ügyében.”
Elolvasva a cikket két dolog jutott eszembe:
1. Ha beigazolódik Forgács Ágnes gyanúja, hogy Ómolnár Miklós a titkosszolgálatoktól kapott „füleseket”, dossziék formájában, az nagyon durva fordulópontja lesz a magyar történelemnek. Miért? Beigazolódik az a régóta lebegtetett gyanú, hogy a Rogán Antal-féle titkosszolgálati kéz időről-időre besegített újságírókon keresztül a Fidesz ellenzékének lejáratásában. Tehát ez a Szabó Bence-sztori lenne pepitában – vagyis titkosszolgálati eszközökkel figyeltek meg embereket, akik az akkori ellenzékhez kötődtek, tehát a TISZA Párthoz. Bár, amíg a Szabó-féle történet a mai napig hihetetlenül lyukas és egymásból nem következő állításokat tartalmaz, addig Forgács Ágnes vallomásával a Mártha Imre-ügy új szintre emelkedett. Főleg, ha Forgács Ágnes nem ezredes lesz, három rendfokozatot ugorva – egyúttal pedig a Belügyminisztérium kabinetfőnöke is egyszemélyben. Tehát ez némi hitelt adhat távolról nézve az Átlátszónak adott interjújának.
Illetve, az is beszédes, hogy Mártha májusban tett csupán feljelentést, ennek ellenére szemmel láthatólag halad az ügy, szemben a Szabó Bence állítások mentén indult eljárásokkal. Pedig nem kisebb ember tette meg az első feljelentést, mint a nem régiben alkotmánybíróvá választott Ligeti Miklós, még a Transparency International Magyarország jogi igazgatójaként.
Szóval aggódó szemeinket a Mártha Imre-ügyre vessük, amiben további fordulat, hogy az ügy egyik másik lehetséges érintettje, Farkas Örs minden vádat tagadott. Sőt, ahogy Farkas fogalmazott a 444.hu összefoglalója alapján: „2022 előtt az volt a feladata, hogy kapcsolatot tartson a sajtóval, beleértve újságírókat és szerkesztőségek vezetőit, így természetes, hogy levelezett is velük, de abszurdumnak nevezte, hogy aktákat állított volna össze bárkiről is.”
Mielőtt a 2-es pontra térnénk tegyük fel a kérdést, hogy hol húzódik a határ az oknyomozó újságírás és a kémkedés közt.
Ez azért egy fontos kérdés, mert Mártha Imre ügyében, ha a titkosszolgálatok irányították közvetve Forgács Ágnest –, de Mártha ténykedése nem terjedt ki semmilyen államellenes tevékenységre –, akkor azt már (még?) vajon nevezhetjük annak? Mármint kémkedésnek? Ha igen, akkor viszont Panyi Szabolcs tényfeltáró újságírását is annak kell nevezzük? Csak, mert az éremnek most is két oldala van, ha pedig nincs akkor ez egy olyan súlyos kettősmérce, ami a magyar történelemnek csakugyan félkövérrel szedett fordulópontja lesz!
Miért? Máig tisztázatlan például, hogy Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró hogyan is tett szert Szergej Lavrov és Szijjártó Péter telefonbeszélgetésének kivonatára. Sokan úgy vélték, hogy valamelyik uniós ország titkosszolgálata adta át a felvételt Panyinak, aki ezt a választási hajrá közepén tette közzé. De megint sokak szerint ez maga a tényfeltáróújságírás volt. Ebben az esetben sem nagyon hallani rendőrségi nyomozásról, holott, ha tényleg egy másik ország titkosszolgálata hallgatta le a magyar külügyminisztert, az önmagában a magyar kémelhárítás következmények nélküli kudarca. Hogy arról már ne is beszéljünk, miképp juthatott el az a bizonyos kivonat újságírói kezekbe egy választási kampány közepén.
Az is lehet, hogy más állam titkosszolgálati eszközökkel megfigyelhet magyar állampolgárt, főleg, ha az külügyminiszter, de a magyar titkosszolgálatok már nem figyelhetnek magyar állampolgárokat? Abszurd, de nagyon úgy tűnik.
2. A Kertész Balázs-sztori. Talán már kevesen emlékeznek, de épp tízéve nagy port kavart Panyi Szabolcs, Dezső András és Hava Nikita hosszú oknyomozócikke Rogán Antal, Habony Árpád és Kertész Balázs kapcsolatáról. Mai szemmel nézve ez a cikk konkrétan eltörpül Panyi utóbbi időben közzétett hasonló jellegű cikkei mellett, de a nyomozás, a fotók, és hát a több héten át kémfilmbeillő módszerekkel történő megfigyelésük fordulópontot jelentettek a hazai újságírásban. Úgy készítettek róluk rejtett kamerás felvételeket, mintha csak a Kémek hídját néztük volna.
Azóta ezt a fajta újságírást nagyon sokan átvették, művelik Magyarországon is, ahogy pl. a Ripost és Forgács Ágnes is tette. És ezen a ponton összeér a két ügy, mert ha Mártha Imre feljelentése révbe ér, akkor – rágalmazás, és becsületsértés mellett – valószínűleg a Büntető törvénykönyv 219. § alapján ún. személyes adattal való visszaélést követtek el, ami vétség ugyan, de egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az viszont már bűncselekmény és háromévig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha a személyes adattal való visszaélést hivatalos személyként, vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.
Nincs tudomásunk arról, hogy a Kertész Balázs-sztori bármely érintettje feljelentést tett volna végül az Index.hu akkori három újságírója, vagy a lap ellen. Pedig mint Mártha Imre esetéből kiderül, nagyon is lehetett volna értelme. Különösen, hogy rossznyelvek szerint a 2017-ben lemondott akkori főszerkesztő Dudás Gergely – részben Juhász Péter „Juhi” bátorítására – kifejezetten Rogán Antal ellenes lapot igyekezett teremteni az Indexből.
Legvégül felmerül a kérdés, kit lehet megfigyelni, majd az így keletkezett felvételeket róla közzétenni? És kit nem? Ezt ki dönti el? Honnantól oknyomozó újságírás és honnantól kémkedés az adatszerzés? Mi történik a megszerzett, de a nyilvánosság számára közzé nem tett információkkal? Honnan tudhatjuk, hogy kit hallgathatnak le akár most is valamilyen méltányolhatónak tartott okból?
És akkor még nem beszéltünk a Pegasus-ügyről, valamint a magyar külügyminisztériumot ért orosz hackertámadásról, a Washington Postba történt szivárogtatásokról, és még egy jó pár „necces” ügyről.
Ez az írás mit sem ér olvasóink nélkül. Ha fontos neked, hogy maradjon kritikus jobboldali hang is a nyilvánosságban, támogass minket Patreon-on, Donably-n, vagy a KözTér alapítványán! Köszönjük!
