A Facebook-kormányzás anatómiája az, hogy nem működik az állam

Kurucz Dániel • 2026. 10. 12. 08:18
21 perc olvasás • 3,664 megtekintés
A Facebook-kormányzás anatómiája az, hogy nem működik az állam

Hónapok óta azt harsogja az ellenzék, hogy „Facebook-kormányzás” zajlik a Tisza Párt által. Hogy ennek utánajárjunk, hét név nélkül nyilatkozó bátor emberrel kísérletet teszünk arra, hogy felemeljük ennek a furcsa kormányzásnak a szoknyáját, és belessünk a kulisszák mögé. Miért név nélküliek? Mert mindannyian az államigazgatásban dolgoznak, ezért fontos megvédeni a személyazonosságukat.

Épp a Miniszterelnökségen dolgozó Alfával beszélgetek, amikor kijött Magyar Péter miniszterelnök testvérének médiájában Ruff Bálint egy újabb interjúja. Alfa főnöke, Ruff, a Miniszterelnökséget vezető miniszter sokadik sajtókörútja már ez, amiben nagyon „vétósan” bizonygatja, hogy „a NER-ben az állam kirablása volt az elsőrendű cél.” Alfát, mikor megkérdeztem erről, csak annyit felelt: „Most mit mondjon? Hogy nem tudjuk, hogy kell kormányozni, ezért jobb híján árulkodunk az előttünk lévőkre?”

De mielőtt belevágnánk: mi is az a kormányzás? Mármint jól működő országokban, ahol az államigazgatást irányítják, ahol összehívnak állománygyűléseket, osztanak feladatokat, e-maileket, akármit. Magyary Zoltán tankönyvi definíciója szerint: „A kormányzás a közhatalom legfelsőbb fokú politikai vezetése és irányítása, amely kijelöli az állami cselekvés céljait és irányát, míg a közigazgatás e célok szakmai és jogi keretek közötti megvalósítása és végrehajtása.”

Baltazár – aki csakugyan a Miniszterelnökség kötelékében áll – hozza fel példának Magyaryt. „Ruff, Magyar, Gulyás, de még Kocsis is tanulta ezt a definíciót, mindenki, aki Tamás András óráira járt a Pázmányon. Ha Ruff bevenné a veritaserumot, biztos könnyek közt bevallaná, hogy nem képesek kijelölni az állami cselekvés céljait és irányát. Ezért áll a közigazgatás és az államigazgatás 60%-a. Ami működik, az épp a Fidesz 16 éve miatt működik, mert a megmaradt kollégák lehozzák rutinból a mindennapi feladatokat, anélkül, hogy feladatot kapnának rá, vagy egyáltalán beszélnének velük.”

Alfa – Magyar ugye az Alkotmány utcai épületbe tette át a székhelyét. Mára kevés kivétellel csak új, szerintük lojális ember dolgozhat ezért az Alkotmányban, mindenki mást elpakolgattak más épületekbe, nehogy megzavarják a munkát. – Ezt hogy kell érteni? – kérdezem. Ducsay Zsuzsanna (a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára, a Telex volt adatvédelmi jogásza) egyik elhíresült e-mailje ugye kiszivárgott nemrégiben a munkaidő betartásáról, de írt egy másikat is, hogy ne zajongjanak, mert az zavarja Magyar Pétert a munkában. Nos, ott, vagyis az Alkotmányban már csak az ő embereik vannak, mégis mindenkinek elküldték a mailt, olyan egységeknek is, akik kilométerekre ülnek tőlük. Ilyet akkor csinál valaki, ha dilettáns.

Baltazár – Az új vezetéstől összesen hat e-mailt kaptam eddig. Korábban egy óra alatt kaptam hat e-mailt, most május 13-a óta összesen hatot. Ebből kettőt most a Ducsaytól, kettőt pedig nyáron a hőségriadó miatt. A másik kettő meg még ennyire se volt fontos.

Cicero egy háttérintézményben dolgozik. „Amennyire én tudom, az IM (Igazságügyminisztérium), a PM (Pénzügyminisztérium) és a Külügy működik egészen jól, bár utóbbi akkor is elműködne, ha konkrétan nem lenne miniszter. Az egy olajozott gépezet.” És Vitézy Dávid közlekedési és beruházási minisztériuma? – 

kérdezem. „A sajtóban úgy tűnik, hogy ők is aktívak, de én másképp tudom. A miniszter vezetési stílusa nem teszi alkalmassá arra, hogy minden folyamat jól működhessen. Ott dolgozó ismerősök azt mesélik, hogy mindenről személyesen akar dönteni a legapróbb részletekig, ezért egy csomó minden áll, vagy ami még rosszabb, nem ért hozzá, ezért inkább halogat vagy megszüntet dolgokat.”

Diderot – főosztályvezető, de azt nem fedjük fel, hogy hol. „Onnan tudtam a nyáron, hogy még van munkaviszonyom, hogy kaptam fizetést. De konkrétan nincs munka. Nem beszélgetnek velem, velünk. Nem kapunk feladatokat, azt csináljuk, amihez nem kell vezető, de ez nem tudom, meddig fenntartható. Van egy kollégám a HM-ben (Honvédelmi Minisztérium), ő lassan befejezi munkaidőben Dosztojevszkijtől a Bűn és bűnhődést.”

„Azt hiszem, az lehetett a tervük, hogy akit csak tudnak, elkergetnek, megfélemlítenek, majd kirúgnak, de a hírhedtté vált Ducsay-s hangfelvétel óta leálltak. Azóta nem nagyon mernek kirúgni senkit.” – Miért? – kérdezem. „Úgy tudom, vannak még hasonló hangfelvételek a rendszerben, és ezt valószínű, hogy ők is hallották.” – Ezen a ponton Diderot-t felhívja egy kollégája, hogy a HVG-n[1] most olvassa a Miniszterelnökség hirdetését a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkári tisztség betöltésére.

Alfa – „Ez is elképesztő nagy hiba. Lemondott Tarjányi Molnár Eleonóra 09. 30-án, majd egy nyilvános hirdetésben keresik az utódját, ez egy nemzetbiztonsági kockázat, az ég szerelmére. Abban a pozícióban olyan dolgokat tudsz és látsz, ami nettó államtitok. Erre meghirdetik a Facebookon.”

Diderot – „Ez egy szegénységi bizonyítvány is. Mivel ez egy bizalmi állás kéne legyen. Azt gondolnád, a Tisza-szigetekből vagy a kampányból van már vagy 10 jó jelölt, de nincs. Ráadásul ugyanez a helyzet a Belügyben, ott is lemondott ugyanezen a poszton a helyettes államtitkár.”

Alfa – „És vannak egészen meghökkentő dolgok, mint például, hogy miközben semmilyen kommunikáció nincs fentről lefelé, és így de facto munka sincs, azért Rákay Philip és még pár ember szerződéseit kerestetik az összes minisztériumban. Úgy tudom, eddig nem sok sikerrel.”

Félidőnél kiszámolom Cicero javaslatára, hogy október 5–9. közt hány db posztja volt Magyar Péternek, és ebből hány szólt magáról a kormányzásról, és hány bármi másról, ami elfedi a napi munkát. Megdöbbentő, de 33 db poszt született, amiből mindösszesen 11 foglalkozott a kormányzással és 22 bármi mással. Tehát összesen 33%-ban foglalkozott a miniszterelnök és így a magyar kormány a költségvetési hiány mérséklésével, az ipari termeléssel, a gazdasági és bizalmi mutatókkal, a vagyonadóval stb. De például egy bizonyos mignonról kétszer is megemlékezett, ahogy Hont András és Osztie Zoltán is felfért Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc mellé a héten.

Cicero – „Azt tapasztalja mindenki, hogy nincs vezetői döntés. Nem működik az állam. Elszakadt a helyettes államtitkári szint alatt a közigazgatás, és onnantól csak a lendület viszi előre az ügyeket, lényegében, ami működik, az önszorgalomból működik. Államtitkári szint fölött meg dilettantizmus van. Például Gajdos László, mikor megtudta, hogy a honvédség segít a Pilisi Parkerdőnek kordában tartani, azt hiszem, a vaddisznóállományt, le akart mondani.”

Epikurosz – Három minisztériumnak talán még mindig csak ideiglenes SZMSZ-e van, de a Miniszterelnökség is csak alig egy hete fogadta el a sajátját. Működési szabályzat nélkül meg azért elég nehéz átlátni a káoszon. Amit tetéz az állandó bizalmatlanság. Helyettes államtitkári szint alatt alig szólnak az emberhez, ha meg mégis, megkerülik a főosztályvezetőt, az osztályvezetőt, és közvetlenül az ügyintézőkhöz, a referensekhez fordulnak. Abban a hiszemben, hogy na, ők már biztos nem fideszesek. Csak azt nem értik, hogy az államigazgatás nem így működik. Például, ha mondjuk a fák locsolásáról van szó Pest megyében, az nem erről szól. Mert akkor is locsolni kell, ha az illető tiszás, és akkor is, ha nem. Csak szegény referensek meg ugye nem tudnak mindent, pl., hogy melyik fának mikor és mennyi vízre van szüksége. Épp ettől hierarchizált az államigazgatási szervezet mindenhol a világban, de egyébként egy multinál is. – Epikurosz is egy ilyen ügyintéző, aki épp azért tervezi a felmondását, mert a legalacsonyabb fizetési tartományban szerepel, de mégis főosztályvezetői felelősséget várnak el tőle.

Figaro – Szerintem már kimondhatjuk: A Facebook-kormányzás anatómiája az, hogy nem működik az állam. A döntések nem hosszú távú hatástanulmányok, szakmai konzultációk vagy társadalmi érdekegyeztetés alapján születnek, hanem az alapján, hogy mi vált ki azonnali figyelmet, tetszést vagy felháborodást a közösségi médiában. Ez nagyon sok energiát és időt leköt, nem véletlenül van csak a Miniszterelnökségen tíz kommunikációs csapat. Arra van szükségük, hogy lekössék az emberek figyelmét. Figaro nagyon szégyellős, róla semmit nem árulhatok el, cserébe összekötött egy ismerősével, Gogollal, aki a kulturális tárcákra lát rá – többes szám bizony, merthogy lényegében kettő is van.

Gogol – Az MTA szervezett egy konferenciát a Humántudományok a NER után névvel. Itt az hangzott el – a sok kritika mellett –, hogy a kultúra, a tudomány és a politika viszonya nem 2010 utántól volt rossz, hanem már ’90-től. Valamint az, hogy most sem látnak érdemi javulást. Hunyadi György például már most elmondta plénum előtt, nagyon is nehezményezik, hogy a sajtóból értesülnek sok esetben az őket is érintő döntésekről. Tehát érdemi beleszólása az MTA-nak most sincs semmibe. Persze abban azért megállapodtak, hogy az ún. Schmidt-szigeteket felszámolják, és az milyen jó lesz mindenkinek.

Figaro – Tehát egy igazi tiszás közeg is éppúgy elégedetlen, mint a volt fideszes minisztériumi dolgozók. Információ se itt, se ott. Ahogy érdemi inger a kormányzás megosztására az ahhoz értő szakmával sincsen. Ezzel ellentétben rengeteg munkacsoportot hoznak létre szinte mindegyik minisztériumban, csak azok meg nem ismerik az államigazgatás nyelvét, tehát eleve nem működhetnek jól. – Már miért ne működhetnének jól? – kérdem. Az államigazgatáshoz egyszerre kell katonás és progresszív szemlélet. De a monotonitásbírás sem árt. Akik most bekerültek, pl. egy tudós, egy multis, nem biztos, hogy jó államigazgatási szakember lesz, és főleg nem azonnal. Ráadásul be se tanítják őket. Tehát nem tudja azonosítani a problémát, így a megoldást sem tudja megmondani. Konkrétan tudok minisztériumi kabinetekről, akik konkrét ügyekben nem tudják, hogy mit kéne csinálni, de mivel nem merik elmondani a miniszterelnök felé, inkább létrehoznak munkacsoportokat.

Gogol – Csak a Tarr-féle kultúrminisztériumban több tucat ilyen munkacsoport van. Írnak, javasolnak, de nem képes a minisztérium ezeket befogadni, szintetizálni. Vegyük az alulfinanszírozottságot példaként, ez minden ágazatra igaz a kutatásban és a kultúrában is – persze voltak kivételek, pl. Krausz, Schmidt-szigetek –, de az egyetemek, kutatóhálózatok, múzeumok azok alulfinanszírozottak. Az, hogy kell extra forrás, nem kérdés, de abban már nagy vita van, hogy pl. honnan vegyék és hogyan osszák el. És itt jön a csavar, ez nem is ennek az ágazatnak lenne a feladata, de még csak nem is a minisztériumnak. Mert nem tudják, és nem is tudhatják, hogy az ágazatonként hiányzó 1-2 milliárd mínusz honnan kellene megszülessen. És éppen ezért azt sem tudhatják, hogyan kéne spóroljanak. Ez egy agyrém. Pedig így döntenek több tízezer ember sorsáról a hetekben.

Baltazár – Eddig mindig kritizálták a szuperminisztériumokat. Pedig most a Miniszterelnökség lett olyan, mint korábban az EMMI volt. Van ennek előnye, mert kevesebb adminisztrációt igényelt a feladat- és hatáskörök elválasztása miatt, megoldva így a konfliktusokat és a felesleges kádereket. Így minisztériumon belül maradtak a pénzért folyó harcok. Most Tanács Zoltán és Tarr Zoltán ezeket a napi csatákat vívja.

Figaro – Szabó Csabát (a Magyar Nemzeti Levéltár volt főigazgatóját) azért rúgta ki Tarr, mert Szabó audiencián megkérte Tanácsot, hogy a Tarrtól átkerülhessen hozzá. Amikor ezt Tanács tolmácsolta Tarrnak, azonnal kirúgta Szabót – pedig ő csak a két minisztérium közti széttagoltságon akart lendíteni. Ilyen pitiáner ez.

Gogol – Valaki azt mondta, hogy: volt a kultúrában egy szellemi alvilág, és ezt a Schmidt-szigeteket nagyon jól reprezentálják. Ezért az MTA lényegében abban keres most vigaszt, hogy a Schmidt Mária után Schmidt-szigeteknek elkeresztelt intézmények bizonyos kutatóit listázzák-e vagy sem, nagyjából, ahogy az NSZK tette ezt az NDK kutatókkal az egyesülés során. Ez legalább 500 embert érinteni fog. De legalább pár ember bosszúszomja itt is csillapodik majd.

Cicero – Ma a legvérmesebb tiszások is azt mondják, hogy kell még idő és türelem, de azt ők is elismerik, hogy nem mennek jól a dolgok. De arra már nincsen válasz, hogy meddig mehet ez így tovább. Azt hiszem, épp nálatok mondta Varjú László nagyon jól: legkésőbb december 31-ig lehet várni. Utána sokan fogjuk borítani a bilit, mert ez így nem mehet tovább. A feleslegesség érzése, a bizonytalanság az, ami nagyon frusztráló. És én például szeretem a területemet, és nagyon szerettem volna fejleszteni, most pedig még az is kérdőjelessé vált, hogy marad-e egyáltalán.

Alfa – Most is ugyanúgy van minden, ahogy eddig. Virág elvtárs kitalálja, hogy Pelikán József lesz maga a termék, az eszköz céljainak eléréséhez. És Pelikán, aki gyanútlanul ebbe beleáll, hibákat követ el. Mi történik vele? Folyamatosan börtönbe kerül, mert nem érti ezt a rendszert – ez a Fidesznél mondjuk Hankó volt, most meg pl. Gajdos vagy Lőrincz Viktória. Bár szegénykém (Lőrincz) állítólag annyira gyenge láncszem, hogy ezt még a tiszások is tudják róla – egyáltalán nem működik a tárcája. Olyan feltűnően, mintha ez már szándékos lenne. Azt hiszem, mégiscsak ő a Tisza-kormány Virág elvtársa, a tökéletes termék.

Bibó István A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című tanulmányában így írt jövőbelátóan 1946-ban a kormányzásról: „A kormányzás nem más, mint a társadalom életének koordinálása a félelem légkörének kizárásával.”

Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy a Magyar Péter-féle Facebook-kormányzás definíciója akkor a következő: „A Facebook-kormányzás nem más, mint a társadalom életének koordinálgatása a félelem légkörének beengedésével.”

Ez az írás mit sem ér olvasóink nélkül. Ha fontos neked, hogy maradjon kritikus jobboldali hang is a nyilvánosságban, támogass minket Patreon-on, Donably-n, vagy a KözTér alapítványán! Köszönjük!