Dr. Ducsay Zsuzsanna a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára, 2026.06.05-én egyedi stílusban azonnali hatállyal kirúgott 41 embert. Az esetről több hangfelvétel is készült, ezekből az érintettek jogainak védelmében torzítással és a névsorolvasás kivágásával közöljük az alábbiakat:
Mindenekelőtt az eset pikantériája, hogy Ducsay pénteken közölte ezt az emberekkel, ám a Miniszterelnökség részéről Ruff Bálint miniszter 2026.06.08-án (hétfőn) a parlamenti azonnali kérdésre válaszul ravaszul tagadta azt: „én személy szerint senkit nem rúgtam ki.” Majd hozzá tette, hogy „senkit nem rúgunk ki, aki nem bűnöző!”
Igaz, Ruff a második számú helyettesével a Telex volt jogászával végeztette el a piszkos munkát, ám attól a tény még tény marad, 41 beosztottjának mondott fel azonnali hatállyal a Miniszterelnökség. Ilyen döntések nem tartoznak a helyettesek kompetenciájába. Így erről vélhetően, Ruff Bálintnak is tudnia kellett.
Ez csak Ruff szavahihetősége miatt érdekes, de lépjünk túl ezen és inkább három névtelenséget kérő forrás segítségével elemezzük még egy kicsit ezt a Ducsay-féle vérengzést. Hogy hármójuk közül ki volt jelen június 5-én az Iskola utca 13-ban, 9 órára összehívott „értekezleten” az ő érdekükben maradjon titok. Az első forrásunkat nevezzük Júniusnak.
„Igazából számítottunk már rá. Először cselesen átköltöztettek mindannyiunkat, hogy a cuccaink dobozban legyenek és ne nagyon kelljen bajlódniuk a logisztikával. Persze volt olyan kolléga, aki reménykedett, mivel nem politikai munkát végzett, de a legtöbben tudtuk, hogy ez a nap be fog következni. Ami viszont felháborító volt az a stílus. Nem annyira jön át szerintem a hangfelvételekből, de ahogy megjelentek a kidobószerű, AH-s (Alkotmányvédelmi Hivatal) fickóval a Pál Utcai fiúk jutottak eszembe. Elképesztően arrogáns és lekezelő volt az egész. Végig éreztették, hogy ők most mindent megtehetnek velünk.”
Június elmondta, hogy furcsállták eleve az egész jelenetet. Nem tetették ki velük a telefont, sőt még csak fel sem szólítottak senkit, hogy az esemény privát, hangfelvétel nem készülhet. Pedig azért egy Tiszás politikus egy ilyenre kéne, hogy gondoljon. Valószínűleg gondoltak is, június feltételezése szerint az AH-s is készített hangfelvételt az esetről.
„Arra a kérdésre, hogy megkapjuk-e a sétálópapírt teljesen értelmezhetetlen választ adott Ducsay, sőt jogásszal azóta egyeztetve jogsértőt is. Hiszen úgy rúgott ki minket, hogy a sétálópapírt, vagyis azt, amivel a személyügyön ki tudnak minket léptetni, nem adták oda azóta sem. Ez nyilván szándékos volt. Ki akartak szúrni velünk. Mert így hivatalosan nem tud megszűnni a jogviszonyunk sem. Azt mondták, hogy ilyen helyzetet még senki sem látott. ”
Először szerdán telefonáltak, hogy 4-én lesz az értekezlet. Aztán végül ugye 5-én lett – veszi át a szót Július.
„Azonnal közölték velünk, hogy mindent hagyjunk ott, ami nálunk van. Mindent végig gondoltak, de ha nekünk volt egy-egy kérdésünk arra már nem tudtak válaszolni. Csak ilyeneket, hogy: nem hagyhatja el a tárgyalót. Meg hasonlók.”
Ducsay megfogalmazásában a 41 ember elbocsátására a jogalap az álláshely azonnali hatályú megszüntetése: Kit. 104. (1) bekezdés m) pont értelmében. Ezzel csak az a bökkenő, hogy erre akkor hivatkozhat Ruff és Ducsay, ha utána csökkentik a teljes minisztériumi létszámot. Igaz ez nem derül ki azonnal, de ellenkező esetben mindegyik kirúgás jogkövetkezményeket von maga után. Nem is olyan meglepő, hogy az érintettek jelentős része már most jogi lépéseket fontolgat.
„Ha kiderül, hogy nem lesz kevesebb az összlétszám akkor bűncselekményt követtek el lényegében. De maga a stílus és a lebonyolítás is megérne egy pert! Arról meg nem is beszélve, hogy azon élvezkednek, hogy kirúgtak minket, de mégsem tudunk elmenni és új munkát találni, hiszen nem adják ki a kilépő papírjainkat.”
Ducsay maga a hangfelvételen erről így vélekedett – „Akkor elmondom újra. Most nincsen további sétálás, nincsen sétálópapír.”
Utolsó forrásunk Augusztus, aki új a kormányzatban. Ettől fogva Tiszás és igencsak rálát Ducsay ténykedésére is.
- Szia Dani! Értem a kérdésed, moralizálhatunk, de Ruff Bálint a Tisza lelkiismerete!”
- Egyetértesz a politikai alapú kirúgásokkal? – kérdezem.
- Igen. Csak azzal nem, hogy nem vállalják fel nyíltan, és sunnyognak.
- És, ha majd a Fidesz csinál ilyeneket? Azzal is egyetértesz? – kérdezem.
- Nem. Azzal nem értenék egyet!
- Miért? – kérdezem.
- Mert a Fidesz már bosszút állt. Most mi jövünk!
Megkérdeztem még Augusztust, hogy miért kellett az AH-s ember segítségnek.
„Ezt amúgy nem erősítem meg. Nem biztos, hogy AH-s. Lehet, hogy IH-s (Információs Hivatal). Egy biztos, minden motyót végig néznek. Leellenőriznek. Egyenként. Visszamenőleg.”
Ez az írás mit sem ér olvasóink nélkül. Ha fontos neked, hogy maradjon kritikus jobboldali hang is a nyilvánosságban, támogass minket Patreon-on, Donably-n, vagy a KözTér alapítványán! Köszönjük!