Kurucz Dániel cikkei
Szerző összes publikált cikke
„Orbán Viktor miatt elköltözöm!”
Annyian vagyunk, mint egy kínai előváros. Ne tegyük ezt magunkkal, minden olyan lélekért kár, aki, ha elmegy nem jön haza. Ilyenkor egy kicsit mind meghalunk, hiszen mi közösen nem voltunk elég jók.
Tisztítótűz lesz a Tisza-jelöltekből
2025. november 17-ét nyugodtan felírhatjuk. Ez egy fontos nap lesz a magyar demokrácia újkori történetében. Bemutatta végre Magyar Péter a jelöltjeit.
Szerelmes levél Magyar Péterhez
Úgy esett, hogy összemérhető végre Orbán Viktor és Magyar Péter, hiszen Rónai Egonhoz mind a ketten bementek belátható időn belül.
Schilling Árpád vs. Nemes Jeles László
Isten ments, hogy franciább legyek Schilling Árpádnál vagy Nemes Jeles Lászlónál. Sőt Gábor György, szombat.org-on megjelent cikkével is nehéz vitatkozni, vagy akár csak kiegészíteni. Egy apróság viszont mégis megér egy misét: a 2025-ös valóság megélése.
A social média nem egy konzervatív műfaj
Hiába a matek, a számolgatás, a megmondó emberek, a drónok harca. Egy valamire viszont nagyon is jó ez a kolbászméregetés: a vágy vezérelt emberek Budapesten, ha akartak most kijózanodhattak.
Szabolcs 2 lesz a magyar Ohio?!
Ha már mindenkiben ég a 2026-os választási tűz, és az ország félévvel (179 nap) április 12. előtt adventi hangulatban él, érdemes egy pillantást vetni Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei 2. sz. országgyűlési egyéni választókerületre. Miért?
Szaniszló Krisztián: A versengő többpártendszert felváltotta egy domináns pártrendszer
A kormányzás elmélete a rendszerváltás utáni Magyarországon: A jogállam, a jó állam és a hatalommegosztás. Recenzió Szaniszló Krisztián új könyvéről.
Legyen magyar Taglit!
A „Taglit-Birthright Israel” egy olyan program, amelyet a világ különböző részein élő, 18–32 év közötti zsidó származású fiatalok számára hozott létre a mindenkori izraeli kormány.
Ami Magyarországon még nincs: az „új-antiszemitizmus”!
Kevés nemzet lelkét rágta meg úgy a XX. század, mint a miénket.