Amíg az ország a „Fidesz média” bedőlésének tapsol, addig észre sem veszi, mekkora bajban lesz a Tisza-proxy sajtója. Ez a csapdahelyzet senkit sem tud elkerülni, hiszen a „független objektívizmusnak” ára van: úgy hívják, kritika. Akik élnek ezzel az eszközzel, azok az újságírók, akik pedig nem, azok a propagandisták.
TL;DR
Biztos van még olyan, aki emlékszik arra, hogy a Hír TV Célpont című műsora volt a 2010 előtti időszak egyik zászlóshajója. A Célpont tárta fel az MSZP–SZDSZ-kormányok legsötétebb titkait, ügyeskedéseit, azokat, amelyekbe végül 2010-ben a Gyurcsány–Bajnai-csapat – Ruff Bálintostul – belebukott. Aztán jött az első fideszes kétharmad, és a Célpont „célt tévesztett”. Jobb híján a következő négy évben is az „elmúlt 8 év” gaztetteit tárta fel. Ám mindeközben nem koncentrált a hatalomra – a Fidesz–KDNP-kormányra –, annak túlkapásaira. Ezt a jelenséget a jobboldali sajtó részéről nyugodtan hívhatjuk kognitív disszonanciának.
A Célpont szépen lassan eljelentéktelenedett, hiszen nem tudta és nem is akarta betölteni azt az oknyomozó jellegű, ellenőrző szerepet, amit korábban. Ezért is hívják nagyon sokan az efféle médiát Fidesz-médiának. Mondjuk, a benne dolgozók ezt legtöbbször legalább nem is tagadták, szemben például a Telex, a Direkt36, a Partizán – és még nagyon hosszan sorolhatnánk a sort – társaival és azok újságíróival.
Tehát amíg egy jobboldali újságíró fölvállalja a politikai szimpátiáját, egy Magyar Pétert kritizálni nem merő kolléga már nem. Ezt is egészen nyugodtan hívhatjuk kognitív disszonanciának. Hiszen annak a bizonyos érmének mindig két oldala van!
Véget ért a kampány, hogyan tovább?
Sok szerkesztőség teszi fel magának a kérdést, hogy a 141 mandátumos Magyar Pétert meddig kell támogatniuk? Írhatunk olyat, ami nem az ő érdekében van? Írhatunk olyat, ami kritizálja őt? – beszélgetve négy korábbi ellenzéki lap munkatársaival, úgy tűnik, ezek a dilemmák még egy jó darabig nem oldódhatnak fel. Miért?
A Tisza-proxy sajtó, a Fidesz korábbi ellenzéki sajtója szinte teljesen lefedi Magyar Péter táborát. Ebből kifolyólag az adott médiának tábort, célközönséget kellene váltania, ha hiteles és kritikus, urambocsá’, kormánykritikus újság szeretne maradni.
Dull Szabolcs után szabadon vegyük ezt a jelenséget öt rövid pontban végig:
· A média legnagyobb riválisa Magyar Péter és a Tisza közösségi médiája lett. Ez már 2025 februárjában Gulyás Marci stúdiójában elkezdődött, amikor is a Partizán nézőit arra kérte Magyar, hogy neki utaljanak támogatást és ne a sajtónak. Azóta a Telexet leszámítva minden médiát, minden felületén túlszárnyalt Magyar.
· Újra átalakult a médiapiac. Szinte minden a Facebookon történik, és egyre rövidebb, tömörebb formában. Ez pedig már csak nagyon nagy jóindulattal nevezhető újságírásnak. Ám ez egzisztenciális kérdés is egyben, hiszen a hirdetők addig hirdetnek egy-egy lap webes felületein, amíg az emberek odakattintanak. Ha ezek a
kattintások átköltöznek a szilícium-völgyi felületekre, ez a pénz is kivándorol az országból. A lapok pedig szépen lassan megszűnnek.
· Életveszélyes szembemenni Magyar Péter narratívájával. Ha mondjuk a 24.hu leírta volna tegnap Gaudi-Nagy Tamás abuzálása nyomán, hogy a Római kor óta fennálló „szentséget”, az ügyvédi függetlenséget, az ügyféllel való azonosítás tilalmát támadta meg Magyar, akkor valószínűleg elfordultak volna tőle az olvasók és a hirdetők is. Ez a jelenség pedig hosszú távon teljesen hitelteleníteni fogja a magukat komolyabbnak gondoló lapokat. Nagyon beszédes, hogy a „bátorak” is épp a Vidéki Prókátor szavait merték csak átvenni: „fontosnak tartom megjegyezni és hangsúlyozni, hogy egy ügyvédet sem érhet semmilyen hátrány az általa ellátott megbízás tárgya, illetve a megbízó személye miatt.”
· Jobb híján folytatódik a kampány. De meddig lehet bejárni a Karmelitát? Meddig lehet a Facebookon úgy élőzni, hogy közben senki sem beszél a máris okozott károkról? A Szeretországában már eddig is számos embert alázott meg Magyar – Nobel-díjast, jogászt, volt kollégáit, barátait és persze a NER kulcsfiguráit is. Ennek egyelőre még tapsol a nép, de az említett lapok munkatársai már aggódnak, látják, mi lesz ebből, de kivárnak. Így tapsolnak még ők is.
· Vége van! Azok a lapok, amelyek főképp közösségi finanszírozásból élnek – mint például mi is –, hihetetlen dolgot tapasztaltak már április 13-án: közönyt. Az emberek a kormányváltást megélték, Orbán Viktort és a rendszerét leváltották, így a munka részükről befejeződött: nem kell többé támogatni az újságokat. Ez a trend azonban a külföldről nem finanszírozott újságokat a tönk szélére viszi, és a „Fidesz-sajtóhoz” hasonlóan a megszűnés határára kergeti. Erről a Média1 már május elején egy részletesebb cikket írt.
Mi lesz a jövőben az újságírással? Mi számít majd újságírásnak? Egyelőre úgy tűnik, hogy mindenki választ magának egy pártot, egy embert, vele emelkedik és vele is bukik el. Úgy tűnik, az újságírás ma már tényleg csak propaganda. Az a vékony kis réteg, amely meg mer bírálatokat megfogalmazni bármilyen irányba, olyan vékonyka, mint a magyar társadalom idegei. Ha pedig valaki mégis elbizonytalanodna, és újságíróként viselkedne a Tisza-kormány alatt, az könnyen Stumpf András helyében találhatja magát:
„Félelemnek nem mondanám, de most mindenki kivár.”
Mondja ezt egy Orbán Viktort évek óta kritizáló lap munkatársa arról, hogy miért bánik feltűnően kesztyűs kézzel a Tiszával a sajtó. Bár azt hamar leszögezi, hogy ez a fajta kognitív disszonancia legfeljebb őszig tarthat ki, mert utána „nem lesz gyomra” ehhez senkinek.
„Ki kell most várni a mézesheteket. Ennyi szerintem is jár, de a Tisza-proxy sajtó nevet tényleg nehéz lesz majd lemosni magunkról. Ami Sulyok Tamás közös NEM-fotózásán történt, az k.va ijesztő volt, de amíg az emberek ehhez tapsolnak, senki sem mer irányt váltani.”
A színfalak mögött egyébként már látni a repedéseket. A 24.hu és a Magyar Hang például nem kérdezhetett a Tisza-kormány első sajtótájékoztatóján, Ópusztaszeren. A jobboldali sajtóról meg ne is beszéljünk. Ha véletlenül oda is keveredik egy-egy újságíró egy Tisza-politikus közelébe, általában teljes ignorálást, és nem pedig egy interjút kap cserébe. Ez amúgy hosszú távon nagyon veszélyes lesz Magyar Péterre nézve, mert Bohár Dani száguldó
riporterként több mint ötmilliós megtekintést hozott össze a parlamenti meghallgatások során, ami nem sokkal maradt el Magyar akkori Facebook-számaitól.
Nem biztos, hogy Bohárt akkor is ennyien néznék, ha pl. Ruff Bálint minden alkalommal megállna és adna egy gyors interjút. Emlékezzünk Herczegh Márk és Gulyás Gergely párosára. Hiába voltak ők a dinamitduó minden héten a Kormányinfón, még ők sem tudták örökké fenntartani az izgalomfaktort.
„Nem csak nektek nem ad interjút, másnak sem.”
Panaszkodnak a Tisza-proxy sajtó részéről. Magyar Péter ezt is megreformálta. Már nem a HVG-nek vagy a 444-nek ad interjút, hanem a saját csatornáin beszélget azzal, akivel ő szeretne. Ha nagy ritkán pedig kivételt tesz, akkor sem kapja meg azokat a kérdéseket, amelyeket Orbán Viktornak feltennének. Ennek a legjobb példáját Máthé Zsuzsanna – azóta fideszes országgyűlési képviselő – szúrta ki még április 7-én egy Telex-interjú kapcsán.
Magyarán a média, amely kritizálhatná és megzabolázhatná Magyar Péter túlhatalmát, kivár. Látja az aggasztó jeleket, de kivár. Megvárja, amíg az emberek fölháborodnak, és majd akkor jót üt.
