Kurucz Dániel cikkei

Szerző összes publikált cikke

Megjelenítve: 11-20 / 33 bejegyzés

Magyarország legalább még megmozdul

Magyarország legalább még megmozdul

Választási hangulat Németországban és Magyarországon

Ne legyünk álszentek

Ne legyünk álszentek

Nem relativizálva Balásy Gyula tegnapi interjúját, de ne legyünk már álszentek. Mindig is voltak az államnak Balásy Gyulái, és mindig is lesznek.

A jobboldal az nem ilyen

A jobboldal az nem ilyen

A jobboldal az nem ilyen Nevezhetjük polgárinak, nemzetinek, ha kicsit közelebb lépünk hozzá, szuverenistának, orbánistának, de mindegyikben közös a vonás: a jobboldal az nem ilyen! Mármint nem olyan ugarszagú, mint ami az NKA finanszírozás kapcsán kiderült a nagy nyilvánosság számára a minap. Szomorú, saját történet következik.

Fékek és ellenSulyok!

Fékek és ellenSulyok!

Kezdjük rögtön a közepével – az elejéről itt írtunk. Nem azért kell kiállni például a köztársasági elnök intézményéért, mert Budai Gyula és Rákay Philip azt teszi. Nem is azért, mert a Fidesz vagy akár Orbán Viktor is erre buzdít egy petíció formájában, hanem annak ellenére. Miért? 141 mandátummal lehet Alaptörvényt módosítani, de újat is hozni. Át lehet nevezni a Kossuth teret Magyar Péter térre, az MTVA-t Ruff Bálint Műveknek, bármit lehet, csak nem biztos, hogy érdemes. Nem biztos, hogy ez a jó út a magyar demokráciának.

A Molnár Áron & Szarka Judit vs. Tömpe László – Story

A Molnár Áron & Szarka Judit vs. Tömpe László – Story

Szeretném azzal kezdeni, hogy több alkalommal hívtuk be Molnár Áront, vagyis Noárt a Közbeszéd című műsorunkba, egy őszinte és kötetlen interjúra, de ő ettől igen indulatosan mindig elzárkózott.

A Szabó Bence-sztori másképp

A Szabó Bence-sztori másképp

Egy ideális világban nem írnám meg ezt a cikket. Ám mikor meghallgattam Szabó Bence rendőr százados másfélórás interjúját, mélységesen elszörnyedtem. Kellett egy óra, hogy feldolgozzam az elmondottakat. De aztán valami nem stimmelt. Mármint nem állt össze a kép, a történettel kapcsolatban, amit Szabó elénk tárt: ezért meghallgattam még egyszer. Sőt, utánaolvastam az állításoknak is. És így már egy teljesen másik interjút látok.

Szankcionálni kéne a megtévesztő közvélemény-kutatásokat?

Szankcionálni kéne a megtévesztő közvélemény-kutatásokat?

Ha veszel egy kefirt és miután megittad rájössz, hogy benne volt egy-két gramm nem odaillő váladék, vagy esetleg állati tetem maradvány általában a kefirt gyártó cég súlyos kártérítést fizet.

Menj el szavazni, de ne gyűlöletből!

Menj el szavazni, de ne gyűlöletből!

Ezt a cikket most nem mint újságíró, vagy mint jogász írom, sokkal inkább mint „a 15 millió magyar” egyike, akinek nem tetszik, amit teszünk egymással...

Stratégiai Nárcizmus

Stratégiai Nárcizmus

Elemzés a magyar politikai valóságról, a közvélemény-kutatások torzításáról és a választói buborékok nárcizmusáról.

Fegyverszünet karácsonyra

Fegyverszünet karácsonyra

Mire újra felkaptam a telefont a nagy nehezen kikotort oldal már eltűnt, mert a Facebooknak újra kellett töltenie magát, hogy láthassam Takács Péter államtitkár videós pamfletjét, amire a megjelenés után hatos perccel Magyar Péter máris odakommentelt valami szépet.