Az Magyar Péter áfiuma ellen való orvosság 3. cikk

Kurucz Dániel 2026. 07. 25. 06:00
11 perc olvasás 765 megtekintés
Az Magyar Péter áfiuma ellen való orvosság  3. cikk

„Ez a rendszer sokkal törékenyebb, mint amilyennek kívülről látszik.”

Nem tehetek róla, valamiért mindig azon kattog az agyam, hogy a történelem ismétli önmagát. 2026 Magyarországát pedig már-már félelmetes pontossággal megfejtette Zrínyi Miklós valamikor még 1661-ben – feltéve, hogy egy kicsit használjuk a fantáziánkat. A „Ne bántsd a magyart! Az török áfium elleni orvosság” című politikai röpirat amúgy a magyar hadtudományi és politikai irodalom egyik legfontosabb alapműve. De nézzük meg tömören tíz pontban a lényegét.

TL;DR

Zrínyi akkoriban nem az infláció vagy a reálbér növekedése miatt aggódott, hanem amiatt, hogy lesz-e egyáltalán még Magyarország. Ezért először is fel akarta rázni a népet, hogy meghallgassák a tervét.


1. Szerinte a magyar nemzetet elaltatta a hamis biztonságérzet, a halogatás és a nemtörődömség, miközben a halálos veszély (a török) már a spájzban volt. Ebből a kábult álomból akarta felrázni a kor Pató Pál urait. 2026-ban minket a folyamatos gazdasági fejlődés ígérete altat el. A hit a globális gazdaságban, hogy „úgyis meglesz az újabb iPhone-om.” Cserébe az állam legfeljebb az adók megfizetését és a törvények – legalább minimális – betartását várja el. Ez nem a siker receptje, valljuk be! Se félsz, se komolyabb célok nincsenek a rendszerben. Pedig a mindenkori magyar gazdaság Trianon óta Európa legsebezhetőbb gazdaságai közé tartozik. Tehát kellenek a generációs közös célok: pl. harc a magyar multikért, az aszály, és a demográfiai válság ellen stb.
 
2. Zrínyi bemutatja az Oszmán Birodalom katonai gépezetét, és figyelmeztet, hogy a török, ha akarja, pik-pak felszámolja az országot, ami aztán eltűnik a történelem süllyesztőjében. Hozzátéve, hogy érdek nélkül külföldről senki sem fog segíteni. (Igaza lett!)

Most, hogy az elnyomó NER-diktatúra véget ér, türelmesen lehet várni, hogy végre kibújjanak a földből az ütőképes magyar multik, amelyek nélkül a modern Magyarország új gazdasági szerkezete elképzelhetetlen. Ha kibújtak, jöhet az állam, és apolitikus módon dédelgetheti óriássá a magyar Microsoftokat, Teslákat.

3. Most jön a kedvenc részem. Zrínyi élesen bírálta a korszak elavult védelmi rendszerét és a feudális nemesi felkelést (insurrectio). Szerinte a fegyelmezetlen, képzetlen és lusta nemesek alkalmatlanok egy modern, professzionális és jól szervezett török hadsereg megállítására. (!) Most akkor aktualizáljuk az állításokat közel 400 év távlatából, és cseréljük ki a „védelmi rendszer”, valamint a „nemes” szavakat a magyar gazdaságra, a NER-re, a közgondolkodásra, az állam működésére, – amire akarjuk. Schiffer Andrásék már 2013-ban megénekelték, hogy összeszerelő üzem lettünk. Igaz,
de már előtte is azok voltunk. Talán félelemből, talán csak úszva az árral, de Magyarország mintha kerülné a II. világháború óta a kutatás-fejlesztésbe, az innovációba történő komolyabb befektetést. Jellemzően Magyarországon a GDP kb. 1,4%-át fordítják K+F-re, az Uniós átlag 2,24%, de pl Finnországban, Dániában már 3% fölött van. 

A magyar gazdaságban a nagy árbevételű cégek döntő többsége nem magyar, hanem Magyarországon működő külföldi multi. A tisztán hazai gyökerű, külföldön is terjeszkedni képes óriásvállalatok száma pedig még régiós szinten is alacsonynak számít. Ráadásul ezek a cégek sem jellemzően a jövő technológiáinak letéteményesei. Félreértés ne essék, szuper, hogy egyáltalán van Szikszón a Hell, vagy Kisvárdán a Master Good, de
egyik sem lesz a ChatGPT konkurenciája. Ugyanakkor külföldön is sikeres magyar multik nélkül nem lesz a magyar gazdaság sem sikeres.
 
4. Zrínyi fő mondanivalója, „orvossága”: egy állandó, reguláris, hazai toborzású nemzeti hadsereg felállítása. Híres jelszava hozzá pedig a „Da mihi exercitum!” (Adj nekem hadsereget!). 

Ezt ma úgy is lefordíthatnánk, hogy: emberek, ötleteljetek, vállalkozzatok, kockáztassatok! Állam, te meg támogass minket, ahogy csak tudsz!

Amíg az ország a KATA visszavezetésénél tart, addig pl. Finnországban a startupok és a belőlük kinőtt nagy cégek (scaleupok) a finn GDP 3%-át úgy adják, hogy közben a növekedési ütemük miatt az ország gazdasági motorjának számítanak. Csak összehasonlításképp a majdnem feleakkora lélekszámú Finnországban kb. 4000 életképes startup termel évi kb. 12 milliárd eurót, ez nálunk kb. 2000 startup esetén 1,5 milliárd euróra rúg csupán.

Nyilván nem változna meg egy csapásra az élet itthon, ha több kockázati tőkealap működne, de segítené az átszellemülést 1997-ből 2026-ra.

5. Ki nem találnánk, de Zrínyi ostorozta a magyar nemességet az önzésért, a pártoskodásért, a széthúzásért és a morális züllöttségért. Úgy látta, a belső széthúzás legalább akkora ellenség, mint a török. Úgy tűnik, van, ami örök. Fodor Gábor visszatérő fordulata, hogy a rendszerváltó elit az uniós csatlakozással minden közös célt kimaxolt. Ezért a sikeres magyar jövő szempontjából nélkülözhetetlen lenne a magyar gazdaság újragondolása, ami társadalmi egyetértésen alapul, újfajta közös célként. Ez biztos, hogy eleinte fájdalommal járna, de az az igazság, hogy sok nagy állami rendszerünk a Kádár-korszak, sőt a Horthy-korszak óta nem, vagy csak alig lett megreformálva.
 
6. Azért példakép Zrínyi Miklós még 365 év távlatából is, mert minden nehézsége ellenére nem volt pesszimista. Sőt, a híres „Ne bántsd a magyart!” felkiáltás arra utal, hogy a nemzetben megvan a belső erő a győzelemhez. Zrínyi hitt benne, hogy ha a magyarság felébred az áfiumos (ópiumos) álomból, összefog és saját kezébe veszi a sorsát, képes lesz megvédeni magát és visszaszerezni a függetlenségét.

Nem írtam volna ezt a cikket, és Te kedves olvasó biztosan nem olvastad volna el idáig, ha nem élne köztünk tovább Zrínyi öröksége. Igaz, nem katonai veszély leselkedik ma konkrétan Magyarországra, de mind társadalmilag, mind gazdaságilag rossz állapotban vagyunk. Tegyük fel a kérdést: vajon meddig hagyjuk azt, hogy ez a csodálatos történelmű ország így bánjon saját magával? És tényleg Magyar Péter jelenti majd az orvosságot minden problémánkra? Ehhez nem kell rakétatudósnak lenni, mármint ahhoz, hogy tudjuk a választ.

Ahogy 16 év Fidesz-kormányzás, úgy Magyar Péter rémuralma és rombolása is egyszer majd elmúlik. Főleg, hogy „ez a rendszer sokkal törékenyebb, mint amilyennek kívülről látszik.” De mi lesz akkor? Én földobtam labdát, de nektek kell leütni.

A cikksorozat előző két része itt és itt olvasható.


Ez az írás mit sem ér olvasóink nélkül. Ha fontos neked, hogy maradjon kritikus jobboldali hang is a nyilvánosságban, támogass minket Patreon-on, Donably-n, vagy a KözTér alapítványán! Köszönjük!