Tisza Párt
Tényleg azon vitatkozunk, hogy ki szerepelhet egy RTL-es realityben?
A legújabb, napok óta tartó mikrobalhé tökéletes látlelet a társadalom állapotáról. Mi a közös Mérő Verában, Vona Gáborban, Rainer-Micsinyei Nórában és Török Gáborban? Akár egy ócska pesti vicc is kezdődhetne így, azonban ez most a valóság, ők lettek ugyanis a főszereplői a közéletet az indokoltnál jóval több ideje foglalkoztató összefeszülésnek. A történet onnan indult, hogy az elmúlt évek két legértelmesebb kereskedelmi tévés műsorának egyikébe, az RTL-en futó Árulókba (a másik nézhető produkció egyébként a TV2-es Kincsvadászok) a szerkesztők ugyanabba a kastélyba küldték nyomozni Vona Gábort és az említett két hölgyet. Ők ketten - Sapkás Pirézzel kiegészülve - pedig komoly fenntartásaiknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a korábban a cigányokat bűnözőnek nevező, náci elhajlással vádolt Vona is a műsor szereplője. Ezzel kapcsolatos kiakadásukat pedig Török Gábor is szóvá tette, a két hölgy pedig nem volt rest válaszolni és a politológust is elküldeni melegebb éghajlatra.
Iskolareform álmokból
Nemrég jelent meg a Civil Közoktatási Platform, mondjuk úgy, ötletcsomagja, amit el is juttattak a kormányhoz. Lannert Judit korábban előadó is volt a szervezet rendezvényén. Az ötleteléssel nincs baj. Viszont komoly fenntartásaim vannak szinte mindennel, amit most kigondoltak. Mivel vitaindítóként értelmezik ők maguk is, így hát vitassuk meg.
A LUXUSVADÁSZAT-BOTRÁNYTÓL a rendőrségi kiszivárgott e-mailig| Mi folyik itt?! 3. évad 5.rész
A Mi folyik itt?! harmadik évadának ötödik adásában Neuhauser Zsanett Dezse-Zelenka Dóra újságíróval, Magyar Péter „Peety” szociológussal és Móna Márk műsorvezetővel beszélgetett a luxusvadászatok körül kialakult vitáról, a norvég közmédia és Magyar Péter ügyéről, a telefonos történetről, valamint a BRFK sajtósa körüli botrányról és a nőkről szóló közbeszédről.
„Magyar Péter minden egyes beszéde egy őszödi beszéd” – Császár Attila | KözBeszéd #162
A KözBeszédben Császár Attila, újságíró, a KDNP tanácsadója beszélget Kurucz Dániellel több évtizedes szakmai pályájáról, a 2006-os eseményekről, a jelenlegi politikai helyzetről és Magyar Péter kormányzásáról.
BIRN: A Terror Háza dilemmája: felülvizsgálják Orbán Viktor emblematikus múzeumát
A Tisza-kormány dilemma elé került a budapesti Terror Háza Múzeum ügyében, mert a kiállítás átalakítása újabb kultúrharcot robbanthat ki – írja a Balk...
Merre tart a jobboldali média Magyarországon?
Történelmi lehetőséget szalasztott el a sajtó konzervatív része az elmúlt 10 évben. Robbanásszerű átalakuláson ment át a sajtó világszerte az elmúlt 10-15 évben. A hírek a napilapokból és a tévéképernyőkről először az online portálokra költöztek, majd mára oda jutottunk, hogy valójában ezek az oldalak is csak másodlagos hírközlők a közösségi média mögött. Magyarországon ezzel az idei választási kampányban szembesültünk teljes valójában, de nyugaton már régebb óta trend, hogy a politikusok Facebookon jelentik be a legfontosabb döntéseiket. Ez a jelenség az online hírportálokat is lépéskényszerbe hozta, eltolva őket a mélyebb, utánajárósabb, exkluzívabb, pikírtebb és fizetős tartalom irányába. És ez utóbbi, a fizetős tartalom az, amiben a jobboldali sajtó borzasztóan lemaradt az elmúlt 10 évben.
Euronews: Kijev benyújtja a kisebbségi oktatási törvényt, közeledik a magyar–ukrán megállapodás
Magyarország és Ukrajna közel áll ahhoz, hogy lezárja az ukrajnai magyarok jogairól szóló régóta húzódó vitát – írja az Euronews. A megállapodás a két...
Illúziók és gazdasági realitások: A „betiltott” reklámtól az uniós milliárdok sorsáig
Több mint egy évtizeddel ezelőtt egy animációs kisfilm söpört végig a magyar interneten, amely a hazai mezőgazdaság leépülésére és a tudatos vásárlás fontosságára hívta fel a figyelmet. A „betiltott magyar reklámként” elhíresült videó azonban csak a jéghegy csúcsa volt. Története tökéletes kiindulópont ahhoz, hogy megértsük a magyar gazdaság mélyebb összefüggéseit: az Európai Unió szabadkereskedelmi mechanizmusait, az uniós források valódi természetét, és a hazai tőkefelhalmozás elmúlt tizenhat évének súlyos árait. Van egy videó aminek jelenleg 14 éves a legrégebbi fe
BIRN: Tisztítótűz művelet: őrizetbe vették Seszták Miklóst és Hankó Balázst
A magyar hatóságok a Tisztítótűz művelet keretében léptek fel az Orbán-kormány idején elkövetett korrupció feltárására. Ennek részeként a héten két vo...
Euronews: Felfüggesztették Magyar Péter, Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogát
Az Országgyűlés hétfőn felfüggesztette Magyar Péter miniszterelnök, valamint Orbán Viktor két volt miniszterének mentelmi jogát, hogy külön büntetőügy...