Nemrég jelent meg a Civil Közoktatási Platform, mondjuk úgy, ötletcsomagja, amit el is juttattak a kormányhoz. Lannert Judit korábban előadó is volt a szervezet rendezvényén. Az ötleteléssel nincs baj. Viszont komoly fenntartásaim vannak szinte mindennel, amit most kigondoltak. Mivel vitaindítóként értelmezik ők maguk is, így hát vitassuk meg.
A javaslat egy olyan iskolát vázol fel, ahol nincsenek szorongást keltő osztályzatok, nincs gúzsba kötő tanterv, és ahol a diákok a magolás helyett az aktív, kritikai gondolkodásra építő tanulás részesei. Nagyon jól hangzik így elsőre. Viszont az a helyzet, hogy az életben sok dolog van, ami elsőre jól hangzik, aztán kiderül, hogy az élet nem ilyen idealisztikus. Az oktatáspolitikában különösen veszélyes, amikor egy kívánatos végállapotból indulunk ki, és abból következtetünk arra, hogy a rendszer a valóságban is úgy fog működni.
A főbb pontok a tervben
Először azt venném elő, amivel nincs problémám. Az egységes iskolaszerkezet azt jelenti, hogy megszüntetnék a 6 és 8 osztályos gimnáziumokat, így a diákok nem mehetnének el 10 vagy 12 évesen. Minden diák – háttértől és képességtől függetlenül – ugyanabban az iskolai keretben tanulna egészen 10 vagy 12 évfolyamon keresztül, különválasztás nélkül.
Nem biztos, hogy ugyanarra gondolnak, de én hasonlóban voltam annak idején. Első osztálytól 11.-ig, azaz érettségiig ugyanabban az iskolában voltam. Az egyik lefektetett cél ezzel, hogy már nagyon fiatalon ne kelljen felvételikkel stresszelni a gyereket. Ezzel együtt tudok érezni. A vizsgahelyzeteket én is mindig nagyon rosszul éltem meg. Bár hozzátenném, az életben számos ilyet fog mindenki tapasztalni. Elkerülhetetlen előbb vagy utóbb.
A másik célja ennek az, hogy ne jöjjenek létre elitiskolák. Vagy kiveszik a bukást is a rendszerből? Abban a rendszerben, amiben voltam, szintén voltak iskolák, ahol volt felvételi. Igen, ezek számítottak az igazán elit suliknak. Közben viszont azok közt is kialakult egy hierarchia, ahol nem volt.
A szöveges értékelés adminisztratív csapdája
Na és akkor jöhetnek azok a pontok, amelyekkel egyáltalán nem tudok egyetérteni. Az első az osztályzatok eltörlése. Nem lennének tehát jegyek, hanem szöveges értékeléseket kapnának a diákok. Nem világos, hogy mikor. Minden dolgozatra? Vagy nem lennének dolgozatok, és csak egy év végi értékelés lenne? Na és mi van a feleléssel? Helyben rögtönöz majd a tanár mindenki előtt egy monológot? Vagy nem lesz felelés sem?
Mondjuk, maradnak dolgozatok és felelés is. A szöveges értékelés legfontosabb célja, hogy egyénre szabott és ösztönző legyen, ugyanakkor a hiányosságokat se titkolja el. Mikor lesz a tanárnak erre ideje? Egy átlagos tanár 100-nál is több gyerekkel foglalkozik. Mindegyikről részletes elemzést írni minden dolgozat után arról, hogy miben fejlődött, miben hibázott, hogyan javítson, mindezt nyilván úgy, hogy számon tartja, előzőleg hol tartott? Ez egyszerűen embertelenül nagy meló lenne. Ennek az lesz a vége, hogy egy rakás diák csak semmitmondó motivációs szövegeket kapna valódi értékelés helyett. No és mikor jutna ideje a tanárnak ezek mellett esetleg tanítani is, vagy a tantervet összerakni? Mert bizony abban is még több dolga lenne.
A végtelen autonómia sötét oldala
Megszüntetnék a szigorú kerettantervet. Amúgy ez sem hangzik elsőre teljesen hülyeségnek. Lenne egy laza minimumtanterv, de egyébként jóval nagyobb szabadságot kapna az iskola és a tanár abban, hogy milyen tempóban halad. Az adott intézmény eldönthetné, hogy a helyi tantervével összhangban egy-egy tantárgynak milyen többletóraszámot biztosít. Őszintén szólva valóban problémás, hogy a kötelező kerettanterv nagyon merev volt, és nagyon lassan reagált a világ változásaira, nemcsak az új eszközökre, de sokszor a tudományos változásokra is.
Azonban a koncepció alkotói abból az optimista feltételezésből indulnak ki, hogy minden pedagógus naprakész, objektív és tévedhetetlen szakmai iránytűvel rendelkezik. Az emberi természet azonban nem ilyen.
Bármennyire is tekintünk átokként a kerettantervre, annak kellene biztosítania egy közös, lehetőleg objektív szakmai minimumot. Ne legyenek benne elhajlások, és mindenki ugyanazt az alapvető tudást kapja meg. Az extrém tanári autonómia és a kerettantervek kivezetése komoly veszélyforrás az ideológiai függetlenségre nézve. Bármennyire is szigorú vagy rugalmatlan egy központi kerettanterv, egyfajta társadalmi minimumként és védőhálóként is funkcionál. Ha ez megszűnik, jóval kevesebb közös tartalmi korlát szabna határt annak, hogy a pedagógus a saját világnézetét – legyen az szélsőséges politikai irányzat, áltudomány vagy vallási fanatizmus – tényként tálalja a zárt osztályteremben. A tanár tekintélyszemély, és megfelelő keretek nélkül a diákok teljesen ki vannak szolgáltatva a személyes meggyőződéseinek.
Persze lehet azt mondani, hogy a terv része, hogy megfelelő pedagógusokat neveljünk ki ehhez. De ezek emberi tényezők, kiiktathatatlanok egy ilyen rendszerben. És persze, ha a tanár csinálja még ezt is, komolyan, melyik időből? Vagy Lannert Judit szavai kezdenek értelmet nyerni, miszerint az a baj, hogy túl sok a gyerek?
De ne feledkezzünk meg a szabad kerettantervi rendszer egyik legnagyobb hátulütőjéről sem: az intézmények közötti átjárhatóság gyakorlatilag rémálommá válhat. Például egy költözés esetén hogyan illeszkedik be egy diák egy másik intézménybe? Az is problémásnak tűnik, hogy egy ilyen rendszerben a diákok határozottan eltérő tudásszinttel és különböző típusú tudással kerülnek ki az egyes intézményekből. Ez pedig jelentősen befolyásolhatja a továbbtanulási esélyeiket. Nem szólva arról, hogy egyáltalán nem világos, milyen hatással lenne a kötelező kerettanterv eltörlése a családi háttérből adódó egyenlőtlenségekre, amelyek Magyarországon már most is kiugróan nagyok.
A tények relativizálása és a kritikai gondolkodás illúziója
Ezzel a résszel még nem is lenne feltétlenül baj, csak meg kellene határozni, hogy hol és milyen mértékben kapjon szerepet a vita, az érvelés és a kritikai gondolkodás. Mert azért nem mindegy, hogy milyen tantárgyról és milyen tananyagról beszélünk. Irodalomórán például lehet vitatkozni és érvelni arról, hogy ki hogyan értelmez egy adott művet. De még ezen a tárgyon belül is vannak alapigazságok. Például a metafora jelenti, amit jelent, nem lehet rajta vitatkozni.
A természettudományokban is van helye a kritikai gondolkodásnak, de nem úgy, hogy minden állítás egyenrangú véleménnyé válik. A matematikát vagy a fizikát nem lehet átdumálni 100 különböző végeredményre. Ha a diák azt hiszi, hogy a fizika törvényeiről vagy a történelem bizonyított, alapvető tényeiről is egyenrangú vitát lehet nyitni „kritikai gondolkodás” címszóval, az nem a tudását mélyíti, hanem az alapvető valóságérzékelését rombolja. Ez egy irodalomórán vagy egy társadalomismereti vitában kiválóan működik, de az oktatás jelentős része nem véleményeken, hanem kőkemény tényeken alapul.
A tények relativizálása pedig a tudományos tantárgyaknál egyszerűen káros. Vannak tantárgyak és területek, ahol a tudomány igenis pontot tett a mondat végére. A fizika törvényei, a kémiai reakciók vagy a történelem alapvető, dokumentált sarokkövei nem értelmezés kérdései. Ha a diákokkal azt hitetjük el, hogy a „nincs egyetlen igazság” jelszava alatt minden tényt meg lehet kérdőjelezni, és elég egy hangzatos, okosnak tűnő érvelést előadni a jó értékeléshez, azzal nem a kritikai gondolkodásukat fejlesztjük. Sokkal inkább a valóságérzékelésüket romboljuk, és egy olyan generációt nevelünk, amely képtelen különbséget tenni a bizonyított tények és a jól hangzó mellébeszélés között.
A CKP oktatási stratégiája egy olyan utópisztikus világra íródott, ahol a pedagógusoknak végtelen idejük van, teljesen mentesek minden személyes elfogultságtól, és ahol minden tudományos kérdés pusztán nézőpont kérdése. Egy működőképes oktatási rendszert azonban nem lehet ideákra alapozni. Annak a mindennapok sokszor tökéletlen, emberi valóságában kell helytállnia. Amíg a reformtervek ezt a valóságot figyelmen kívül hagyják, addig a hangzatos ígéretekből a gyakorlatban csak káosz születhet.
Ez az írás mit sem ér olvasóink nélkül. Ha fontos neked, hogy maradjon kritikus jobboldali hang is a nyilvánosságban, támogass minket Patreon-on, Donably-n, vagy a KözTér alapítványán! Köszönjük!
