A Mi folyik itt?! e heti részében a Z generációval beszéltünk arról, hogy Százhalombatta határában hihetetlen közúti balesetet rögzített egy kamera. Emellett szóba került Oláh Ibolya, aki május 9-én a Kossuth téren énekelt, majd később a 444.hu cikkében úgy hivatkozott rá: meleg, roma énekesnő. Valóban szükség van a címkézésre és a megbélyegzésre? A hagyomány szerint ismét megrendezték május elején a Met-gálát a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban. Az esemény – mint mindig – most is a múzeum Divat Intézetének tavaszi kiállítását ünnepelte, amely a tematikát is szolgáltatta. Arra kerestük a választ, hogy milyen értéket képvisel manapság egy ilyen esemény. Beszéltünk arról is, hogy minden ötödik magyar szingli az AI-hoz fordul a magány ellen, illetve az egészen abszurd párbeszédről, ami a Karmelita kolostorban zajlott Magyar Péter, miniszterelnök és Havasi Bertalan, Orbán Viktor volt sajtófőnöke között. A héten Magyar Péter Peety szociológussal, Simon Rita újságíróval, valamint Pauker Barbara táncossal elemeztük az eseményeket.
Rolleres vs. nyúl és a meleg, roma énekesnő
Százhalombatta határában hihetetlen közúti balesetet rögzített egy kamera: egy hirtelen felbukkanó mezei nyúl szó szerint fejbe rúgott egy elektromos rollerest, hatalmas esést okozva. Bár a becsapódás ereje óriási volt, a rolleres a védőfelszerelésnek köszönhetően kisebb sérülésekkel megúszta, és az állat is sértetlenül futott tovább. A vendégek a videóról azt mondták, először azt hitték AI videó.
Oláh Ibolya május 9-én az Országgyűlés alakuló ülése után a Kossuth téren lépett fel. A rendezvény után adott interjúban azt mondta: számára a fellépés erős érzelmi élmény volt, és történelmi fordulatként élte meg a kormányváltást. Később a 444.hu cikkében úgy hivatkozott rá, hogy meleg, roma énekesnő. Simon Rita egy kicsit furcsának tartja ezt a címkézést, mivel „Oláh Ibolya mindig is azt mondta: ő nem szeretné, hogy az határozza meg, milyen etnikumhoz tartozik, vagy esetleg milyen a szexuális beállítottsága.”
„Így ez tök fura volt, hogy ezzel próbálták nem is megbélyegezni, hanem inkább reklámozni, és most ezt így elfogadja, hogy ez neki oké”
– tette hozzá az újságíró. Magyar Péter szerint a magyar társadalom alapvetően rasszista, és a cigányozás sajnos visszatérő jelenség.
Dollármaszk, hajókalap, szoborruha
A hagyomány szerint ismét megrendezték május elején a Met-gálát a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban. Az esemény – mint mindig – most is a múzeum Divat Intézetének tavaszi kiállítását ünnepelte, amely a tematikát is szolgáltatta. Idén ez a Kosztümművészet volt, de emellett A Divat Művészet-dresscode-nak is meg kellett (volna) felelnie a meghívottaknak. Magyar Péter szerint az ilyen események trendeket próbálnak elindítani.
„Szeretik az emberek nézni a hírességeket, és még mindig látszik, hogy ebből van nézettség”
– mondta a szociológus. Pauker Barbara azt mondta: a társadalmi üzenete a Met-gálának pozitív, mert jó, ha valakinek van egyénisége.
„Menő egyedinek lenni, és tök jó az, hogyha az embernek van egy sajátos stílusa”
– hangsúlyozta a táncosnő. Simon Rita egyetértett Barbi érvelésével, hogy fontos mások inspirálása is ezáltal. Az újságíró szerint, „ha pozitívumot kellene mondani, hogy mi legyen, vagy mi lehetne ennek a gálának a célja vagy az üzenete, ebben az esetben a művészet népszerűsítése.”
Szinglik és az AI
Úgy tűnik, nem csak külföldön jellemző tendencia az AI-hoz kötődés, ugyanis sokkoló számokra derült fény a párkeresők mesterséges intelligencia használatáról, a Randivonal és Rövid Irén szociológus által végzett friss, magyar kutatás alapján. Egy nő elvált a férjétől, hogy a mesterséges intelligenciával kezdjen szerelmi viszonyba. Egy japán nő házasságot kötött egy általa létrehozott AI-személyiséggel. Egy házas férfi teljes érzelmi kötődést épített ki a ChatGPT-vel, sőt meg is kérte a kezét. Ez csak pár példa az elmúlt egy évből arra, hogy milyen valószerűtlen kötődésre is képes az ember, ha a kapcsolódási vágyai nem teljesülnek a való életben - írja közleményében a Randivonal. A friss kutatás szerint minden ötödik magyar szingli az AI-hoz fordul magány ellen. Simon Rita úgy véli egy picit ijesztő, ha valaki terapeutának használja a Chatgpt-t.
„Felér egy pszichológussal lassan, amilyen tanácsokat ad, úgyhogy nem csodálom, hogy sokan megbeszélik vele a dolgokat, csak nem biztos, hogy ez a legjobb megoldása a problémakezelésnek”
– ezt már Pauker Barbara mondta az AI-ról.
Szópárbaj a Karmelitában
Egészen abszurd párbeszéd zajlott a Karmelita kolostorban szombat délelőtt, amikor Magyar Péter bemutatta a sajtónak az épületet. A kormányfőt a Miniszterelnöki Kabinetiroda tetőteraszán Havasi Bertalan, Orbán Viktor volt sajtófőnöke várta. Ezt az élő közvetítés szerint Magyar úgy kommentálta, hogy „korunk Bibó Istvánja még tartja a frontot”. Havasi erre úgy válaszolt, hogy a gatyámnál fogva kilógathatsz a zászlórúdra. Erre a miniszterelnök azt mondta, hogy nem tervezte, mire Havasi úgy válaszolt, hogy „Nem szeretnél? Mert akkor nagyobb lenne a látvány.”
„Erről most már nagyon le kéne szokni, mert ezt addig, amíg nem volt pártod, meg nem tudtad, hányan állnak mögötted el lehet játszani, de most már ez tényleg méltatlan”
– mondta Magyar Péter a miniszterelnök kommunikációjáról. A szociológus és a többiek is úgy látják most már a hergelést valóban abba kellene hagyni, és az influenszer-politizálás helyett a kormányzással foglalkozni.
A Mi folyik itt?! legújabb részében vicces és komoly témák mellett izgalmas vélemények hangzottak el, ha lemaradtatok az élő adásról, mindenképp nézzétek meg utólag!
A Mi folyik itt?! 2. évadának 34. epizódja teljes egészében visszanézhető YouTube-csatornánkon és az IndaPlay videóplatformon is!
Ez az írás mit sem ér olvasóink nélkül. Ha fontos neked, hogy maradjon kritikus jobboldali hang is a nyilvánosságban, támogass minket Patreon-on, Donably-n, vagy a KözTér alapítványán! Köszönjük!