Ha visszatekintünk majd 2026. április 12-re tízéves távlatból, ez a nap egy amolyan bekeretezett nap lesz a töri könyvekben. A nap, amikor véget ért az Orbán rendszer, és elkezdődött a Magyar.
TL;DR
Lesz majd egy külön önreflexiós cikkünk a mandátumbecslésünkre, arra, hogy az amúgy sem túl színvonalas Fidesz kampány hogyan engedte el az irányítást a Szabó Bence coming outját követően. Így most arra külön nem térnék ki.
Ahogy arra is csak érintőlegesen, hogy nagyon sok ember tévedett, köztük mi is – érintőlegesen, mert Kohán Matyi már tökéletesen megírta. Tévedtünk, amikor Hann Endre és Róna Dániel számait nem hittük el. Abszurd, groteszk forgatókönyvíró a sors, hiszen ők látták azt, amit mi nem. Azt persze már sosem tudjuk meg, hogy az a plusz félmillió tiszás szavazat vajon megérkezett-e volna, ha Szabó Bencétől, Panyi Szabolcson át Pálinkás Szilveszterig nem indul meg a magyar történelem legnagyobb belpolitikai proxykampánya. Sokszor szoktuk mondani, hogy a történelem ismétli önmagát – 2022-ben Márki-Zay Péter kampányával nagyon hasonló történt. A kérdés csak az, hogy tanulunk-e belőle vagy sem. Hiszen a mai napot felfoghatjuk egy fordított 2010. április 26-ának is.
Nézzünk előre és beszéljünk három kardinális dologról.
1. Mi a tanulság?
Két Magyarország van. Két egymást nem értő, sőt Budapesten és az agglomerációban egymást kifejezetten gyűlölő tábor. Évek óta pácolódik ez a kémia: van, aki 2002-ből, van, aki 2006-ból datálja, a fiatalabbak meg csak 2010 óta. Van olyan, aki egyszerűen sosem szerette a magyar jobboldalt. Van olyan, aki útközben csalódott, és akadt tegnap több százezer ember is, aki még életében nem is szavazott.
Hiába kapott tehát tegnap a Fidesz-KDNP is annyi szavazatot, amivel máskor választást lehetett nyerni, a Tisza kétharmada így is kényelmesebb lesz, mint a rendszerváltás óta bármikor. Ez pedig hatalmas felelősség. Olyan, amivel jól láthatóan a Fidesz 16 évig nem tudott mit kezdeni. Hiszen két Magyarország van. Két egymást nem értő, sőt Budapesten és az agglomerációban egymást kifejezetten gyűlölő tábor. Marianna-árkokkal, egymást verbálisan elpusztítani akaró prókátorokkal. Olyanokkal, akiknek a pártérdek mindig előrébb volt a magyar nemzeti érdeknél.
Ebben a helyzetben Magyar Péter történelmi, és életének legfontosabb döntése előtt áll. Tovább mélyíti ezt az árkot? Vagy képes lesz túllendülni hárommillió ember gyűlöletén, és inkább Bethlen István óta először megépíti a Szeretetországot? Képes lesz-e kiegyezni a társadalommal, az ellenzékkel, vagy folytatja ugyanazt, amit a Fidesz abbahagyott.
Távozzanak, távozzanak, ne várják meg, amíg elküldjük őket, mert ennek a rendszernek […] vége van.
Sajnos Magyar nem olvas elég Közteret. Máris felszólította a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság, a Kúria, az Országos Bírói Hivatal, a Gazdasági Versenyhivatal, az Állami Számvevőszék, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökeit, valamint a legfőbb ügyészt, hogy mondjanak le. Tehát mindenkit, aki a demokratikus fékekeket és ellensúlyokat jelentené a Tisza kétharmad számára. Ilyet egy nyugati demokráciában nem szokás. Sőt, ha a Velencei Bizottság és társaik hűek önmagukhoz, tiltandó, elítélendő, sztyeppeszagú autokratizmusnak látják majd. 2010-ben a Fidesz se csinált ilyet, megvárta, amíg a mandátumok kipörögnek.
Mi a tanulság?
Sok ellenzékiérzelmű, de nem kifejezetten Tisza- vagy Magyar Péter- „hívő” állította az elmúlt hetekben, hogy
ezt a választást nem a Fidesz tudja megnyerni, csak a Tisza tudja elveszíteni.
Viszont most jön a kormányzás. A 280 oldalas program végrehajtása, az eredmények felmutatása. És csak bízhatunk benne, hogy ez lesz a cél, nem pedig a kampányhangulat folytatása, tetézése: magyar-magyar ellen hergelése.
2. Mi lesz most a Fidesszel?
Anno 2006-ban, amikor utoljára kikapott Orbán Viktor, lemondott. Utána a Fidesz kongresszusa ugyan újra megválasztotta Fidesz elnöknek, de lemondott. Most is hasonló várható, de a magyar jobboldal szempontjából kulcskérdés, hogy Orbán érez-e magában még annyi erőt, hogy 2030-ban le tudja győzni Magyart. Kulcskérdés, mert más körülötte erre egészen biztosan nem alkalmas. És kulcskérdés, mert Orbán Viktor személye és politikai teljesítménye a garancia arra, hogy Magyarország egy nullkilométeres politikai és igazgatási garnitúrával ne jelentéktelenedjen el.
Magyarán, Magyar eddig is Orbánhoz képest határozta meg magát, mint a dühös, sértett fiú, aki az apja figyelmét sosem tudta igazából megnyerni. Tehát mindennek az origója továbbra is Orbán Viktor véleménye lesz. Hiszen függetlenül a választási eredményektől, a konkrét ügyekben, témákban – ún. tárgyalási álláspontokban – Orbán Viktornál lesz a kulcs. Ő ismeri az emberek véleményét, az apróbb-cseprőbb témákban. Magyar egyelőre csak tanulja a vidék Magyarországának nyelvét, ha éppen nem a NER-ről vagy az állami intézmények elégtelenségéről beszél.
Van egy alapvető félelem a Fideszben, hogy Orbán Viktor magára hagyhatja a közösségét, hiszen két ilyen év után egy 18 éves egyetemista is elfáradna. Ő pedig most lesz 63 éves. Nagy kérdés tehát, hogy a leszűkülő apparátusában mennyire tudják őt tehermentesíteni, segíteni. Ahogy az is nagy kérdés, hogy az őt támogató online tér mennyire talál magára. Hiszen az arrogáns, propagandisztikus influenszerkedés is megbukott tegnap. Úgy tűnik ez csak a balliberális pesti buboréknak áll jól, de a jobboldalnak nem.
Végül az is egy nagy kérdés, ami majd megér egy hosszabb cikket, hogy Orbán Viktor le tudja-e vonni a következtetéseket a tegnapból. Megérti-e az idők szavát. Megérti-e, hogy a meleg közösség is ugyanannyira a nemzet része, mint a most árvául maradt liberális, ősbaloldali réteg. Ugyanúgy meg kell tudnia szólítani 2026-ban mindenkit, aki ennek a parányi és titkos nyelvet beszélő, még mindig csodálatos kultúrának a része, mint ahogy tette ezt annak idején 1998-ban vagy 2010-ben. És ahogy a maga módján tette ezt most Magyar Péter, ám egy nagy különbséggel: Orbánnak nem szabad a gyűlöletre helyezni a hangsúlyt, hanem azokra, amik összetartanak minket.
3. Mi lesz a Tisza-táborral?
Ha holnap újra kiírnák a választásokat, már most kevesebben lennének a Tisza-tábor, hiszen nem szimpatikus a dölyfös arrogancia, amivel és ahogyan tudatják a világgal: győztek! Ilyen még a Fideszhez tartozó legantipatikusabb, arrogáns kiskatonái között is csak elvétve fordult elő. Nem borogattak 2022-ben, nem tépkedtek plakátokat, nem skandálták, hogy mocskos Márki-Zay, stb.
De jó. Tegyünk úgy, hogy ez a mentális feltöltődés kötelező szakasza, ami 2010 óta felgyülemlett, és most mindenkinek kijár. Ma már felkelt a nap, és nem potyogott az égből az Európai Bizottság által visszatartott 22 milliárd euró, ahogy valószínűleg egy év múlva sem fog. Nem lesznek felújítva a kórházak, és a tanárok bére sem fog megemelkedni. Nyilván azért, mert az államkassza olyan száraz, mint a legjobb gin. Legalábbis ez lesz az a narratíva, amit nagyon sokáig hallani fogunk. Ugyanakkor pár hónap elteltével ez kevés lesz már az embereknek – épp úgy, ahogy kevés volt a háború, háború, Ukrajna, háború, háború kampány a Fidesztől.
Ekkor lesznek az első kiábrándulók, aztán azok, akik nem szerették eddig sem Magyar Pétert különösebben. És kis idővel már azok is el fognak bizonytalanodni, akik eddig úgy kommenteltek a kormányváltás érdekében, mintha nem lenne holnap? Miért? Magyarország a panaszkultúra országa. Türelmetlenek vagyunk, és mindenhez is értünk. Viszont a felelősséget nem szeretjük vállalni. Nekik a következő sorokkal búcsúzom egy korábbi írásomból:
Aki most az O1G miatt rászavaz, csak arra kérem, hogy ezt büszkén vállalja a következő 4 évben is. És véletlenül se magyarázza ki, viccelje el. Ne mondja majd azt, hogy „nem az én hibám”, mert a „patás ördögre is szavaztam volna, csak, hogy a NER tűnjön el.” Vállalja büszkén a Tiszás kitűzőt, posztokat, mindent, amit eddig felhalmozott. Ne szégyellje majd magát. És barátkozzon meg a gondolattal, hogy megfordulhat a világ: ki kell állni valami és valaki mellett, nem pedig csak teli torokból üvölteni, utálni és alázni. Eljön az egzisztenciális mindenszarizmus vége. Vagy így, vagy úgy.
A magam részéről pedig átköltöztetem a jövőben a politikai, közéleti gondolataimat egy külön erre kitalált Facebook-oldalra – ez az utolsó előtti cikkem itt.
