Nemrég jártam Németországban, ahol a lakosság nagy része ugyancsak választási lázban ég. Van egy sajátos bája, ahogy a németek a tartományi választásokra hangolódnak. Pl. Baden-Württembergben, Tübingenben a szokásos standoknál a legtöbben adnak egy helyi hot dogot, ha beszélsz velük a politikáról egy percet. Mi tízpercet beszélgettünk.
Ez nem a fideszes narratíva, Németország tényleg elesett.
A fiatal srácokkal a németül folyékonyan beszélő feleségem gördülékenyebben tudta megértetni magát. Először a SPD-s - Német Szociáldemokrata Párt – sátornál érdeklődtünk, hogy mi a terv azokkal a „migránsnak” csúfolt emberekkel, akiknek el kellett hagyniuk a hazájukat, de a „nyugati demokrácia teremtés oltárán” sem akarnak németté válni. Erre minden alkalommal az volt a válasz, hogy „az integráció a megoldás”. „Az integráció a megoldás.” „Az integráció a megoldás.” Feleségem jobban ismeri a német embereket, így ezen a ponton angolosan távoztunk a tíz hot dogunkkal – na, jó, csak egyet vittünk el.
Következtek a zöldek – Die Grünen. Igaz a két fiú, akik felvilágosítottak minket az élet bonyolultságáról csak aktív szimpatizánsok voltak, nem hot dogot osztogató aktivisták. Első blikkre kiderült, hogy lényegében egyikük sem tősgyökeres német. Az egyik Horvátországban született, félig horvát, a másik pedig még a Szovjetunióban született volgai németek leszármazottja. Óhatatlanul adott a kérdés, hogy: mi ma német nemzet?
Mindenki, aki betartja a törvényeket és megtanul németül.
Hangzott a válasz. Kérdeztem, hogy ennél azért mégis csak többről kéne szólnia nem? Mármint a nemzethez tartozást nem lehet egy focicsapathoz hasonlítani. Hiszen ott is be kell tartani a szerződés szerinti szabályokat és előbb-utóbb meg kell tanulni a csapatban használt nyelvet. De ugyanez igaz egy munkahelyre, és még sorolhatnám…
utoljára egy osztrák szobafestő beszélt így.
Mondták nekem nagyjából, úgy ahogy Christoph Waltz a Becstelen Brigantikban, amikor a francia tehenész tejét kérte. Rég nevettem ilyen jót, a feleségem már kevésbé. Azután velük és talán CDU-s (Német Kereszténydemokrata Unió) emberekkel tovább beszélgetve az is kiderült, hogy ez a fajta lelkiismeret-furdalást sejtető gondolkodás miből fakad.
A II. világháború után a németek nemzethez való viszonya, abszolút érthető okokból gellert kapott. Ugyanakkor eljutott egy olyan szélsőséges szintre, ahol már annak nyomát se találni. Sőt, az öntagadásnak azt a kategóriáját járatja csúcsra a mai „haladó fiatal értelmiség”, ahol simán lenácizzák azt, aki még nemzetben gondolkodik. Így már értem, hogy az AFD-t, miért zárják politikai karanténba.
Nem ciki, ha nem hagyjuk, hogy ciki legyen
Nos, Németország nincs a világ végén. Az efféle eszmék úgy szivárognak be hozzánk, ahogy azt már oly sokszor láttuk a történelemben. És tegyük a szívünkre a kezünket, a németek mindig kiválóan képviselték a szélsőséges eszméket, gondolatokat. Pláne, ha a keleti, poszt-szovjet ugaron a megfelelési kényszerből nyugatra tekintő fiatal ezeket az újfajta izmusokat társítja a fejlett gazdasággal. Ha azt látja egy varsói, egy prágai, egy pesti egyetemista, hogy ez lesz a jövő, mert ott készül a BMW és onnan származik a Fritz-Kola.
Az egy szál bajszos fiúkák, és a rövid frufrus lányok - német mintára - nálunk is hódítanak, és őszintén ez a fajta német gondolatiság sem teljesen új idehaza. Részben ezért is teszteltük a KözTér csapatával, hogy ugyanazokra a kérdésekre milyen válaszokat kapunk március 15-én. Húsz embert kérdeztünk meg a Fidesz Békemenetén, a Tisza Nemzeti Menetén, és a Mi Hazánk Pilvax közben tartott megemlékezésén. Hogy mi volt a tapasztalatunk? Spoiler veszély:
Magyarország legalább még megmozdul, ha kell!
Az, hogy a Békemeneten mindenkin volt kokárda, és magyar zászló, egy-egy székely zászló magától értetődő bizonyosság. Ahogy a Mi Hazánk rendezvényén is. Ugyanakkor a Tiszások megleptek: ők sem lógtak ki végre a sorból. Úgy tűnik tényleg előrelépés az ellenzék számára, hogy Magyar Péter lett a vezető. Míg korábban magyarkodásnak, egy „osztrák szobafestő” túlzásának tartotta Orbán Viktor balliberális ellenzéke a nemzeti jelkép viselését, most 2026-ra nagyjából kinézték azt, akin nem volt. Persze azért most is volt egy „bátor” kisebbség, aki dacolt a többséggel és büszkén viselte a semmit.
Magyarországot talán tényleg csak az érti meg, aki ide születik, mert magyarnak lenni nem csak annyit jelent, hogy betartod a törvényeket és beszéled a nyelvet. Bizony abban az érzésben, hogy magyar vagy ott van több millió rétegnyi érzés: düh, szeretet, félelem, szerelem. Olyan érzelmi koktél, amiről mindenkinek eszébe jut valami. És, aki ezt először felismeri, az tudja vezetni a népét azon a pályán, amit jónak tart. Ez az ember pedig a rendszerváltás óta kisebb megszakításokkal, Orbán Viktor. Ő érti ezt a koktélt.
És, hogy ezt miért írom le nektek? Az alábbi kérdéseket tettük fel mindenkinek, és meglepően sokan egyetértettek. Nyilván nem tudtak egymásról, nem tudták, ki tiszás és ki fideszes, vagy épp mi hazánkos – mindenki csak annyit tudott, hogy ugyanazokat a kérdéseket kapta. Innen is köszönet Szepesfalvy Annának, Vargha Tamásnak, Macsári “Macsa” Gábornak, Fekete-Győr Andrásnak és Toroczkai Lászlónak, hogy ők is válaszoltak nekünk.
Kérdéssor:
- El kell-e fogadnia mindenkinek a választási eredményeket?
- Tart-e attól, hogy a választások után tüntetések, utcai harcok lesznek?
- Születhet-e olyan eredmény, ami miatt ön utcára vonulna?
- Melyik az a döntés, amit a saját párja hozott, de nem tud azonosulni vele?
- Mi a fontosabb, az anyagi biztonság vagy a szabadság?
- Mit ért a szabadság alatt?
- Mit gondol, veszélyezteti-e bármi Magyarország szuverenitását?
Ha a válaszok is érdekelnek, itt tudjátok visszanézni:
