Zelenszkij elnök úr megtanulta más farkával verni a zongorát, és egyéb hangszereken is jól muzsikál, például az uniós harci dobon. A brüsszeli vezetők pedig úgy küldenék a 800 milliárd dollárt, mintha nem lenne holnap – mintha abban a holnapban már nem lennének annyira biztosak.
Pedig már a BlackRock vezetői is sugallják, hogy nem tenne túl jót az amerikai nyugdíjbiztosítási befektetéseknek az, ha egy olyan országot kezdenének el újjáépíteni, amelyet éppen bombáznak. Azt viszont elfelejtik hozzátenni, hogy az amerikai nyugdíj-megtakarításoknak nagyon is jót tett az európaiak és az ukránok által hitelből vásárolt amerikai fegyverek üzlete.
De akkor mire ez a nagy sietség? Valószínűleg volt egy eredeti terv, miszerint a nyugati cégek befolyást szereznek Ukrajnában, és kiaknázhatják az emberi, illetve természeti erőforrásokat. Ennek a tervnek a megvalósulása azonban egyre messzebb tolódik. A befektetők pedig úgy érzik, hogy az eddig Ukrajnába küldött pénz, vagyis a befektetéseik veszélybe kerülhetnek. Mint a megbomlott elméjű szerencsejáték-függő, aki azt reméli, hogy ha még nagyobb tétet tesz fel, visszanyerheti a már elvesztett pénzét.
Az uniós vezetők és Zelenszkij elnök úr orosz rulettet játszanak. De igazából nincs sok vesztenivalójuk: az egyszerű ukránok milliószámra halnak meg, mi egyszerű európaiak fizetjük a cechet, ha pedig bejön ők mindent visznek.
A közös 800 milliárdos hitelfelvétel ugyanis közös uniós teher lenne, de gondoljuk csak végig: mely cégek fognak profitálni az újjáépítésből? Biztosan nem a közép-európaiak. Nem hülyék ezek a nyugatiak, ismét nagyon jól kitalálták. A háború és az új piacok megszerzésének negatív externáliáit uniós szintre emelték, a piaci megtérülés helyéről viszont feltűnően kevés szó esik.
Ukrajnára azért van szüksége a nyugatiaknak, mert Közép-Európából már mindent elvittek, amit tudtak: embert, gyárakat, piacokat. Ez volt az európai növekedés motorja. A nyugati cégek felvásárolták a leértékelt közép-európai vállalatokat, Brüsszel támogatásokat osztott, amiért cserébe folyamatosan hajbókolni kell. A nyugati építőcégek nyugati kézben lévő bányákból származó anyagokat, nyugati tulajdonú cégektől vásárolt térkövet használtak, és ezekből építettek nekünk szökőkutat, vasutat, meg miegymást. Aki eltér ettől a sémától – mint például Lengyelország és Magyarország –, attól jogállamisági ürügyekkel elveszik a pénzt. Ehhez a muníciót szintén brüsszeli és nyugati NGO-k által finanszírozott, korrupciós cikkeket író médiumok adják.
Zseniális! De ahogy mi itt a Mi folyik itt? -ben mondjuk: „Cigánygyerek vagyok, de nem vagyok buta! Átlátok a szitán!” Csakhogy, ha mindig csak megértjük mi történik, akkor hol maradunk mi? Vagyis: hol van a lóvé, a zsozsó? Mennyit kapunk mi ebből?
Mint ismeretes, kiváló stadionokat építünk, ráadásul nagy mennyiségben. Magyarországon több mint 90 kórházat újítottak fel, és talán a legtöbb utat építettük Közép-Európában. Kiváló bankjaink vannak – legalább egy, de talán addigra kettő is lesz. Nagyon jó energetikai cégek működnek hazánkban. Ezek milyen részesedést fognak kapni az újjáépítésben, valamint az ukrán piacokon?
Ha az ukrán és az uniós vezetés erről érdemben be tudna számolni a magyar vezetésnek, a magyar lakosságnak pedig arról, hogyan fogják biztosítani a magyar kisebbség jogait és autonómiáját, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a legtöbb magyar szívét meg lehetne nyerni. Addig viszont marad Zelenszkij elnök, aki rambónak öltözve fenyegetőzik, és annak a tanúbizonysága, hogy miért nem ajánlatos színészeket közvetlenül a tévéképernyőről országok élére ültetni. Mert ennek főként a helyi lakosság issza meg a levét.
A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőségét.
