A parlamenti ciklus végéhez közeledve ellenzéki képviselőként hosszan tudnám sorolni, mi mindennel nem értek egyet abból, amit a kormány tett az elmúlt években. Próbára tenném az olvasók türelmét, ha megpróbálnám sorra venni a 2010 utáni kormányok hibáit, de nem is célom felmondani a szokásos ellenzéki mantrát. Az egykulcsos adó bevezetése, és a hozzá való ragaszkodás azonban a legnagyobb hibák közé tartozik, de keveset beszélünk róla, mert a politika tabusította a többkulcsos, vagy ahogy a merészebbek nevezik, progresszív adózás lehetőségét. Ez látszott az elmúlt hetekben is, amikor a politika a Tisza kiszivárgott állítólagos adóterveiről szólt. A 2010 előtti időszak előkészítette, a 2010 utáni Orbán-kormányok bevezették és bebetonozták, a választási győzelemre messze nem esélytelen Tisza pedig nem meri megkérdőjelezni az egykulcsos adót, és még inkább a mögötte meghúzódó szolidaritásellenes gondolatot. A 2010 óta hivatalban lévő Orbán-kormányok mindvégig kitartottak az egykulcsos adó mellett, hiába változott a gazdasági helyzet, valamint gazdaságpolitikai irányítás az évek során.
Olyan erős az egykulcsos adó mögötti szolidaritásellenes gondolat, hogy Orbán Viktort is meggyőzte, aki 2010 előtt még az ellenzők közé sorolta magát. Nem sokan emlékeznek rá, viszont könnyen vissza lehet keresni: kezdetben Orbán Viktor sem támogatta az egykulcsos adót, a DK elnökeként pedig Gyurcsány Ferenc gondolta át a baloldaliságot úgy, hogy nem feltétlenül érdemes progresszív adózással kampányolni. Mára pedig bárki, akivel kapcsolatban csak felmerül a többkulcsos progresszív adózás bevezetése, az védekezni kényszerül, és ez egyáltalán nem csak a Fideszes propaganda nyomásának tudható be. Pontosan abból látszik leginkább, hogy egy puszta intézkedésnél jóval súlyosabb gondról van szó, hogy a mai magyar politikában nem maradt helye ennek a vitának. Mára nem sokan maradtunk, akik nyilvánosan ki mernénk állni az egykulcsos adó elvetése, és a többkulcsos progresszív személyi jövedelemadó bevezetése mellett.
Amikor az Orbán Viktor által vezetett kormányok mérlegét megvonjuk, számomra nyilvánvaló, hogy helytelen és káros iránynak bizonyult a szociálpolitikai szféra elhanyagolása, aminek egyik legfőbb következménye a szociális területen dolgozók elszegényítése, akiknek végül a hivatásuk és a megélhetésük között kellett választaniuk. Nem gondolom, hogy puszta rosszakarat vagy hanyagság vezetett ide, de a valós ok nem menti a hibát: 2010 óta egy tarthatatlan, erkölcsileg helytelen, szakpolitikailag téves társadalomkép vált uralkodóvá, és ennek következményei jó eséllyel sajnos még a választás után is velünk maradnak, bármilyen eredmény születik majd jövő tavasszal.
De melyik elképzelés az, ami ilyen erővel hat a szolidaritás ellen? Én azok közé tartozom, akik szerint, ha sokszor nem is lehet megmondani, a kormány mit miért tesz, és legtöbbször nagyítóval kell keresni a hatalmi érdekek mögötti mélyebb megfontolásokat, mégis van egy olyan gondolati ív, amelyre a 2010 óta hozott intézkedések jelentős része felfűzhető. Az egykulcsos adó mögött van egy szilárd világkép, amire az egykori SZDSZ és a globalista gazdaság egyébként szintén büszke: az egyén jövedelmét és fogyasztói szabadságát ne korlátozza az állam progresszív adóztatással, továbbá mindenki magáért felelős, vegyük meg a piacról azokat a szolgáltatásokat, amelyekre szükségünk van. Én ezzel a felfogással alapvetően nem értek egyet, a téma tabusításán túl ez a mögöttes világnézet a fő problémám.
Miről is van szó konkrétabban? Az egykulcsos adó és a mögötte meghúzódó gondolat azt üzeni, hogy gondoskodj magadról. Azt üzeni az állam, hogy a jövedelmed nagyobb része maradhat nálad, de ne számíts az állam gondoskodására, a közösség szolidaritására. A minőségi, mindenki számára elérhető közszolgáltatások (oktatás, egészségügy, szociális ellátások, kultúra stb.) legfőbb finanszírozási lába ugyanis a progresszív adó. Progresszív adó és jó közszolgáltatás – a kettő kéz a kézben jár, de nemcsak költségvetési szempontból, hanem elvi szinten is: a szolidaritás mellett a jó minőségű állami iskola, szakrendelő, munkanélküli ellátás mindenkinek jár, akinek szüksége van rá, nem kell kiszolgáltatva lennünk a piaci megoldásoknak. Az egykulcsos adó és az uralkodó neoliberális adódogma viszont nem épít közösséget, összetartozást, gondoskodást egymás iránt. Ami ezt segíti az vagy egy klasszikus szociáldemokrata jóléti állami konstrukció vagy egy, a környezeti szempontokat már érvényesítő harmadikutas ökoszociális gazdasági modell.
Nem szeretem, de értem, hogy a választási kampány miatt a Tisza minden erővel igyekszik kivédekezni az adóemeléssel kapcsolatos vádakat. Mint az országgyűlési ciklusát záró képviselő, nekem van lehetőségem, hogy mást mondjak, mint amit a Tiszában gondolnak. És nem, nem győzött meg az állítólagos „kiszivárogtatott adóterv” sem arról, hogy nagyon más irányt venne a kormányzás Magyar Péter győzelmével, sőt, éppen ez a gondom.
Ha van kontinuitás a 2010 előtti világ, az Orbán-korszak, és az annak felváltására leginkább esélyes Tisza között, az éppen a közteherviselés területén érhető tetten. A Tisza megszavaztatta híveit az SZJA-ról 2025 tavaszán, akkor a kulcs további csökkentése lett az eredmény. Amikor a kormányoldal folytatta Magyar Péter támadását az adóemeléssel, akkor is további adócsökkentés volt a válasz – igaz, ez az alacsonyabb jövedelműeknek szólt, de az, hogy a jól keresők több szolidaritást vállaljanak, fel sem merült a személyi jövedelemadó lehetséges módosításai között. A vita legújabb körében a leosztás ugyanaz: a Fidesz adóemeléssel vádol, a Tisza azzal válaszol, hogy a jelenlegi 15 százalékos sáv nem emelkedik, de szolidaritásról senki sem beszél. Ezért sokkal inkább tartok attól, hogy egy leendő Tisza kormány osztja az ezzel kapcsolatos gondolatokat, minthogy radikális változtatást vezetne be az adórendszerben. Fidesztől, Tiszától, Magyar Pétertől függetlenül nem azzal kell megküzdenünk, hogy több kulcs lesz, hanem azzal, hogy a neoliberális adódogma uralkodóvá vált.
Alternatívákban gondolkodni nem naivitás, hanem politikai akarat és elképzelés kérdése. Még egy kampány közepette is. Magyarország szerintem nem engedheti meg magának, hogy ne legyen ereje, illetve lehetősége elképzelni, hogy lehet más adórendszer az egykulcsos személyi jövedelemadón túl is. Egy újabb Fidesz-győzelemnél, vagy éppen egy Tiszás kormányváltásnál mindkét tábor hívei számára nagyobb a kockázat, ha nem tudjuk legyőzni a neoliberális adódogmát, ha nem tudjuk többé megkérdőjelezni az egykulcsos adó egyeduralmát. Ha fenntartjuk a tabukat az adórendszerrel kapcsolatban, akkor elveszítjük az egymás iránti szolidaritás maradékát is, és nem kapjuk meg a minőségi, mindenkinek járó közszolgáltatásokat sem, hiába ígéri ezt nekünk bárki is.
A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőségét.
