A Mi folyik itt?! harmadik évadának 9. részében Neuhauser Zsanett Tóth Elizabethtel, a Dobbanjon Mozgalom alapítójával, Magyar Péter ’Peety’szociológussal és Móna Márkkal, a Különutas alapító-műsorvezetőjével beszélgetett Ókovács Szilveszter menesztéséről, Budapest köztisztasági és droghasználattal összefüggő problémáiról, valamint Bódis Kriszta és a negatív kommentek ügyéről.
Ókovács Szilveszter menesztése
Az adás első témája Ókovács Szilveszter távozása volt az Operaház éléről. A résztvevők az átvilágítás módjáról, korábbi és jelenlegi politikai megítéléséről, valamint a vezetői fizetések kérdéséről is vitáztak.
Móna Márk úgy fogalmazott: „Borzasztóan kellemetlen és méltatlan dolog.” Szerinte Ókovácsnak lehetőséget kellett volna adni arra, hogy megkezdett ciklusát kitöltse.
Peety szerint az eljárás módja valóban problémás volt: „az, hogyha arra hivatkozva küldték el, hogy itt volt egy ilyen átvilágítási folyamat, és hogy ő abba nem volt bevonva, az teljesen érthetetlen.” Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a vezetői teljesítmény megítélését külön kell választani az egyes produkciók megítélésétől.
Neuhauser Zsanett a vita során a közösségi médiában megjelenő reakciókra is kitért: „most úgy tűnik, hogy az kell az embereknek, hogy lássák, hogy bűnhődnek az idézőjeles bűnösök.”
Köztisztaság és dizájnerdrogok
A következő blokkban a palack-visszaváltás, a fővárosi köztisztaság, a hajléktalanság és az olcsó pszichoaktív szerek terjedése került szóba. A vita egyik központi kérdése az volt, hogy rendészeti eszközökkel kezelhető-e önmagában a probléma.
Peety szerint „ez túlnő rendőrségi hatáskörökön meg rendbiztosításon”, és a dizájnerdrogok terjedését a magyar társadalmat érintő egyik komoly krízisként írta le. A beszélgetésben felmerült, hogy a rendőrségi fellépés mellett szociális, addiktológiai és helyi megoldásokra is szükség lehet.
Negatív komment vagy fenyegetés?
Az utolsó témában Bódis Kriszta kommentelőkkel kapcsolatos feljelentése került elő. A résztvevők arról beszélgettek, hol húzódik a határ a közszereplőket érő negatív kritika és a valódi fenyegetés között.
Tóth Elizabeth elmondta: „én kommentelőt nem jelentettem fel sosem”, és hozzátette, hogy a negatív kommenteket is elolvassa, mert azokból is kaphat visszajelzést. Ugyanakkor különválasztotta ezektől a személyes üzenetben vagy hangüzenetben érkező fenyegetéseket, amelyek miatt már tett feljelentést.
A Mi folyik itt?! teljes adása visszanézhető a KözTér Mi folyik itt?! YouTube-csatornáján.