Nem kezdek Kós Károly idézettel, nem mesélek Áprily Lajosról, sem a Székely hadosztályról, de azért a Telex fanbase jobb, ha elfordítja most az orcáját.
TL;DR.
Szóval, kellene Budapestnek és az onnan kirajzott agglomerációnak egy taglit.
Taglit?
Igen, taglit!
A „Taglit-Birthright Israel” egy olyan program, amelyet a világ különböző részein élő, 18–32 év közötti zsidó származású fiatalok számára hozott létre a mindenkori izraeli kormány. A célja, hogy a résztvevők ingyenesen ellátogathassanak Izraelbe egy körülbelül 10 napos szervezett útra, ahol megismerhetik az ország történelmét, kultúráját, társadalmát és zsidó örökségüket.
Na, pont ilyen kéne azon magyarul beszélő hangos honfitársainknak, akik már vagy elfelejtették, hogy mi is az a magyar nemzet, vagy eleve nem is tudták. Itt persze gyorsan szögezzük le, hogy nem az ideológiai irányokra célzok, hiszen éppen attól csodálatos a magyar kultúra, hogy az generációról generációra, jobbról balra egyaránt kiterjedt. Olyan sokoldalú, mint egy folyamatosan felpumpált ülőlabda!
Tehát, ha valakinek a személyiségét a politika és azon belül is a mocskolódás határozza meg a mindennapokban, az azért orvosi diploma nélkül is belátható bizonyosság: már most nem túl egészséges az az elme. Nagy levegő: ilyen minden oldalon van, minden párt háta mögött. No, az ilyen embernek találták ki a magyar Taglitot, életkortól függetlenül.
Gondoljuk csak végig, legalább a magyar taglit ideje alatt nem vesznek össze családok, szakadnak szét baráti kötelékek. És egyébként is, a reggeli és esti dugók megvárnak. Nem dől össze a világ, ha a fast fashion szörnyet pár hétig senki se eteti, vagy nem kapcsolja be a híradót, nem olvassa el az egysíkú híreket és emeli fel a dühtől remegő ujjacskáit, hogy valakit egy Facebook posztban leokoskodjon.
Mondjuk 10 nap áhítatban. Lelassulva, egy olyan helyen, ahol senki se vevő a nagyívű arrogáns gondolatokra. Nem érdekli arrafelé az embereket, hogy kicsoda vagy, mekkora nagyágyú és kiket ismersz a nem-is-fontos-hogy-hol. Cserébe tanulsz egy kis emberséget, kedvességet, a másik szemébe nézel, ha köszönnek neked, ó (!) és te is köszönsz, valahogy így: „Jó napot kívánok!” Sokkal jobb érzés, mint a „csá”, vagy a „öh”. Főleg, ha a szomszéd nénid, bácsid, ugye nem is a gimis haverod.
Feledhetetlen élmény volna mindemellett kicsit „magyarkodni” is. Olvasni, vagy legalább olyan írók könyveinek borítóját közelről nézni, akik valaha azért számítottak, mert elismerték őket – és ezek az „elismerők” nem SEO, vagy Google szakemberek voltak még. Olyan storykat gömbölyítettek, amiben a szerelem nem jelentett politikát. A főhőssel pedig mindenki képes volt azonosulni.
Ha már magyarkodás, el lehet sétálni bármelyik templom, bármelyik temetőjébe. Hátha belebukkanunk egy ismerős rokoni névbe. Elképzelheted, hogy akkor ott nekik mennyivel nehezebb volt, mint a mai embernek bármikor. Átgondolhatod, hogy miért csak annyi évet élt, és vajon abból a kevésből mindent kihozott-e? Volt-e sor, amit nem írt meg, volt-e szó, amit nem mondott el annak, akinek kellett volna?
Aztán duzzogva besétálhatsz egy templomba is. Nyugi nem dobálnak majd meg Bibliával, és ha hazajössz nem kapod magad azon, hogy a párna alatt nyomod a Mi Atyánkot. Ám egy régi kicsi templom segít megnyugodni, letisztítani az elmét. Még az is lehet, hogy beszélgetsz a helyiekkel. Észreveheted az ízesebb beszédüket, azt a kedvességet, amivel érdeklődnek feléd. Nyugi, nem akarnak majd eladni neked semmit, és kirabolni se fognak. Pusztán kíváncsiak rád.
Utazási tippek.
Végignézheted Kassától, Máramaroszigeten át Brassóig, Szabadkától, Lendváig a kultúrát, ami 100 éve is az volt, és szerencsére még ma is az. Eközben nem kell román vagy szerb zászlót tépkedve veregetned a mellkasodat, nem az az áhítat lényege. Nem attól találsz vissza a gyökereidhez, csak csöbörből-vödörbe esel, átprojektálod a dühödet másra. Inkább és egészen nyugodtan beszélgess helyiekkel, akkor is, ha nem magyarok. Annyira ők is tudnak majd angolul, mint te, ne izgulj. Meglepően sok dologban fogtok egyetérteni.
Ki ne merd nyitni a Tripadvisorodat és még véletlenül se tegyél be french presst a tatyóba, a víztisztítód és a kézfertőtlenítőd mellé. A Kárpát-medencében szinte mindenhol van tiszta ivóvíz és szappan, és legalább olyan jó kávé, mint otthon volt gyermekkorodban. És egyébként se bújjon ki belőled az amerikai, csak mert kimozogsz a komfortzónádból.
Illik végigkóstolni a helyi ételeket, még akkor is, ha azok nem magyar kaják. Igaz, egyik környező ország sem egy gasztro-nagyhatalom, de az a négy, maximum öt spéci étel országonként megér egy misét.
Nagyon figyelj a stílusodra, arra hogyan viselkedsz, mert átszúrhatod te egy Ceaușescu baba fejét egy tompa késsel egy étteremben, vagy elnevezheted Temerinben a kávézó macskáját Titónak, vagy az is elég, hogy csak eltartott kisujjal kioktatsz valakit a zab és a kókusztej közti különbségről, a helyben élő magyaroknak ártasz ezzel. Nem ér annyit egyik vita sem, hiszen te majd egyszer visszamész, ők viszont otthon maradnak és azt fogják mondani: ezek a magyarok ilyenek.
Hazatérve, tiszta fejjel
Nem látok rá a költségvetésre, és azt se tudom elképzelni, hogy pont azok, akik a leginkább mérgezik a magyar közbeszédet, jelentkeznének önkéntesen egy ilyen fejszellőztetésre, de mennyire jó lenne már egy ilyen. Nem? Ha csak néhány gonosz kis gömböcben elindítana valamit, talán már az is megérné.
Hazatérve, tiszta fejjel lehet, hogy csak pár hétig bírná az ember megtartani az újonnan szerzett mentális egészséget. Lehet, mert azért elég sok medvedisznóember üvöltözik körülöttünk, de már lenne egy viszonyítási pontunk. Lenne hová visszanyúlnunk.
