A KözBeszéd vendége Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója. Gyerekkorától kezdve áthatja a multikulturális közeg, a forradalom élménye és a kisebbségi létből fakadó felelősség. A beszélgetésben életútjáról, a külhoni magyarság helyzetéről és a nemzetpolitika jövőjéről osztja meg gondolatait.
Az irodalomtól a közéletig
Kántor Zoltán tudatosan kereste az értelmiségi utat.
16 éves koromban döntöttem el, hogy művelt ember leszek
– idézi fel, amikor irodalmi és társadalomtudományi érdeklődése kibontakozik. Ez a döntés meghatározza későbbi pályáját is, amelyben a tudományos gondolkodás és a közéleti szerepvállalás kéz a kézben jár.
Gyermekkora Temesváron a nyelvek és kultúrák találkozásáról szól.
Nem tudtam, hogy egy kisebbségi vagyok, nem volt ez olyan fontos számomra – vallja.
Az egyetemen, - amikor multikulturalizmusról tanul, - döbben rá, hogy amit természetesnek élt meg, az valójában egy ritka és sokszínű közeg. Ez a tapasztalat nemcsak a saját identitását formálja, hanem a későbbi kutatói szemléletét is meghatározza.
Politikai átrendeződések és erősödő ellentétek
Kántor felidézi azt a telepítési és iparosítási politikát, amely megváltoztatta az erdélyi városok etnikai összetételét.
A második világháború után különösen megváltoztatták a városok etnikai összetételét Nagybányától Temesvárig. Most ugyan tudatos demográfiai menedzsment nincs, de a piacgazdaság és a belső migráció folyamatosan rombolja a közösségeket.
A rendszerváltás körüli évek sorsfordító élményt hoztak. Temesváron a forradalmi napok alatt szinte mindenki az utcára vonult.
Én akkoriban azt hittem, hogy csak a politika csinálta ezeket az ellentéteket románok és magyarok között. Átéreztem nemcsak a tömeg erejét, hanem a szabadság ízét is. Úgy éreztem, itt minden rendben lesz minden szempontból.
Honvágy Temesvár iránt
Kántor személyes kötődése Temesvárhoz máig erős. Amikor arról kérdezik, mikor volt utoljára honvágya, így felel:
Mindig van. Nem gondolok rá sokszor, de ahányszor Temesvárra megyek, az az egyetlen város a világon, ahol pillangókat érzek a gyomromban, amikor közeledek.
A kisebbségi lét aktívabbá tesz
Kántor kutatásai is igazolják, hogy a kisebbségi lét erősebb közösségi aktivitásra ösztönöz.
A magyarországi fiataloknak körülbelül öt százaléka kötődik valamilyen szervezethez. A külhoni fiataloknak legalább 25 százaléka, mert a kisebbségi lét aktívabbá teszi őket. Ha valaki akarja, hogy megmaradjon a közösség, akkor szerveznie kell.
A nemzetpolitika kérdései nem veszítik el aktualitásukat, sőt új dimenzióban térnek vissza. Kántor hangsúlyozza:
Nem is működhetnek a modern társadalmak anélkül, hogy legyen egyfajta szövet, identitás, közös nyelv.(…) Én egyfajta újjáéledését látom a nemzeti kérdésnek.
A külhoni közösségek támogatásáról így fogalmaz:
Az államnak az a felelőssége, hogy a leszakadt, de identitásában azonosakat támogassa. Azon már lehet vitatkozni, hogyan, mennyivel. De az alapelv teljesen világos.
A magyar nemzetpolitika ereje
Kántor szerint Magyarország rendelkezik az egyik legátgondoltabb diaszpóra-politikával rendelkezik. Ahogy fogalmaz:
Magyarországnak van talán az egyik legstrukturáltabb nemzetpolitikája. Kiépült a törvényi- és stratégiai keret, a programok és az intézményrendszer. A külhoni közösségekben pedig helyben működő szervezetek, pártok és egyházak egészítik ki ezt a munkát.
Szavazati jog és politikai súly
A külhoniak választójoga körüli vitákról is egyértelműen beszél:
2,7-szer erősebb egy magyarországi szavazat egy külhoni szavazathoz képest. Legfeljebb egy-két mandátum sorsáról dönthetnek a külhoniak.
A politikai törésvonalak kapcsán megjegyzi:
Az ellenzék kevesebbet foglalkozik nemzetpolitikával, mint 2005 előtt.
Ez szerinte jól mutatja, hogy a téma kezelése mennyire pártpolitikai meghatározottságú Magyarországon.
Autonómia: cél és feladat
Az autonómiát jó megoldásnak tartja, de nem tekinti mindent eldöntő varázsszónak.
Várhatjuk a kedvező történelmi pillanatot, de közben 20–30 százalékkal is csökkenhet a közösség. Tehát most, autonómia nélkül kell készülni arra, hogy majd legyen.
“A száz év magány vége?”
Kántor reflektál Orbán Viktor sokat idézett mondatára is:
Úgy értelmezem, hogy a szomszédos népekkel együtt élve, együttműködve kell tovább mennünk, minden rossz emlék ellenére. Nem fogunk háborúskodni egymással, de az együttműködés döcög, tele nehézséggel.
Kántor Zoltán gondolatai egyszerre hordoznak történelmi tapasztalatot és jelenkori felelősséget. Életútja, kutatásai és nemzetpolitikai meglátásai mind arra figyelmeztetnek: a közösség megtartása tudatos cselekvést, szervezést és összefogást kíván. Végül is minden mondatából kiérződik: a honvágy és a nemzeti identitás nem csupán érzelem, hanem mindennapi munka és elköteleződés kérdése.
