A KözBeszéd legújabb adásának vendége Hajós András, dalszerző, zenész, szövegíró, műsorkészítő, tévés személyiség, aki őszintén és következetesen beszél saját helyéről a magyar nyilvánosságban.
Engem nem nagyon érdekel, hogy engem minek tartanak. Az meg, hogy én minek tartom magamat, azokat nem érdekli, akik engem valaminek tartanak.
Kijelentésével érzékelteti, nem foglalkozik azokkal a jelzőkkel, amelyeket ráaggatnak. Rengeteg dologgal foglalkozott és foglalkozik ma is, ha mindezt egyetlen tevékenységre kell redukálni, megannyi titulusa közül a dalszerzőt választja.
A „celeb” kifejezést magára nézvést nem tartja sértőnek.
Amennyiben a celebség azt jelenti, hogy valaki teljesítmény nélkül, puszta jelenléttel próbál figyelmet és erőforrásokat szerezni, „akkor ebben az értelemben én védett vagyok
– jelenti ki. Ugyanakkor azt sem tekinti értéktelennek, ha valaki más utat választ, hiszen – mint mondja – azt is lehet következetesen, tisztességes módon csinálni. Alapvetően elutasítja a manapság divatos önazonosság mítoszát. Szerinte a kifejezés nem értékjelző. Álláspontját igazolva feltesz azt a provokatív kérdést, a pedofil az önazonos-e, amikor egy bűncselekményt követ el egy kiskorú ellen?
A beszélgetés egyik központi gondolata az „oda nem tartozás” vállalása. Hajós András szerint nagyon korán felismerte, hogy nem tud és nem is akar másokhoz igazodni. Hangsúlyozza nem tud olyan értelmiségi lenni, amilyenekre gyerek vagyok közgondolkodó, nem újságíró. Egy átlagos írónál picit több sportkocsi, drogok, kurvák vannak benne.
A másik oldalon viszont egy picit több gondolat, mint egy átlagos popsztárban.
Minden szinten elutasítja a gyűlölködést. „Utálom, hogy ez az egyszerű modell, hogy Káin és Ábel, hogy testvérnépek egymás gyilkolása, hogy olyan népek támadják egymásnak, akik kultúrájában csak annyi a különbség, hogy az egyiket a török elfoglalta, és akkor azért ő olyan lett a másik, hogy a ciril betűvel ír vagy nem, hogy flamand vagy vallon, hogy ukrán vagy orosz, hogy palesztin vagy zsidó, és ezen megy az öldöklés.”
A magyar közállapotokra ironikusan, mégis pontosan reflektált:
Azt hiszem, egy megoldásom van arra, hogy miért utálja a magyar a magyart. Hát mert azt érti.
Világnézeti kérdésekben következetes toleranciát képvisel: nincs problémája azzal, ha valaki egy Istenben hisz, amelyben ő nem, ahogy azzal sem, hogy ő nem hisz azokban az istenekben, amelyekben mások igen – ez számára nem törésvonal.
A politikában elsődlegesen az érdekli, hogy egy adott politikus hazudik-e, visszaél-e a hatalmával. Az is kiderül, hogy melyik az a párt, amelyikre akkor sem szavazna, ha mindenben egyetértene velük.
Hajós András elutasítja a nosztalgiaipar logikáját és az önismétlést: szerinte a múlt erőltetett újrajátszása elvenné az energiát az új dolgoktól.
Hajós András nem akar mindenkinek megfelelni, és nem is akar mindenkihez szólni. A KözBeszéd adása azt mutatja meg, hogyan lehet ebben a tudatos kívülállásban hosszú távon létezni – a zajon belül, de a sodráson kívül.
