Sokat jártam Szlovákiában, főleg átutazóban. Sokszor megálltunk kastélyoknál, műemlékeket látogattunk, közben mindig arra gondoltam: milyen rossz lehet szlováknak lenni.
Hiszen a többi szomszédos nép rendelkezik valamilyen szintű államisággal, történelemmel, saját örökséggel, még ha az nem is olyan volumenű, mint amilyennek azt el szeretnék hitetni magukkal. A szlovákoknak viszont ez szinte teljes egészében kimaradt. A nemzetépítés ismert okokból nem tudott elkezdődni az 1800-as években, a huszadik században pedig Csehszlovákia csapdájába estek. Így maradt az a pár vacak évtized a 90-es évektől, melyekben finoman szólva sem a nemzeti eszme volt a globális trend.
Ha körbe nézünk az országban bármelyik épület, ami nem egy panelkocka – és amin fel vannak tűntetve az építők vagy építtetők – azon egytől-egyig magyar nevek szerepelnek. Rossz lehet ezzel szembesülni mondjuk egy iskolai kirándulás alkalmával, főleg akkor, ha mit sem tudsz a történelemről. Hiszen a szlovák hivatalos történelmi emlékezet úgy akarja kitörölni ezt az ezer évet az emlékezetükből, mint a Men in Black különleges ügynökei az alieneket.
Szóval rossz lehet szlováknak lenni, és ha jól értem, most meg akarnak spórolni pár millió eurót az autópálya-építésen azzal, hogy egy apartheid rendszerre emlékeztető törvényt előhúztak a kalapból. Ebben szinte semmi különös nincs. Nem esik jól, de megszoktuk.
Felvetődik ugyanakkor, vajon Brüsszel miért nézi tétlenül, hogy etnikai alapon egy egyént a felmenőinek feltételezett kollektív bűneiért büntetnek? Ízlelgessük ezeket a szavakat: nemcsak azért vagy bűnös, mert egy közösséghez tartozol, hanem azért is, mert a nagyszüleid egy közösséghez tartoztak 80 évvel ezelőtt.
Hát azért, mert – ahogy az ismeretes – a közép-európai népek szövetsége tudja megállítani azt, hogy az egész Európai Unió háborúba keveredjen Oroszországgal. Szlovákia és Magyarország új, egyúttal jobb pozíciókat szeretne kiharcolni magának az éppen alakuló energiarendszerekben. A közép-európai nemzetek jobb pozíciókat szeretnének kiharcolni maguknak az Európai Unióban. Feltételezve, ha marad belőle valami.
Most pedig épp ez történik: Szlovákia a grandiózus terveket inkább a kútba hajítja csak azért, hogy megspórolja az autópálya kisajátításáért járó összegeket, na meg persze, hogy belénk rúgjanak egy kicsit. Mert a szlovák politika úgy készül dönteni, hogy inkább legyenek kicsik és szegények, csak ne kelljen velünk együttműködni.
Így már nem is kell tovább azon töprengeni, miért nem emelik most fel a hangjukat a harcos jogvédők olyan lelkesen, ahogyan azt máskor megszokhattuk. Sem a Magyar Helsinki Bizottság, sem az Amnesty International, sem a TASZ nem tűzte zászlajára ezt az ügyet — pedig sokkal kisebb magyarországi jogsértések miatt is gyakran riadoztatják a nemzetközi közvéleményt. Pedig, ha valamikor tehetnének valami igazán hasznosat, az pont most lenne.
Úgy kellett ez a viszály Brüsszelnek, mint egy falat kenyér. Megoldhatatlannak tűnik. Tőlünk, magyaroktól nem várhatja senki, hogy hallgassunk, a Fidesz értékrendszerét pedig ott kezdi ki, ahol még valamelyest kötődik a hagyományos szavazóbázisához. Annyira mesterien romboló ez az ügy, hogy akár valaki pénzt is kaphatott érte. Vagy csak túlbuzgó hasznos idióták.
Egyelőre a szlovákok és a magyarok viszonya úgy néz ki, mint két testvér viszálya, amikor örökölnek. A kisebbik testvér a vélt vagy valós gyermekkori sérelmeiért felnőttként próbál otromba, egyenlőtlen támadásokkal elégtételt venni. A nagyobbik testvérnek pedig – bár kinőtt a gyerekes viszályokból – a sértések milyensége nem engedi meg, hogy korához és érettségéhez mérten belátóan viselkedjen, és ő legyen a bölcsebb, a megfontoltabb.
Azt viszont egyik fél sem veszi észre, hogy miközben azon vitatkoznak, kinek mi jut, addig az örökségükön nő a dudva, és rommá változik. Sokkal nagyobb ugyanis a tétje a viszálynak, mint holmi autópálya-építés.
Vendégszerzőnk korábbi, a témával kapcsolatban írt cikke itt olvasható.
A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőségét.
