A KözBeszéd legújabb adásában Demeter Szilárd beszél a magyar kultúrpolitika elmúlt éveiről, L. Simon Lászlóhoz fűződő viszonyáról, a könnyűzenei támogatások körüli vitákról, a kultúra megtartó erejéről és arról, szerinte miért kellene a kultúrát nem alrendszerként, hanem minden kormányzati gondolkodás alapjaként kezelni.
Demeter szerint L. Simon László a következő időszakban is meghatározó szereplője lesz a magyar kultúrpolitikának, akkor is, ha ellenzéki pozícióból. Arra a felvetésre, hogy L. Simon lehet-e a Tisza-éra egyik meghatározó kultúrpolitikusa, úgy válaszol: „Biztos, ha ellenzéki pozícióból is, de az lesz.” Hozzáteszi, nem tudja, hogy a Tisza megkereste-e, mert „Magyar Péter nem szokta velem egyeztetni a személyzeti politikáját, hál’ Istennek”. A köztük kialakult nyilvános vitát Demeter a bűnbakképzés logikájával magyarázza: szerinte, ha valaki talál egy bűnbakot, azzal a saját személyes felelőssége alól próbál felmentést nyerni. „Nem lehet bűnbakképzéssel megúszni ezt a történetet. Mindenkinek része van, valamilyen felelőssége van a sikerekben is, a kudarcokban is” – mondja.
Csák Jánosról és a miniszteri felelősségről beszélve Demeter úgy fogalmaz: a miniszternek „nap végén politikai felelőssége van”. Szerinte nem az egyes intézmények mindennapi működéséért, hanem a szakágazatok közötti döntésekért, a forrásokért és a strukturális változtatásokért felel. Csák Jánossal kapcsolatban azt mondta: azért neheztel rá, mert „otthagyta az erdőben”, de azt is hangsúlyozta, hogy személyi kérdésekben soha nem vitatta a miniszterelnök döntését.
A könnyűzenei támogatások ügyében Demeter részletesen beszélt arról, hogyan lett könnyűzenei biztos. Elmondása szerint Kásler Miklósnak próbálta elmagyarázni, hogy a hetvenes évektől a magas kultúra és a tömegkultúra helyet cserélt: ma egy határhelyzetben sok embernek nem feltétlenül Pilinszky vagy József Attila, hanem egy dal vagy egy film ad „lélekmankót”. Ezért szerinte nem mindegy, milyen minőségű a popkultúra. A könnyűzenei stratégiára eredetileg 26 milliárd forintot ítéltek meg öt évre, de állítása szerint erre végül „konkrétan nulla forint” érkezett meg, és a programokat más forrásokból próbálták finanszírozni.
A Petőfi Rádióval és a Petőfi TV-vel kapcsolatban egy abszurd történetet is felidéz: egy kör-SMS-ben azzal vádolták meg, hogy Fluor Tominak akar éjszakai műsort adni a Petőfi Rádióban. A történet számára azt mutatta meg, hogyan működik a hatalom természete és a belső érdekharc: szerinte végül arra jött rá, hogy nem a rádiós tartalom volt a valódi tét, hanem az, hogy a Petőfi TV gyártásával „rálépett valakinek a tyúkszemére”.
Demeter a saját gyerekkori tapasztalataiból is magyarázza, miért tartja létkérdésnek a kultúrát. Felidézi, hogy a Ceaușescu-diktatúra legkeményebb éveiben nőtt fel, és számára akkor vált világossá, hogy „a minőségi anyanyelvi kultúra megtart”.
A kultúrpolitika jövőjéről Demeter azt mondja: szerinte alapvető tévedés, hogy a kultúrát eddig alrendszerként kezelték az egészségügy, az oktatás vagy más ágazatok mellett. „Az én meggyőződésem szerint ez mindennek az alapja” – fogalmaz. Úgy gondolja, a kultúra ad közös nyelvet, közös emlékezetet, identitást, társadalmi kohéziót és munkaetikát. Ha miniszterelnök lenne, a kulturális miniszternek adna vétójogot, mert a kultúrát minden más kormányzati terület alapjának tekintené.
Demeter szerint ma: „a hatalom ma a Szilícium-völgyben van”. Az algoritmusok, nem a politikusok kezében – jegyezi meg.
Saját idézőjeles bukásáról szólva Klebelsberg Kuno fontos gondolatát idézi: „Magyarország a végig nem gondolt gondolatoknak az országa. Amikor a következtetés már kényelmetlenné válik, akkor inkább elejti a fonalat. Ha nem gondoljuk végig a végig nem gondolt gondolatokat, arra fog elmenni Magyarország.”
Ez az írás mit sem ér olvasóink nélkül. Ha fontos neked, hogy maradjon kritikus jobboldali hang is a nyilvánosságban, támogass minket Patreon-on, Donably-n, vagy a KözTér alapítványán! Köszönjük!
