Sokan azt hiszik, a mikrofon és a kamera egyfajta pajzs. Régen talán még az is volt, de manapság inkább céltábla. Ha kérdezel, nem a választ kapod, hanem azt kutatják: „Ki küldött? Melyik oldalon állsz?”
A napokban az Örs vezér terén álltam interjúalanyokat keresve, majd hirtelen egy úriember lépett ki az aláírásgyűjtő standja mögül, mintha egy kihallgatószobában lenne.
Hiába próbáltam többször is emberien köszönni neki, falba ütköztem. Csak egyetlen, gépies kérdést ismételt nekem: „Ki küldött? Kinek dolgozol?” Aztán mintha egy filmben lennék, szó nélkül otthagyott.
Hallgatsz vagy felszólalsz?- mindegy
Ez az ellenségeskedés már rég nem csak a politikusoké, párttól függetlenül átragadt a választókra is. A gyanakvás mérgezi a levegőt, minden mondatban és mozdulatban hátsó szándékot vagy politikai haszonszerzést látnak. Ha nem vagy velük, akkor automatikusan ellenük vagy, középút nincs, csak kérdőre vonás. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg erről Fodor Gábor is a KözBeszéd című műsorunkban.
Amikor a gyűlölködés nem ismer határt: Rubint Réka esete
Az agresszió már régen túllépett a pártpolitika keretein. Amit Rubint Réka betegsége kapcsán látunk és hallunk, az a modern kori lincselés digitális formája. Megdöbbentő és egyben végtelenül elszomorító, hogy még a halálos betegséggel való küzdelem sem szent. Emberek, akik csak a képernyőről ismerik a másikat, vagy a Reddit névtelen bugyraiban hergelik magukat, képesek más halálát kívánni.
Rákos vagyok, de ha már itt tartunk, szavazz a Fideszre, vagy mi itt az elképzelés? Én azt is el tudom képzelni ezekről a filléres bohócokról, hogy a szánalomlájkokért és a pártpénzért letolta a haját a nőszemély” írta egy kommentelő Réka betegségével kapcsolatban.
Hogyan jutottunk idáig? Hogy egy kampányidőszak felfokozott hangulata kiöljön minden empátiát az emberekből? Ez már nem kritika, nem is véleménykülönbség, hanem tiszta sötét rosszindulat. Úgy tűnik, a politika által szorított düh olyan szerepeket nyitott ki, amelyeken keresztül a legalapvetőbb emberi méltóság távozik a társadalmunkból.
Mi jön április után?
Itt állunk a küszöbön, és csak remélni merem, hogy április után nemcsak a plakátokat szedik le az utcákról, hanem az emberek lelkéről is lekerül ez a nehéz, gyűlölködő és uszító réteg.
Vajon képesek leszünk visszaszállni a földre? Képesek leszünk-e újra látni az embert a politikai vélemény mögött? Tisztelet a kivételnek, de úgy érzem, sokunknak
k újra kell tanulnia az empátiát. Úgy tűnik, a politika által szított düh olyan ajtókat nyitott meg, amelyeken keresztül a legalapvetőbb emberi méltóság távozik a társadalmunkból.
