Politikai ígéretek átalakulása Magyarországon (1994–2002)
Az 1994 és 2002 közötti időszak a magyar politikai kommunikáció egyik legfontosabb tanulási folyamata volt. Ebben az intervallumban nem pusztán kormányok váltották egymást. Sokkal agresszívabb lett a stílus. Alapjaiban átalakult az is, hogy a politika milyen ígéretekkel, milyen nyelven és milyen társadalmi elvárásokra reagálva szólította meg a választókat. A rendszerváltás utáni első években a politikai verseny még elsősorban a demokrácia, az intézmények működésének megszilárdításáról és az átmenet kezeléséről szólt. Az ezredfordulóra a választási küzdelem központi témájává az életminőség, az anyagi helyzet javítása vált.
A választási programok ebben a folyamatban eleinte nemcsak politikai vállalásokat rögzítettek, hanem értelmezési kereteket is kínáltak a társadalmi változásokhoz. Ezeknek nyelvezete és hangsúlyai jól mutatják, hogyan alakult át a politika legitimációja: a kiszámíthatóság ígéretétől az identitásképzésen át a jóléti ígéretversenyig.
A „Kamikaze-kormányt” megbüntették
Az 1994-es országgyűlési választás eredménye a rendszerváltozás társadalmi következményeivel magyarázható elsősorban és másodsorban. Az 1990 után elindított átalakítások rövid idő alatt súlyos megrázkódtatást okoztak. Az ország a csőd széléről indult, megjelent a tömeges munkanélküliség, csökkent az életszínvonal, miközben az államigazgatás, a gazdaság és a diktatórikus intézményrendszer lebontására, a demokrácia felépítésére egy kormányzati ciklus kevésnek bizonyult. A választók jelentős része az átmenet vesztese lett, és ebben a helyzetben nem további radikális változásokat, hanem biztonságot, valamint kiszámíthatóságot akart.
Ráadásul Antall József 1993. december 12-én hosszú betegség után elhunyt. Így a „Kamikaze-kormány” elvesztette vezetőjét. Az MDF–KDNP–FKGP koalíció ugyan ’94 tavaszáig Boross Péter vezetésével fennmaradt, de Antall hiányát nem lehetett pótolni.
Forrás: Vimola Károly / Fortepan
’94: Horn Gyulával vissza a hatalomba
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) 1994-es választási programja azt hangsúlyozta, hogy az államnak aktív szerepet kell vállalnia a piacgazdaságba való átmenet okozta költségekben. Enyhíteni akarták a „társadalmi költségeket”. Egyúttal azt is rögzítette Horn Gyula MSZP-je, hogy a privatizáció bevételeit „vállalatok feljavítására, munkahelyteremtésre és az állami vállalatok elengedett adósságainak fedezésére” kell fordítani. A program több ponton is kiemelte a foglalkoztatás és a szociális biztonság megőrzésének fontosságát, azt üzenve, hogy a társadalmi veszteségek figyelmen kívül hagyásával az átalakulás nem folytatható.
Az MSZP, miközben keményen bírálta az MDF-kormány négy évét, ügyesen életben tartotta a társadalomban a szocializmusba való visszavágyódás érzését.
„Régen minden jobb volt”
„A demokrácia van olyan fontos dolog, hogy azt is mi szervezzük meg.” Az idézett mondat állítólag Horn Gyula, az MSZP 1994-es miniszterelnök-jelöltjének zárt ajtók mögött mondott poénja volt. A szocialisták választási vereségük után folyamatosan sulykolták, hogy a gazdasági folyamatokban nem következett be a várva várt nagy fordulat. „A nemzeti termelés 1989-hez képest egynegyedével esett vissza.” Különösen aggasztónak nevezték a „közfogyasztási cikkek” árának drasztikus mértékű emelkedését. „1993 minden bizonnyal a magyar gazdaság történetének fekete esztendeje” – áll az MSZP programban.
1992-höz képest 25–28 százalékkal csökkent az exportteljesítmény. Tizenöt évre visszavetítve példátlan mértékű volt a mérleghiány, a deficit pedig 2,5–3 milliárd dollárt tett ki. Az infláció 1992-höz képest 26–28 százalékra nőtt, „elképesztő az agrárágazat pusztulása, teljesítménye” – sorolták az MDF-kormány utolsó évének produktumát.
Az MSZP tehát elültette az emberek fülében, hogy: „régen minden jobb volt!” Így jobban működtek az ígéretek is, már csak annyi dolga volt az embereknek, hogy a kormányzóképességet sugárzó Horn Gyula MSZP-jére szavazzanak. Alig három évvel a Varsói Szerződés felbomlása és az utolsó szovjet katona elmasírozása után az ország 54%-a az MSZMP utódpártjára szavazott.
Komfortosabb volt a barakk
Magyarországon az embereknek az absztrakt szabadságfogalmaknál ’94-ben fontosabb volt a kiszámíthatóság. Az első szabadon választott kormány megalakulása után pár hónappal már elillant a rendszerváltozás eufóriája. Egyre erősebb lett a „legvidámabb barakk” nosztalgia, és vele együtt a biztos munkahely, illetve az alacsony megélhetési költségek utáni vágy. A tartósan 20 százalék alá tornázott infláció, a 10 százalék környékére csökkentett munkanélküliség ezért is volt annyira csábító ajánlat. Az emberek nem hitték el az MDF „befejeznénk” ígéretét.
Forrás: Czech Attila / MTI
Ellentétek vonzása
Az MSZP és az SZDSZ programjában jelentős hangsúlyeltolódások voltak. A két párt programjának 80 százaléka konkrétan teljesen elvált egymástól. Így a maradék 20 százalékra koncentráltak. Például mindkét párt elkötelezett volt a jogállamiság és a piacgazdaság mellett, ugyanakkor eltérően viszonyultak az állam szerepéhez. Így lényegében az a 20 százalék inkább volt 10 százalék.
Az SZDSZ szociális programja így írt akkoriban a privatizációról:
a feljavítás, majd eladás helyett gyors privatizációra van szükség, olyan tulajdonosok bevonásával, akik képesek a modernizálásra.
Ezzel szemben az MSZP programja óvatosabban fogalmazott, és inkább a privatizáció társadalmi következményeinek kezelését hangsúlyozta.
A szociálpolitika területén a két párt álláspontja még több rokonságot mutatott. Az SZDSZ programja rögzítette, hogy rövid távon
legfeljebb a legalacsonyabb ellátások mai értékének megőrzése érhető el.
Az MSZP hasonlóan korlátozott mozgástérrel számolt, és a szociális rendszer fenntarthatóságát az államháztartás reformjához kötötte. A különbség itt kevésbé a célokban, inkább az eszközökben, illetve a hangsúlyokban jelent meg.
Meglepő átfedések
A pártok programjában megjelenített legfontosabb ügyek Top 10-es listáját összevetve Horváth Péter Pártok és koalíció című kötetében azt állítja, 1994-ben az MSZP-nek nem az SZDSZ, hanem a Fidesz lett volna az ideális koalíciós partnere. Túl azon, hogy a legfontosabb programpontjaik fele megegyezett, ezekre egy kivétellel azonos politikai hangsúlyt is helyeztek. De hiába, a Fidesz születése pillanatától eltökélten, valamint következetesen antikommunista volt, és maradt a mai napig.
Megszületett a: „Homo kádáricus”
Az MSZP 1994-es győzelme összességében végül nem az MDF politikai hibáinak, hanem az átmenet társadalmi feldolgozhatatlanságának következménye volt. „A pártállami elit cinikus számítással pontosan tudta, hogy az általuk tömegesen kitermelt embertípus, a „homo kádáricus” számára a jólét és a fogyasztás a demokrácia egyetlen értelme, s nem a szabadság.” – írta a szocialisták hatalomátmentéséről szóló tanulmányában a politológus Fricz Tamás. Mondhatni megszületett a „Homo kádáricus”. Hiszen az emberek szabadon választhattak, nem kényszerítette őket semmilyen diktatúra vagy elnyomás.
Horn-kormány
A ’94-es választások előtt egy árva szó sem esett arról, hogy az MSZP–SZDSZ brutális megszorító lépésektől reméli majd a gazdasági stabilitás elérését. Valljuk meg, a bérek befagyasztásának, a tandíj bevezetésének, az anyáknak és a gyermekeknek járó támogatások, valamint a táppénz megnyirbálásának ígéretével aligha lehetett volna választást nyerni.
Az ország helyzete nem volt rózsás, amikor a Horn-kormány átvette a stafétabotot, de pár hónap múlva nagyjából ’90-hez hasonlóan ismét a csőd szélén táncolt a magyar gazdaság. Békesi László pénzügyminiszter már fél év eltelte után egy szócsatában azt vágta Horn Gyula fejéhez, hogy
a kormány halogató, átpolitizált, sunyi, taktikázó magatartása, határozatlansága az egyik fő oka a problémák kiéleződésének.
A miniszter nem állt meg félúton: lemondott posztjáról. Érkezett a helyére a megszorító csomag keresztapja, Bokros Lajos, aki a kiutat a válságból a GYED megszüntetésében, a fogászati ellátás és a felsőoktatás ingyenességének felszámolásában, a gyógyszertámogatások csökkentésében, a nyugdíjkorhatár felemelésében, a családi pótlék folyósításának jövedelemhatárhoz kötésében, a forint leértékelésében és a vámpótlék bevezetésében látta.
Se veled, se nélküled
Az MSZP és az SZDSZ kapcsolata sem volt harmonikus az együtt töltött évek alatt. Sokan nem nézték jó szemmel a frigyet sem a szocialista pártban, sem a szabad demokratáknál. Mi több, híveik egy része is ellenezte a koalíciót. Az abszolút többséggel választást nyert szocialisták kormányzati hajójára lényegében potyautasként felkapaszkodott SZDSZ rengeteg kérdésben mást akart, és akaratát érvényre is juttatta. Ez a feszültség a két párt választási programjából is kiolvasható volt. Kapcsolatuk tipikus érdekházasság volt.
Az MSZP nem rendelkezett stabil kétharmaddal, ami a tervbe vett alkotmányozáshoz és számos kulcsterületen a kétharmados törvények elfogadásához szükséges volt. A legitimitás kérdése is fokozta a koalíciós kényszert. Az MSZP 1994-ben még mindig a volt állampárt utódjaként élt a köztudatban. A legradikálisabbnak számító liberális rendszerváltó párttal létrehozott koalíció itthon és külföldön is növelte a szocialisták demokratikus hitelességét, mérsékelte az egypárti restaurációtól való félelmeket. Ebből adódóan a szabaddemokratáknak jó ideig hatalmas zsarolási potenciáljuk volt.
A két párt viszonyát Kis János, az SZDSZ egyik alapítója és első elnöke írta le talán a legpontosabban:
Az MSZP kétarcú párt volt. Egyfelől hatalmas érdekcsoportokat gyűjtött magába – a kései Kádár-korszak nómenklatúrájának erősebbik felét –, amelyek arra készülődtek, hogy kiszorítva vagy bekebelezve az MDF klientúráját, újra megszállják az államot. Másrészt ott voltak a kádári idők reformer hagyományainak örökösei is, akik szerettek volna modern szociáldemokrata pártot faragni az MSZP-ből. Ez a második kör politikailag közel állt a szabad demokratákhoz.
Alkotmányozási fiaskó
Az MSZP–SZDSZ-koalíció a kilencvenes évek közepén új, egységes alkotmány elfogadását tűzte ki célul, hogy leváltsa az 1949-es, bár átalakított, de még a pártállami Országgyűlés által elfogadott alkotmányt. Bár politikai kényszer nem volt, az alkotmányozás szimbolikus jelentőséggel bírt. Az öt parlamenti párt részvételével létrejött Alkotmány-előkészítő Bizottság hosszú viták után dolgozta ki a koncepciót, ám az ellenzék eltérő elképzelései és az FKGP távolmaradása nehezítette a munkát.
A folyamat végül megbukott, amikor az MSZP saját frakciója nem biztosította a szükséges támogatást, ami súlyos koalíciós válságot okozott. Egy későbbi, 1996-os újabb kísérlet is eredménytelen maradt, mivel az ellenzéki pártok nem támogatták az átdolgozott javaslatot.
Politikai bombák és valódi pokolgépek
Az alkotmányozás bukásán túl bőven akadt baj a koalíció háza táján. Olajügyek, privatizációs és korrupciós botrányok, egyre intenzívebb klientúraépítés, a szervezett bűnözés megerősödése, végül a Tocsik-ügy mérgezte meg végleg az MSZP és az SZDSZ kapcsolatát.
A Belügyminisztérium a „szabad madarak” fennhatósága alá tartozott. Kuncze Gábor azonban nemhogy nem tudta megállítani a bűncselekmények növekedését, a bűnözés majdnem hogy „váltott fokozatba kapcsolt”. Illetve az akkoriban még jelentős maffiával szemben is tehetetlennek bizonyult a kabinet. A regisztrált bűncselekmények száma az 1994-es 389 451-ről ’98-ra 600 621-re nőtt.
Mindezt figyelembe véve kissé szarkasztikusra sikerült az 1998-as SZDSZ választási program címe:
Tartsuk a helyes irányt!
Forrás: tortenelem-mindenkinek.blog.hu
’98: Legyen inkább mégis kapitalizmus
Az 1994 és 1998 közötti időszakban a politikai környezet fokozatosan átalakult. Az intézményi keretek megszilárdulása, valamint a piacgazdaság működésének kiszámíthatóbbá válása új elvárásokat teremtett.
Csalódás, düh, elégedetlenség. Ez a három érzés töltötte el a választók nagy többségét, akik a bizonytalanságot felváltó biztonságra, az életszínvonal emelkedésére szavaztak. Az MDF ’98-as választási programjában hosszasan fejtegette az MSZP–SZDSZ-kormányzás végeredményét. Kiemelték, hogy a bérek és a nyugdíjak közel 20 százalékkal értek kevesebbet, nőtt az infláció, csökkent a fogyasztás.
Egyre nagyobb lyuk tátongott nemcsak a családok, hanem a társadalombiztosítás büdzséjében is. A családokra mért csapások szinte azonnal megmutatkoztak: a születések történelmi mélységbe, százezer alá süllyedtek. Az önkormányzatok is megsínylették a négy évet. Az ország harmadának az életszínvonala nemhogy nem emelkedett, hanem a lakosság harmada létminimum alatt élt.
Mindenki kormányzásra készült
Az MSZP népszerűsége furcsa módon mégsem zuhant a mélybe. A közvélemény-kutatások pár hónappal a választások előtt még azt mutatták, hogy esélyt kapnak a folytatásra. Időközben a Fidesz népszerűsége is nőtt, a párt egyértelműen kormányzati szerepre készült, bár jó ideig nem reklámozta, de koalíciós társként az FKGP-vel és az MDF-fel számolt.
Az FKGP 1998-as választási programja egy erős államra és erős gazdaságra építő, nemzeti elkötelezettségű alternatívát kínált, amely a hazai vállalkozók támogatását és a demokrácia kiteljesítését állította középpontba. Gazdaságpolitikájának kulcsa az átfogó adó- és járulékreform volt: a terhek csökkentésétől a növekedés beindulását, a foglalkoztatás bővülését és akár a költségvetési bevételek növekedését várták.
A párt olcsóbb és hatékonyabb államapparátust, kétkamarás parlamentet, valamint az agráriumot és a vidékfejlesztést összefogó csúcsminisztériumot sürgetett. Programjukban hangsúlyos volt a korrupció és a feketegazdaság elleni fellépés, valamint a közbiztonság megerősítése is.
Racionális helyzetértékelés, pozitív jövőkép
A Fidesz ’98-as választási programjában tételesen kitért az MSZP–SZDSZ-kormány mulasztásaira, elhibázott intézkedéseire, de a koalíció eredményeit is elismerte. Egyidejűleg az élet minden területére vonatkozóan részletes cselekvési tervvel állt elő.
„A rendszerváltozás induló évében Magyarország bruttó külföldi adóssága mintegy 21 milliárd, nettó adóssága 16 milliárd dollár volt. 1994-re, a jelenlegi kormány hivatalba lépésének évére az ország bruttó külföldi adóssága 28,5 milliárd dollárra, a nettó adósság 19 milliárd dollárra nőtt. 1997 végén Magyarország bruttó külföldi adóssága 24,5 milliárd dolláros szintre csökkent vissza. Ez lényegében megegyezik az 1993 végén fennálló tartozással. A nettó adósság 1997 végén kevesebb volt 11 milliárd dollárnál, ami a 90-es évtized egészében messze a legalacsonyabb szintet jelenti.
Ennél is kedvezőbb változás az, hogy a kormány és a Magyar Nemzeti Bank adóssága a nettó adósságból csak mintegy 5 milliárd dollárt tett ki, ami egyharmada az 1994 végén mért szintnek. Ezzel szemben a kereskedelmi bankok és a vállalkozói szektor adóssága majdnem 6 milliárd dollárral nőtt.”
„1997 végére a GDP-hez viszonyított nettó külső adósságszolgálati mutató mintegy 30%-ra csökkent az 1994-es 45%-ról és az 1990. évi 48%-ról.”
„Mindez azt jelenti, hogy Magyarország kilépett a külső eladósodás 1973 után bezáródó csapdájából.”
A Fidesz értékelése a Horn-kormány legsúlyosabb hibájára is kitért:
Magyarország kilépett a külső eladósodás 1973 után bezáródó csapdájából. A baj csak az, hogy közben belépett egy új csapdába, amely az 1990-es évtizedben ugrásszerűen felhalmozódott belső adósságállományt jelenti.
A Fidesz álláspontja szerint a költségvetési deficitet nem a szociális kiadások és beruházások idézték elő, hanem a belföldi adósságállomány kifizetett óriási kamattömege. Magyarul: a Bokros-csomag lakosságot és a hazai vállalkozókat sújtó intézkedései kapcsán meghozott áldozatok feleslegesek voltak.
A választók a Fidesznek szavaztak bizalmat. Orbán Viktor vezetésével 1998-ban hárompárti, Fidesz–MDF–FKGP-kormány alakult.
Első lépések
A Fidesz–MDF–FKGP-kormány megalakulását követően választási ígéretéhez hűen eltörölte az MSZP–SZDSZ-kormány által 1996-ban bevezetett tandíjat a felsőoktatásban. Az államilag támogatott hallgatóknak a felsőoktatás ingyenessé vált. Hivatalba lépésének évében, ’98 decemberében a családok támogatásáról szóló törvény elfogadását követően a családi pótlékot ismét jövedelmüktől függetlenül, alanyi jogon kapták meg a gyermeket nevelő családok.
Döntésük indoklásakor hangsúlyozták, hogy a gyermek a közösség számára is érték. A tanköteles korú gyermekeknél a családi pótlék helyett iskoláztatási támogatást vezettek be.
Ciklus végi mérleg
Az első Orbán-kormány megtette az első lépést a családi jövedelemadózás felé: 1999. január 1-jétől bevezették a gyermekek után járó személyi jövedelemadó-kedvezményt. A családtámogatási rendszer új alapokra helyezésével a Fidesz-kormány – programjában is meghirdetett – célja a középosztály erősítése, a gyermekvállalással járó költségek csökkentése volt. A támogatások az adópolitika eszközévé váltak, egyidejűleg a szülők munkavállalását is honorálták.
A polgári kormány újra bevezette az előző ciklus áldozatául esett gyermekgondozási díjat (GYED). Maximális értékét 2001-ben 80 ezer forintra emelte, időtartamát pedig kiterjesztette három évre. Ezen kívül újra alanyi jogúvá tette a gyermeknevelési támogatás (GYET) és a gyermekgondozási segély (GYES) igénybevételét.
Új támogatásként a szülők munkavállalását és a családi kötelékeket erősítő rendelkezést vezetett be. Egyéves kora után 2001 márciusától az aktív korú nagyszülők is igénybe vehették a GYES-t.
A Fidesz már 1990-es programjában is foglalkozott a lakhatás, az otthonteremtés kérdésével. Kormányra kerülve nekilátott a lakáscélú állami támogatások rendszerének kialakításához. A TÁRKI elemzése szerint a lakástámogatási kiadások miatt 2000 után emelkedtek ugyan az erre a célra fordított költségvetési kiadások, de ez nem jelentett aránytalan terhet, nagyságrendjük 2002-ben sem érte el a GDP 1%-át. A növekedés jótékony hatását mindenki a zsebében érezte, amikor a kormány a 2000-es 25 500 forintos minimálbért 2001. január 1-jétől 40 000, 2002. január 1-jétől pedig 50 000 forintra emelte.
A munkanélküliség 1998 és 2001 között 7,8%-ról 5,7%-ra csökkent. A ciklus utolsó évére az infláció is lényegesen kisebb lett.
A makrogazdasági mutatók is kedvezően alakultak: az államadósság 60,4 százalékról 55 százalékra mérséklődött. A gazdasági növekedés 1998-ban 4,2%, 1999-ben 3,2%, 2000-ben 4,2%, 2001-ben 3,8%, 2002-ben 4,5% volt.
2002-es választás
2002-ben a politikai verseny súlypontja az életszínvonal növekedésének kérdései felé tolódott el. A jólét a politikai programok legfontosabb hívószavává vált. A gazdasági növekedés politikai értelmezése azon keresztül történt, hogy a választók mennyiben érzékelték annak hatásait saját életükben.
Forrás: Beliczay László / Népszava
A 2002-es országgyűlési választásokra ez a logika teljesedett ki. A Fidesz programja a kormányzás eredményeire épített, és hangsúlyozta, hogy
Magyarország utóbbi évekbeli teljesítménye sikeres volt
, valamint hogy
gazdag csak az az ország lehet, amelynek polgárai előtt nyitva áll a jólét lehetősége.
A jólét ebben az értelmezésben a gazdasági növekedés természetes következményeként jelent meg.
Álomképek helyett tervek
A „A jövő elkezdődött” című, 2002-es Fidesz-választási program a párt 1998–2002 közötti kormányzásának folytatásaként és kiterjesztéseként határozta meg önmagát. A dokumentum alapvető kiindulópontja az volt, hogy Magyarország sikeres fejlődési pályára állt, és ezt a pályát stabil, nemzeti alapokon nyugvó kormányzással kell továbbvinni.
A program középpontjában a nemzeti érdekek következetes képviselete állt. A Fidesz olyan államot képzelt el, amely erős, cselekvőképes, ugyanakkor nem uralkodik az állampolgárok felett, hanem biztonságot és kiszámíthatóságot teremt. Hangsúlyosan jelent meg a nemzet egységének gondolata, beleértve a határon túli magyar közösségek támogatását és jogainak védelmét is.
Gazdaságpolitikai értelemben a program a munkaalapú társadalom, a vállalkozások erősítése és a hazai tulajdon védelme mellett érvelt. A Fidesz célként jelölte meg a gazdasági növekedés fenntartását, az infláció alacsonyan tartását és a foglalkoztatás bővítését. Kiemelt szerepet kaptak a kis- és középvállalkozások, amelyeket a gazdasági stabilitás és a társadalmi középosztály megerősödésének kulcsaként mutatott be a program.
A szociálpolitika területén a dokumentum a családokat állította a középpontba. A Fidesz a családtámogatási rendszer bővítését, a lakáshoz jutás további segítését és a gyermeknevelés társadalmi megbecsülésének növelését ígérte. A program szerint a jóléti intézkedéseknek nem segélyezésre, hanem az önálló boldogulás ösztönzésére kell épülniük.
Az oktatás és a kultúra a nemzet hosszú távú fennmaradásának zálogaként jelent meg. A Fidesz az oktatási rendszer fejlesztését, a felsőoktatás bővítését és a nemzeti kultúra védelmét hangsúlyozta, miközben fontosnak tartotta a hagyományok tiszteletét és a modernizáció összeegyeztetését. Az egészségügyben a program az ellátás biztonságát, az intézményrendszer fejlesztését és az orvosok, egészségügyi dolgozók megbecsülését helyezte előtérbe.
Összességében a 2002-es Fidesz-program egy folytonosságra építő, optimista jövőképet vázolt fel, amely szerint az ország már elindult a felemelkedés útján, és ezt az irányt egy erős, nemzeti értékeket képviselő kormányzással kell tovább erősíteni. A program politikai üzenete az volt, hogy a korábbi eredmények megőrzése és kiterjesztése biztosíthatja Magyarország stabilitását és fejlődését a következő években.
Még jobb lét
Ezzel szemben az MSZP politikai ajánlata újra a jóléti rendszerváltás ígéretére épült. A párt programja kimondta, hogy „az esélyegyenlőség megteremtése nem halasztható tovább”, és hangsúlyozta a jövedelmi különbségek csökkentésének, valamint a mindennapi életbiztonság megerősítésének szükségességét. A dokumentum abból indult ki, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben Magyarországon jelentős gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek alakultak ki, amelyeket célzott, szolidaritásalapú kormányzással lehet kezelni.
Az MSZP szerint az állam felelőssége, hogy minden állampolgár számára biztosítsa a felemelkedés lehetőségét, függetlenül a származástól, lakóhelytől vagy anyagi helyzettől. Ennek érdekében erősebb közszolgáltatásokat és kiszámítható jóléti rendszert ígért.
Gazdaságpolitikai téren a program a növekedés és az igazságosabb elosztás egyensúlyát hangsúlyozta. A dokumentum jelentős béremeléseket ígért a közszférában, különösen a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók számára, valamint a nyugdíjak és a szociális juttatások értékének megőrzését.
Liberális ajánlat
Az SZDSZ programja meglehetősen drámai felütéssel indult:
Hazánk egy évtizeddel a rendszerváltás után ismét fordulóponthoz érkezett. Hosszú idő óta először csak rajtunk múlik, hogy felzárkózunk-e a szabad világ fejlett, gazdag és demokratikus országai közé, vagy maradunk a balsorsukat átkozó, önsorsrontó, csodaváró nemzetek sorában.
A liberális ajánlat így hangzott:
A Rendszerváltás Programjával visszanyertük a szabadságunkat, közösségi és magántereinket, a Korszakváltás Programjával meg akarjuk nyerni az esélyt és az időt. A Korszakváltás Programja minden magyar polgárnak szabadságot, szolidaritást és esélyt kínál, hogy ne csak a távoli jövő szép álma legyen mindaz, ami a világ fejlett országaiban megvalósult, hanem realitás – a jelen realitása.
Négy számjegyű infláció - kumulált árrobbanás
A választók vágyait sokkal könnyebb megérteni, ha felidézzük, a rendszerváltás milyen traumákkal járt. Az 1980-as árakat összehasonlítva az 1999-esekkel elképesztő a „változás”. Az élelmiszerek ára több mint 13-, az energiáé majd 30-szorosára emelkedett. A szolgáltatásokért húszszoros árat kellett fizetni.
Forrás: KSH / Népszabadság grafika
Összegzés
A 90-es években az MSZP „szakértelem” blöffje bejött, de a Bokros-csomag hamar bizonyította, hogy a Kádár-kori biztonság nem visszavásárolható. 1998-ban a Fidesz ismerte fel zseniálisan, hogy az embereknek nemcsak kenyér kell, hanem identitás is – a „polgári Magyarország” politikai termékként verhetetlennek bizonyult, és ez ágyazott meg a későbbi kétharmadoknak is.
Szakmailag azonban az MDF 1998-as „Normalitás” programja volt a legbátrabb és legjózanabb: az egykulcsos adó gondolata (amit később a Fidesz meg is valósított), illetve az örökösödési illeték eltörlése valódi polgárosodást segített volna.
A 2002-es „jóléti rendszerváltás” pedig? Az MSZP ezzel megnyerte a választást, de elveszítette az ország jövőjét. A fedezet nélküli osztogatás volt az az „eredendő bűn”, amely nyílegyenes vezetett a 2006-os összeomláshoz. Húsz év távlatából egyértelműnek látszik, hogy a Fidesznek volt igaza, amikor a munkaalapú gyarapodást hirdette.
A választók azonban a háló helyett a halat (vagyis a pénzt) választották. A két megközelítés közötti különbség nem abban állt, hogy melyik párt beszélt az ország és polgárai folyamatos gyarapodásáról, hanem abban, hogyan tette ezt. Az MSZP populista ígéretei 2002-ben a társadalom többsége számára kézzelfoghatóbbak és vonzóbbak voltak.
A Fidesz négyéves sikeres kormányzása a győzelemhez kevésnek bizonyult. A választást az MSZP nyerte, de 1994-hez hasonlóan ismét az SZDSZ-szel alakított kormányt. Ahogy 1994–1998 között, úgy 2002-ben sem hozott szerencsét egymásnak és a társadalomnak a furcsa páros. Úgy járt az ország, mint a túlköltekező, hitelből karácsonyi ajándékot vásárló családok.
