A KözBeszéd legújabb adásában Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója és kulturális menedzser beszél arról, hogyan lehet újraértelmezni egy olyan fesztivált, amely generációk számára jelentett szabadságélményt, miközben mára teljesen más elvárásokkal érkezik a közönség. Gerendai szerint a Szigetnek mindig az volt a lényege, hogy ne pusztán koncertek egymásutánja legyen, hanem egy olyan közeg, ahol az emberek jól érzik magukat, biztonságban vannak, és megélhetik azt a bizonyos „szigetélményt”. Az idei fejlesztések között külön hangsúlyt kapnak a pihenésre, feltöltődésre alkalmas helyszínek, mert a közönség visszajelzései szerint a fesztivál sokaknak túl pörgőssé vált, és egyre nagyobb igény van arra, hogy legyen hová elvonulni.
Gerendai felidézi, hogy a Sziget történetében számára David Bowie koncertje jelentette az egyik legfontosabb fordulópontot, mert szerinte ez volt az a pillanat, amikor a fesztivált a nemzetközi fellépők is komolyan kezdték venni. Egy kis országban ez a fajta plusz szerinte különösen erős jelentést kap: nemcsak az számít, hogy ki lép fel, hanem az is, hogy egy világsztár jelenléte képes felhívni a figyelmet arra, hogy Budapesten is van egy olyan fesztivál, amelyet érdemes megnézni.
Gerendai arról is beszél, hogy bár több mint száz országban járt, soha nem gondolkodott komolyan azon, hogy máshol éljen. „Igazán olyan, ahol klasszikus otthonos érzetem volt, kevésbé akadt; inkább volt egy-két város vagy ország, ahová azóta is szívesen visszamennék.
Az utazások számára nemcsak inspirációt, hanem erős emberi tapasztalatokat is jelentenek. Gerendai szerint nehéz úgy felhőtlenül jól érezni magát az embernek, ha azt látja, hogy mások körülötte nincsenek jól. „Szerintem nem tudja nem megérinteni az embert, amikor azt látja, hogy emberek olyan körülmények között élnek, ahol tényleg a mindennapi túlélés is önmagában komoly kihívás” – fogalmaz. Egy Francia Polinéziában átélt hurrikánt is felidéz: „Ott át is éltem. Minket a szállodában elvittek egy olyan helyre, ahol kőfalak voltak, és oda bezsuppolták az ott lakókat is. Utána, amikor elment a vihar, és valamennyire körbejártuk a szigetet, akkor olvastam a sajtóban, hogy annak a szigetnek, ahol mi voltunk, a lakóingatlanjainak kétharmada semmisült meg.”
A beszélgetésben előkerült az is, honnan indult Gerendai pályája. Elmondása szerint nagyon korán szembesült azzal, hogy hiába érdekli a zene és a koncertek világa, zenélni nem fog, mert nincs ritmusérzéke. Ez azonban nem eltávolította a show-biznisztől, hanem a szervezői oldal felé vitte. Tizenhat évesen elköltözött otthonról, mert már akkor határozottan tudta, hogy rendezvényszervezéssel akar foglalkozni, miközben a környezete ezt nem tartotta valódi szakmának. „A szüleim nem engedtek egy olyan dologgal foglalkozni, amiben én nagyon határozottan hittem, másik oldalról pedig azt tapasztaltam már mind a szüleimnél, mind később a környezetemben is, hogy senki nem hiszi el, hogy én ezt meg tudom csinálni” – mondja.
Ez a tudatosság a magánéleti döntéseiben is megjelenik. Gerendai arról beszél, hogy mindig mérlegre tette, mi viszi közelebb a céljaihoz, és mi távolítja el tőlük. „Az, hogy én sosem ittam alkoholt az életemben, annak köszönhető, hogy úgy gondoltam: ez engem távolabb visz a célomtól, és megnehezíti.” Gerendai önironikusan foglalja össze szerepét: „Én mindig azt szoktam mondani, hogy nem nekem kell ott bulizni, hanem a közönségnek; azért az nem baj, ha józan a szervező.”
Gerendai a Szigethez való visszatéréséről is beszél: „Tényleg azért hagytam anno abba, mert úgy éreztem, hogy kiöregedtem belőle” – fogalmaz. Most nem azért tért vissza, mert hirtelen úgy érezné, jobban érti a fiatalokat, hanem mert szerinte nem engedhette meg magának, hogy ha ezen múlik, lesz-e Sziget, akkor ne adjon legalább egy esélyt annak, hogy megpróbálják jobban és sikeresebben csinálni. Azt is hozzátette: ma újra bele kell tanulnia abba a világba, amelytől korábban tudatosan eltávolodott, különösen azért, mert nincs jelen a social médiában, miközben a fesztivál célközönsége ott él és kommunikál.
A politika kapcsán Gerendai elmondja, hogy a közbeszéd eldurvulása a közösségi médiától távol is érezhető, és szerinte „minden magyar” közérzetére rányomta a bélyegét az, ahogyan a közhangulat feszültebbé vált. Úgy látja, ma már barátságok és családok is szétszakadhatnak azon, ki kivel szimpatizál vagy kire szavaz, ez pedig „nem jó senkinek”. A Sziget legutóbbi politikai vitájáról azt mondja: a Fővárosi Közgyűlés döntése után még arról szóltak a hírek, hogy nem lesz fesztivál, majd Magyar Péter másnap megkereste, hogy próbáljanak megoldást találni. Gerendai szerint akkor nem a politikai következményeken gondolkodott, hanem azon, hogy sikerülhet-e megmenteni a Szigetet. Utólag méltánytalannak érezte, hogy a találkozó után politikai kampányhelyzetbe került, mert állítása szerint nem politikai szerepet vállalt, hanem egy fesztivált próbált életben tartani.
A gasztronómiáról szólva Gerendai kiemeli, hogy fordított úton érkezett a vendéglátásba, első komoly gasztrovállalkozása rögtön fine dining étterem volt. A Costes révén Magyarországon elsőként szereztek Michelin-csillagot, azóta pedig több olyan étterme is lett, amely hasonló szakmai elismeréseket kapott. Ugyanakkor a beszélgetésből az is kirajzolódik, hogy a fine dining szerinte szűk réteg műfaja, miközben az étterembe járásnak tágabb értelemben a polgári lét részévé kellene válnia: nem csak kivételes alkalomként, hanem természetes kulturális és közösségi élményként.
https://www.youtube.com/@kozterhungary
Ez az írás mit sem ér olvasóink nélkül. Ha fontos neked, hogy maradjon kritikus jobboldali hang is a nyilvánosságban, támogass minket Patreon-on, Donably-n, vagy a KözTér alapítványán! Köszönjük!
