Országjárásunk legutóbbi állomása Eger: az ellenállás városa volt. Ahol a vár nemcsak kövekből, hanem önérzetből épült. Ahol a helyi identitás nem díszlet, hanem létkérdés. Eger, ami 2035-re a budapesti agglomeráció része lehet.
Fejlődés minden áron?
A „mindent Budapestből” gondolkodás szép lassan felszívja az önálló városokat. Eger is ennek a folyamatnak az áldozata lehet – nem hirtelen, hanem lassan, szinte észrevétlenül. Hogy a város közelsége vagy az ingázók sokasága okozza ezt, legalább olyan összetett és megfejthetetlen talány, mint a “tyúk és a tojás esete”. Az biztos, hogy ez nem pusztán várostervezési kérdés, hanem egy korszakhatár.
A döntéshozók szerint ez a folyamat természetes, sőt elkerülhetetlen — a gazdaság, a közlekedés, a népességmozgás mind errefelé sodorja az országot. A probléma csak az, hogy Eger történelme eddig éppen arról szólt, egy birodalom minden háború vagy központosító hatalom ellenére hogyan marad önmaga.
Koszos és szmogos?
Az agglomerációs modell hajlamos arra, hogy a központi város felé „irányítsa” az infrastruktúrát, logisztikát, foglalkoztatást – így a „kisebb városok” szerepe marginalizálódhat. A fejlesztési tervek szerint ez a jövő. És nincs más alternatíva.
A vidék ékköve
Szerintem Eger az egyik legélhetőbb város Magyarországon. Nem tagadom, ebben van némi érzelmi elfogultság is. Budapestiként elképedve nézem, hogyan próbálnak a vidéki nagyvárosok a fővároshoz idomulni, és felteszem a kérdést, hogy miért?! Mintha nem látnák a hátrányait: a népességmozgást, az ebből is következő lakhatási válságot, vagy a hajléktalanhelyzetet. Mert minden csillogás mögött ez is Budapest. Nem azt állítom, hogy a vidéki nagyvárosokban “kolbászból van a kerítés”, de azt tapasztalom, hogy minden egyes megyeszékhelyen – ahol eddig jártam – van valami megmagyarázhatatlan összetartó, közösségteremtő erő. Ami a túlzott urbanizációval meglehet egy idő után, a „fejlődés” oltárán elvész.
Nem vagyok jós
A kérdés az, hogyan alakulnak a fejlesztések, hogy az önkormányzat, és a civil társadalom hogyan áll ki, hogyan őrzi önazonosságát. Egyáltalán fejlődés-e, ha egy város elveszti saját ritmusát, ha már nem a saját ügyei körül forog, hanem a főváros ütemére lélegzik? Vagy mindez csak egy új forma a függésre, amit most „összekapcsolódásnak” hívunk?
Minden út Budára vezet?
Hogyha Eger csak „vidéki szolgálólánnyá” válik, akkor az identitása elvész. Azonban, ha ezt az átalakulást úgy használják fel, hogy erősebbek legyenek, mint valaha, Eger biztosan nem tűnik el, hanem múltjával és jövőjével együtt egy teljesen új korszakba lép.
Eger előtt két út áll. Az első, hogy hagyják, hogy csak felkerüljön a „Hova költözzünk Budapestről?” listára és ezzel együtt bekerüljön az „elővárosi státuszú település” skatulyába. Ugyanakkor van egy olyan lehetőség is, hogy Eger továbbra is „Eger” marad – nemcsak névként, hanem lélekként, közösségként, városként. Mert ha az identitást elengedjük, akkor a fejlődés nem gyarapodás – hanem veszteség lesz.
