Kevés olyan magyar civil szervezet létezik, amelynek neve egyszerre jelent szociális segítségnyújtást Magyarországon, valamint Afrika, a Közel-Kelet, Latin-Amerika és Ázsia válságövezeteiben. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatról legtöbbünknek a hazai hajléktalanellátás, idősgondozás és megannyi felzárkóztatási program jut eszébe. A Solymári Dániellel, a szervezet korábbi nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjével készült interjú abba a kevésbé ismert világba enged betekintést, ahol a magyar karitatív szervezet nemzetközi összehasonlításban is meghatározó és elismert humanitárius szereplővé vált.
A globális szolidaritás magyar hangjai – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerepe és küldetése a nagyvilágban címmel megjelent interjú egyik legfontosabb üzenete, hogy a segélyezés nem pusztán pénzügyi kérdés. Solymári Dániel újra és újra hangsúlyozza: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat soha nem egyszerű „adományközvetítő” akart lenni. Mint fogalmazott, az volt a céljuk, hogy egy nemzetközi segítői tudást és karaktert hozzanak létre úgy, hogy magyar szakemberek kedvezményezettjeik igényei szerint helyben segítenek, és mindeközben megtartják „magyar hangjukat”.
Mint mondta, nagyon sokat dolgoztak azért, hogy „a Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi szerepvállalása a magyar emberek szolidaritásának kifejezője és a mindenkori magyar presztízs (ma úgy mondanánk: országimázs) erősítője legyen”.
A legtöbb ember számára a humanitárius segítségnyújtás annyit jelent, hogy egy ország vagy szervezet pénzt küld egy katasztrófa sújtotta térségbe. A cikkből azonban világossá válik: a Máltaiak filozófiája ennél sokkal összetettebb. Egyes projektek finanszírozásán túl hosszú távon is működőképes programok megvalósítására törekedtek. A szervezet nemzetközi filozófiájának lényege, hogy a segítség értékét nem kizárólag az adomány összege határozza meg, hanem az a szakmai tudás, személyes jelenlét és felelősségvállalás, amely a támogatást tartós eredménnyé alakítja.
Solymári Dániel megvalósított projektjeik közül is nevesít néhányat. Felsorolásából kiderül: 2013-ban a világon elsőként vezették be az ivóvizet Mombasa egyik nyomortelepére, 2021-ben a legelsők között kezdeményeztek repatriációs, hazatérést segítő programot Kenyában. Legutóbb pedig kollégái a világon először indítottak gyógypedagógiai programot egy kenyai nyomornegyedben fogyatékossággal élő gyermekeknek. Építettek kórházat Aleppóban, Szíria déli részén komplex mezőgazdasági programmal tették szinte önfenntartóvá az egyházmegyét. Ázsiában az üldözött keresztényeket segítő programokat működtettek, Latin-Amerikában a 2018 utáni nagy migrációs mozgások során nyújtottak több helyen segítséget. De ott voltak Lampedusában is, az olasz Máltaiak és a parti őrség menekülteket segítő hajóin, az utóbbi években pedig többek között az ukrán menekültek megsegítése állt tevékenységük középpontjában.
A beszélgetés során Solymári Dániel felidézi azt az áldozatos, fáradhatatlan és rendkívül értékes munkát, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat élén a tavalyelőtt elhunyt Kozma Imre atya végzett. Elmondása alapján azonban nem egy szervezetet irányító ember, hanem egy lelki vezető képe rajzolódik ki. Kozma atya személyes örökségének tekintette a szeretetszolgálat nemzetközi munkáját – jelenti ki. Solymári élete legkülönlegesebb időszakai közé tartozónak nevezte azokat az éveket, amikor az akkor már 70 éves pappal Kenya, Tanzánia és Uganda legszegényebb részeit járták.
Az interjú végén kiderül: Solymári Dánieltől a stafétabotot a hosszú időn át helyetteseként dolgozó Czirják Ráhel veszi át. „Nála jobb kezekben nem is lehetnének a Magyar Máltai Szeretetszolgálat külföldi programjai. A csapatot is úgy állítottam össze, hogy minden tagja önálló képességgel rendelkezzen az egyes kezdeményezések megvalósításában. Mindannyian nagyon felkészült szakemberek. Biztos vagyok benne, hogy a szervezet új felsővezetése is hű marad Imre atya és a szervezet örökségéhez, és folytatódik az a munka, amely 36 éve az egyik meghatározója a magyar Máltaiak küldetésének” – fogalmaz a leköszönő vezető.
A mai közbeszédben gyakran háttérbe szorul a személyes példamutatás jelentősége, miközben ez a beszélgetés arra emlékeztet, hogy hiteles segítségnyújtás aligha képzelhető el személyes jelenlét nélkül.
