A magyar politikai közéletben akadnak ritka pillanatok, amikor az ember egy percre naivan elhiszi, hogy talán mégis van remény. Nem nagy dolgokra kell gondolni: nem békeszerződésekre, nem világrengető reformokra, hanem csak egy apró, emberi gesztusra. Például arra, hogy két ember, akik korábban nyilvánosan odaszólogattak egymásnak, egyszer csak leülnek, beszélgetnek, és esznek két gombóc fagyit. Egy olyan hétköznapi pillanatra, ami más országokban talán fel sem tűnne senkinek, nálunk viszont címlapra kerül.
Török Gábor és Orbán Viktor találkozója ilyen pillanat volt. A fogadás történetét mindenki ismeri: a népszerű politológus arra fogadott, hogy a 2016-os „migrációs” népszavazás érvénytelen lesz, Orbán pedig ennek ellenkezőjére. A tét nem kisebb volt, mint egy jó fagylalt. A referendum érvénytelen lett, a fagyi pedig éveken át váratott magára. Aztán a vesztes most végre rendezte a tartozását. Az eseményen készült fotón két ember mosolyog és úgy tesz, ahogy azt polgári országokban szokás: viták után leülnek, beszélgetnek és akár megesznek egy fagylaltot is.
Túl idilli? Jöjjön a feketeleves, a magyar közélet diagnózisa. Mert miközben a kép egy szép gesztust ábrázol, a kommentmező a szokásos látleletet adta. Török Gábor oldalát pillanatok alatt elárasztották a válogatott sértések: „fideszes nyalonc”, „áruló”, „megvették kilóra”. Ezek persze többnyire ugyanazok a felhasználók, akik pár hónappal korábban még hősként ünnepelték, amikor alkalomadtán odamondogatott a regnáló hatalomnak. És ne legyenek illúzióink – ugyanez fordítva is működik: volt már „Soros bábja”, „hazaáruló”, „ellenzéki megmondóember” is, csak éppen a másik oldalról érkeztek a nyilak.
Ez a jelenség jól mutatja, hogy Török Gábor valamit nagyon jól csinál: képes ugyanis mindkét tábor idegeit egyformán borzolni. Akár heti váltásban. De egy elemzőnek nem pont ez lenne a feladata? Nem igazolni egyik tábort sem, hanem elemezni, értelmezni, és olykor kellemetlen kérdéseket feltenni mindenkinek? Költői kérdések. Félreértés ne essék, ez em magyar sajátosság – a világ bármely demokráciájában az elemzők, újságírók és közszereplők, akik független hangot próbálnak megütni, előbb-utóbb mindkét oldal haragját kivívják.
Persze Török Gábor jóslatai nem mindig jönnek be – és ő maga is hangsúlyozta már, hogy a politológusnak nincs jövőbe látó gömbje. Nem jövőbelátást árul, hanem értelmezéseket ad. A múltból és a jelenből próbál következtetni a jövőre. Ez a szakma természetéből fakad – nem az „igazság” és a dogmák szállítása, hanem a lehetséges értelmezések megosztása. És ebben a folyamatban benne van a tévedés lehetősége is. Csakhogy nálunk a tévedés nem szakmai kockázat, hanem azonnali karaktergyilkosság alapja.
A fagyi-eset azonban nem az elemzésekről és világmegfejtésekről szólt, hanem az emberi gesztusról. És arról, hogy Magyarországon még ez is politikai kockázat. Mert nálunk nemcsak a parlament, de a kommentmező is két, lövészárokban gubbasztó hadsereg terepe. Aki átmerészkedik a senki földjére – még ha csak egy gombóc fagyiért is – azonnal áruló lesz. Ezért van az, hogy a közösségi médiában már egy kézfogás, egy mosoly vagy egy közös fénykép is azonnali gyanút kelt, és a magyarázkodás spiráljába taszítja az érintettet.
Ez a történet, és főleg az arra adott reakciók, ismét rámutattak arra, hogy a magyar társadalom – vagy legalábbis az online térben megjelenő hangos többség – mennyire polarizált, mennyire pártlogika alapján működik, és mennyire képtelen felülemelkedni a lövészárok-politizálás fertőjén. Ez a mentalitás nemcsak a politikát, hanem a mindennapjainkat is beszűkíti: családi vacsorákat tesz tönkre, barátságokat áldoz fel, és egyre szűkebb buborékokba zárja az embereket.
Pedig lehetne másképp is. Lehetne úgy, ahogy polgári országokban szokás: nem minden mozdulat, nem minden kézfogás, nem minden gombóc fagyi lenne árulás vagy valamiféle ördögi paktum. Hanem egyszerűen csak az, ami: egy emberi gesztus. És talán ez lenne a legnagyobb politikai fordulat, amit ebben az országban megélhetnénk a hétköznapjainkban. Mert ha egyszer eljutnánk oda, hogy két ember fagyizása ne politikai állásfoglalás, hanem hétköznapi esemény legyen, akkor talán tényleg elmondhatnánk: végre történt valami fontos is a magyar közéletben.
