A KözBeszéd második évadának vendége ezúttal Muhi András filmproducer, aki háromszáz film elkészítésében vett részt, és pályafutása során a magyar filmművészet meghatározó alakjává vált. A beszélgetésben őszintén mesél szakmai útjáról, a kultúrpolitika kérdéseiről, valamint arról, hogyan látja a filmgyártás jelenét és jövőjét.
Az Inforg Stúdió születése és működése
Muhi András nevéhez fűződik az Inforg Stúdió létrehozása is, amely a kétezres években a magyar film egyik legmeghatározóbb műhelyévé vált. A stúdióhoz számos neves rendező csatlakozott, köztük Fliegauf Bence, Mundruczó Kornél, Hajdu Szabolcs, Kocsis Ágnes és Pálfi György. Az Inforg olyan alkotóknak adott lehetőséget, akik mertek kísérletezni, új nyelvet és formát keresni, és akiknek munkái meghatározták a korszak magyar szerzői filmjét. A stúdió révén a magyar film láthatóvá vált nemcsak Európában, hanem a világ rangos fesztiváljain is.
Politikai megosztottság és szakmai hierarchia
Muhi felidézi, hogy a 2010 előtti években a politikai törésvonalak kevésbé voltak hangsúlyosak a szakmában.
Egyébként 2010-ig még nem volt ez ennyire éles, hogy ki jobboldali vagy baloldali. Én sok mindenkiről nem is tudtam. Nem is volt érdekes, mert az a kérdés, hogy a szakmában milyen a hierarchikus helyed, ezt mindig mindenki tudja, hogy körülbelül valaki hol tart a pályáján, és tök mindegy, hogy ő melyik politikai oldalhoz tartozik.
Mit támogasson a kultúrpolitika?
A producer szerint a kulturális döntéshozatal egyik alapvető kérdése, hogy mit érdemes közpénzből támogatni.
Egy kultúrpolitikának csak azokat a filmeket kell és illik támogatnia, amiket aztán lehet, hogy 50 év múlva is meg lehet nézni, mert része a magyar kultúrának, kultúra folyamának. De az, hogy egy vicces, ilyen-olyan műfaji film, annak a piacon kell tudni megélni.
Nemzetközi és hazai mérce
Producerként folyamatosan két szempont vezérli:
Én producerként nézek minden filmet. Folyamatosan fut bennem a kettős elszámolás. Az egyik az, hogy a film mit ér az európai porondon. A másik pedig, hogy mit ér a magyar porondon. Már az is jó ugyanis, ha csak Magyarországon hoz valami újat. Az is sokat ér.
Mohóság és kényszerű nemet mondások
Muhi elárulja, hogy pályája során sokszor hajtotta előre a kíváncsiság és az alkotói vágy:
Mohó pasiként ami jó volt, azt mindenképp meg akartam csinálni. A 300 filmem körülbelül 4000 filmtervből készült. (…) Folyamatosan olvastam, tárgyaltam, és főleg rengeteg embernek mondtam nemet. A producer nem egy kedves ember, aki folyamatosan csak igeneket mond.
Európai helyzet és amerikai különbségek
Muhi szerint Magyarország és Európa filmesei szerencsés helyzetben vannak:
Isten tenyerén ülünk mi Európában meg Magyarországon, mert a producerek igazán nem viszik úgy a bőrüket a vásárra, mint Amerikában.
Oscar-döntések és szakmai dilemmák
Kurucz Dániel műsorvezető rákérdez, jó döntés volt-e, hogy Nemes Jeles Lászlót újrázni engedték az Oscar-nevezés kapcsán. Muhi felidézi:
A Saul fia nagyjából előzmények nélkül, különösebb várakozás nélkül hihetetlen nagy sikert aratva Oscart nyert. Vajna szempontjából ez érthető döntés volt, hiszen egy Oscar-díjassal megjelenni Los Angelesben óriási súlyt adott.
Kockázat és közönség
Amikor a műsorvezető arról kérdezi, hajlandó lenne-e minden vagyonát egy filmbe fektetni, Muhi határozott:
Egy fillért nem tennék be.
Bár elismeri, hogy nem bízik a hazai közönségszámokban, a nemzetközi piacban még lát lehetőséget:
Én maximum abban bízhatnék, hogy ismét egy olyan minőségi szerzői filmet készítek, amit 120 ország megvesz.
Sérelem és életművek
A beszélgetésben szóba kerülnek a szakmán belüli feszültségek is. Muhi hangsúlyozza, hogy a sérelmeket félre kellene tenni:
Ha hatalomban vagy, és például neked beadja Tarr Béla vagy Jeles András egy filmtervet, akkor azokat nem lehet pusztán személyes sérelmek miatt elutasítani. Az ő életművük olyan súlyú, hogy nem lehet félresöpörni.
A beszélgetés így egyszerre rajzolja meg Muhi András személyes pályaképét és a magyar film jelenének dilemmáit. Egy életmű, amely háromszáz filmben ölt testet, és amely mögött ott húzódik a kérdés: hogyan találhatja meg helyét a magyar film a globális porondon, miközben hű marad saját kulturális gyökereihez.
