Megint megcsinálták. Bár meglepve nem vagyok. Mióta kikerültem az iskolák falai közül, és emiatt a nemzeti ünnepeken nem az iskolai rendezvényekkel találkozom elsősorban, nagy elégedetlenséggel figyelem, mit művelnek a politikusok évről évre ezeken a napokon. 15 éve figyelem, de biztos így ment ez ezelőtt is, hogy senki sem bírta ki, hogy ne csináljon aktuálpolitikát a napból. Ami számomra végtelenül kiábrándító. Abból ítélve, min megy a diskurzus minden ilyen esemény után, be kell látni, sokan ezt igénylik. Idén október 23-án is csúcsra járatták ezt, és lesilányították az '56-ra emlékezést a pártok közti számháborúra.
2025.október 23.
Eddig tudatosan kihagytam minden Békemenetet. Idén munka miatt ott kellett lennem. Ez nem panasz, volt egy feladat, meg kellett csinálni. Kétségtelen, sok magyar zászló volt, néhol '56-ra utaló dolgok, énekeltek, együtt vonultak. Viszont végig meg volt az a hangulata, hogy valakik ellen gyűltek össze demonstrálni, és nem azért, mert a Hőseink előtt akarnak őszintén megemlékezni. Mondhatni több pártlogó volt a szívekben, mint Kossuth-címer vagy lyukas zászló. De az indulás előtt és a menet végén elhangzott beszédek is, csak nyomokban szóltak tényleg 1956. október 23-ról. Sokkal több üzenet repült Magyar Péter, Brüsszel és az ukránok felé. A Nemzeti Menetre már más kollégák mentek, de az a kevés, amit eddig hallottam Magyar Péter beszédéből, hasonló volt, csak a másik irányba ment a dobálózás.
Az elmúlt évek példái
De korábbi beszédekre is gondolhatunk. 2024. március 15-én Magyar Péter rendezvénye nem egy megemlékezés volt, hanem egy politikai mozgalom születésének bejelentése, amely apropóul használta március 15-ét. Vagy gondolhatunk 2025. március 15-re, amikor Orbán Viktor áttelelő poloskákról beszélt. Mégis mi köze volt ennek 1848-hoz? Vagy ismét Magyar Péter beszéde 2024. október 23-án, ami nem egy megemlékezés, hanem egy nyílt külpolitikai állásfoglalás és a kormány "hazaárulással" való megvádolása a nemzeti ünnepen.
De mehetünk régebbre. 2014. március 15. három héttel az országgyűlési választások előtt volt. Mesterházy Attila beszéde színtisztán kampányszöveg volt:
1848 hősei változást akartak, és mi is változást akarunk április 6-án. [...] Az igazi forradalom a szavazófülkékben fog megtörténni. Le kell váltanunk ezt a kormányt, amely elárulta a 12 pont szellemiségét, és csak a saját zsebét tömi.
Persze vannak még szereplők. Gyurcsány Ferenc 2018. március 15-én a következőt mondta: "Az a dolgunk, hogy ne csak ünnepeljünk, hanem készüljünk. Készüljünk leváltani Orbán Viktor rendszerét, amely elvette a magyarok szabadságát, ahogy egykor a Habsburgok vagy a szovjetek."
Térjünk vissza kicsit a kormány vizeire, mert ott is rendszeresen politikát csinálnak a megemlékezésből. 2017. március 15, egy évvel a választások előtt Orbán Viktor beszédében:
1848-ban Petőfiék azt üzenték: 'Rabok tovább nem leszünk!'. Mi ma azt üzenjük Brüsszelnek: 'Rabok tovább nem leszünk!'. [...] Meg kell állítanunk Brüsszelt, amely idegen népességet akar betelepíteni a nyakunkra. El kell vennünk a Soros-birodalom fegyvereit, az ál-civil szervezeteket.
Nehogy azt higgyük, hogy ne tudnám naphosszat sorolni ezeket a megnyilvánulásokat. Nincs év, amikor ne erre használnák a nemzeti ünnepeinket.
Még ha egyet is értünk egy vagy két gondolattal, én egyáltalán nem gondolom azt, hogy egy nemzeti ünnepen, amin történelmünk jeles pillanataira és az azokat véghez vivő hősökre kéne emlékeznünk, aktuálpolitikát kéne hallgatnunk. Arra ott van az évnek minden más napja. Hatalmas tiszteletlenségnek érzem ezt. A pártok felmásznak hőseink hátára, és onnan szórják szét a saját aktuális üzeneteiket.
Október 23. és Március 15. legyen nemzeti minimum
Október 23. és Március 15. kitüntetett jelentőségű napok. Amikor igenis el kellene engedni a politikai álláspontjainkat. Tényleg azt gondolják egyesek, hogy e két ünnep a politikai megosztottságról szól? Lehet azt mondani, hogy: „De hát a másik is!!” Rendben, akkor légy te a felnőtt és ne foglalkozz vele…
Időről időre az a vád is felmerül, hogy a fiatalok már nem is tudják, mi volt ezeken a napokon. Vagy hogy nem tudják tisztelni a történelmünket. Kérdem én, ha ezt a példát látják, akkor min csodálkozunk?
Október 23-nak és Március 15-nek arról kellene szólnia, hogy mi együtt az ellentétjeink ellenére mire vagyunk képesek. Ahogy elődjeink sem voltak ám ellentétek híján. De nekünk csak sikerül ma számháborúvá silányítani a megemlékezést. Folyton panaszkodunk a mélyülő árkokra a társadalomban, a politikai megosztottságra, majd mikor van lehetőségünk közös múltunkra méltósággal emlékezni, ott is csak egymásra mutogatunk. Nagyítóval kell keresni azt, aki tisztán az '56-os eseményekről, hősökről, következményekről beszélne, emlékezne meg. Míg az óvodás szintű: „Mi voltunk többen!!! Nem is, mert mi!!!” szövegek ellepik a teret. Ennél annak is több haszna lenne, ha mindenki otthon csak szentelne egy perc néma csöndet a Hőseinknek, mert ők tényleg megérdemelnék a figyelmet.
