Az, amit Orbán Viktor megkezd a békemissziójával, amit az ellenzék akkor is rettenetesen megtámadott, és mit repked itt össze-vissza, mit játssza az agyát, de mégiscsak már akkor is az volt a helyzet, hogy ő volt az egyetlen európai politikus, akivel szóba állt az amerikai elnöktől a kínai elnökig, az oroszon keresztül Zelenszkijig, mindenki.
– mondja Gajdics Ottó a KözBeszéd legújabb adásában, ahol Kóczián Péterrel vitatja meg a Trump–Putyin budapesti találkozót, a magyar belpolitikát és a médiatér átalakulását.
A békemisszió és Európa elszigetelődése
Gajdics Ottó értékelve a kormányfő külpolitikai szerepét kifejti: szerinte a miniszterelnök békemisszióját– amelyet a háború kirobbanása után kezdett el – az ellenzék ugyan támadta, de idővel bebizonyosodott, hogy a magyar kormányfő egyedülálló diplomáciai pozíciót vívott ki magának.
A világ kétharmada egyáltalán nem támogatja Európát ebben a háborús készülődésben. Sokkal inkább van elszigetelődve Európa, meg az Európai Unió, mint Orbán Viktor, merthogy a világ java része békét szeretne, és ennek egy fontos állomása lehet Budapest.
Kóczián óvatosabban fogalmaz: a találkozó fontos diplomáciai gesztus, de kockázatot is hordoz. Putyin jelenléte és Orbánnal való baráti viszonya
nem feltétlenül tesz jót a magyar kormányfő nemzetközi megítélésének
, ugyanakkor elismeri, hogy a béke üzenete ma minden korábbinál erősebb politikai tőke.
Kultusz és antikultusz – Orbán és Magyar Péter
Kóczián szerint a magyar közélet mára két kultusz harcává válik: az Orbán-hívők és az Orbán-ellenesek küzdelmévé.
Az Orbán-ellenesség nem feltétlenül Magyar Pétert jelenti, de ma az ő személye köré szerveződik az a vágy, hogy ne Orbán Viktor kormányozzon.
Gajdics úgy látja, a Tisza Párt mögött nem program, hanem érzelem, egyfajta „álidentitás” áll, amelyet az ellenzék 2010 óta épít – civil hálózatokon, NGO-kon és médián keresztül.
Kóczián rámutat, hogy a választás tétje ma már nemcsak politikai, hanem pszichológiai is:
A mozgósítás lesz a döntő. Tök mindegy, milyen a gazdasági helyzet, ha a kultuszok feszülnek egymásnak, az dönt.
Szerinte Orbán és Magyar Péter is „csúcsragadozó”, akik képesek tábort szervezni, de mindkettőjüknek meg kell küzdenie azzal az érzéssel, hogy gyengék ahhoz, hogy győzzenek.
Populizmus, nyugdíj és politikai ígéretek
A műsorban szóba kerül a 14. havi nyugdíj és a populizmus fogalma is. Kóczián szerint a kampányígéretek sora – a 14., 15. vagy akár 16. havi nyugdíj – már inkább „a politikai kabaré része”, mint komoly szakpolitikai vállalás.
A gazdasági kérdésekben Gajdics a nyugdíjasok helyzetét hozza fel példaként:
Orbán Viktor elmondta, hogy igen, érzem, látom, hogy vannak, akik kevés járulékot fizettek, ergo kevés pénzzel mentek nyugdíjba, és azoknak hiába emeljük százalékosan rendre a nyugdíjakat, az mindig alacsony marad. Tehát valamit rajtuk segíteni kell.
A beszélgetés során előkerül a Fidesz belső működése is. Kóczián szerint a kormányzati kommunikációban a pluralizmusnak egyre kevesebb tere marad.
Propaganda vagy evangélium?
Gajdics szerint a közéleti diskurzus „átmegy a hitvilágba”: ma már mindenki hívő vagy hitetlen valamely politikai vallásban.
Az emberek összekeverik a propagandát az evangéliummal…ma Magyarországon mindenki propagandista, aki bármilyen véleményt formál. Az számít, hogy hiszel-e benne, vagy sem.
Gajdics kiemeli:
Én nagyon büszke vagyok rá, hogy eljutottam oda, hogy teljesen önállóan ugyanazt tudom gondolni, mint a miniszterelnök.
Kóczián Magyar Péter politikai jelenségét is értékeli:
Ha győzni fog a Tisza Párt, azt fogom mondani, hogy Magyarország egy másik Fideszre vágyott.
Gajdics szerint ugyanakkor a Tisza-mozgalom nem új politikai kultúra, hanem a
2010 óta gerjesztett gyűlöletre épülő álidentitás hullámán utazik.
Magyarország, a „laposföld-hívő ország”
Kóczián ironikusan megjegyzi:
Mi egy laposföld-hívő országban vagyunk, ahol mindenki azt mondja, hogy igen, a Föld az lapos, és amikor azt hiszed, hogy nem az, akkor újra és újra el kell mondani, amikor a laposföld-hívők összegyűlnek, és azt mondják, hogy dehogyisnem.
Kóczián hozzáteszi:
Magyarország parlamentáris demokrácia. A miniszterelnök leszavazható, bármikor előfordulhatna, hogy az ellenzék és a kormánypárti képviselők összebeszélnek, és vége van. Ezért parlamentáris ez a demokrácia, mert megtörténhet.
Két világkép ütközése
A KözBeszéd adása ezúttal két eltérő világképet mutat: Gajdics a stabilitás, Kóczián a változás oldaláról közelít. Egyikük a béke és a rend politikáját, másikuk a társadalmi dinamika és a véleményszabadság szükségességét hangsúlyozza.
A beszélgetés végére világos: a magyar közéletben ma nemcsak politikai pártok, hanem világnézetek és hitek csapnak össze.
