Új bezzegországa van a magyarnak. Én már magát a fogalmat sem értem. Micsoda felesleges és káros kijelentés: „Már a lengyelek is lehagynak bennünket.” Miért ne hagyhattak volna?
Mint azt mindenki tudja, egy ország gazdasági teljesítménye részben attól is függ, hogy a szomszédainak milyen a teljesítménye. Vagyis a reálgazdaságban nem működik a „dögöljön meg a szomszéd tehene” elv. Igenis, egyik ország húzza fel a másikat a régióban. Igenis, szükségünk lenne gazdagabb Szlovákiára vagy Romániára.
Másfelől: két bezzegország semmi másra nem volt igazából jó, csak önsanyargatásra. Szlovákia bezzegezése nagy divat volt. Aztán bevezették az eurót, és gyanakszom, hogy azóta a magyarok vegzálásán kívül semmi más nem történt abban az országban. Románia pedig egy év alatt bezzegországból gazdasági rémálommá vált – vagyis baromság volt, amit az újságok írtak. Ezt kerek-perec kijelenthetjük.
Lengyelország más. Nemcsak azért, mert magyarként nem is igazán tudunk irigykedni a sikereikre, hanem azért is, mert elementáris különbségek vannak közöttünk – ezek valóban irigylésre méltók. Jó lenne, ha birtokolnánk azokat a képességeket.
Friss krakkói magyarként még a COVID első évében részt vettem a magyar konzulátus lakosságnak szervezett karácsonyi buliján. A konzul asszony véleménye mélyen megmaradt bennem: a lengyelek kitartóbbak, több energiájuk van. Ha egy vállalkozónak valami nem jön össze, nem adja fel – újrakezdi. Valószínűleg ez kapcsolatban lehet azzal, hogy az ország egy jelentős része hithű katolikus. Ez irigylésre méltó.
De ha már tisztán gazdasági szempontokat veszünk figyelembe, tudhatjuk, hogy Lengyelországnak elengedték a szocialista rendszer által felhalmozott adósságot a ’90-es években. Magyarországnak viszont nem. És miért nem? Mert a ’90-es évek magyar közgazdasági és politikai elitje szerint Magyarország „jó adós” hírében állt, és végső soron sokkal jobban félt a hitelessége elvesztésétől, mint az adósság hosszú távú terheitől. Micsoda szervilizmusra és a Nyugatnak, valamint a nemzetközi intézményeknek való megfelelési kényszerre utal ez!
Ráadásul Lengyelországban nem sikerült mindent fillérekért privatizálni. Léteznek lengyel gyártócégek, a mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás kifejezetten erős. És ehhez saját franchise rendszerű bolthálózatuk is van.
A Żabka sikeréről kisfilmet is csináltunk. Az üzletlánc igazán akkor futott fel, amikor a nagy külföldi multikat vasárnap bezárták, a lengyel kisvállalkozó pedig nyitva maradhatott, mert az üzletet ő maga tartja nyitva, és kávét, valamint szendvicset is lehet kapni nála.
Ugye ismerős a helyzet? Csak hát Lengyelország egy regionális szinten is kiemelkedő céget teremtett ebből, ahol az üzletvezetők tulajdonosok is egyben. Magyarországnak viszont nem volt elég erős az immunrendszere ahhoz, hogy a nagyvállalatok által fizetett PR-cégek, az úgynevezett független média és a politikai ellenszél ellenére képes legyen hasonló helyzetet teremteni. Mert hát az úgynevezett magyar baloldali pártoknak nagyon fontos volt megfúrni a hagyományosan baloldalinak tartott vasárnapi boltzárat. Azon az ürügyön, hogy a magyar vasárnap is tudjon nagy mennyiségben, olcsóbban vécépapírt, felvágottat és kutyakaját vásárolni a különböző nyugati boltokban. Szóval valóban: ebben a tekintetben is Lengyelország bezzegország. Megérti, hogy mi az érdeke, és azt érvényesíteni is tudja.
Azok az emberek bezzeglengyelországoznak leginkább, akik most a Tisza Párt körül legyeskednek. Ezek az emberek azok, akik Jockey Ewingnak képzelték magukat, és a szocializmusban tanulták a kapitalizmust – főleg könyvekből és filmekből. És mint jó tanulók, elhittek mindent a nyugati intézményeknek. Ezek a „szakértők” felelősek azért, hogy nincsenek magyar üzletláncok, hogy sikerült generációk munkáját fillérekért eladni. Mert ők elhitették a közvéleménnyel, hogy itt egyik gyár vagy magyar cég sem ér semmit, és örüljünk, ha a jóságos nyugati befektető hajlandó megvásárolni a pár forintért.
A lengyelek ezekkel a karakterekkel már a ’90-es évek elején leszámoltak politikailag. Most 2026 van, és nálunk még mindig ez az egyik opció. Lengyelország ezért a leginkább irigylésre méltó, és valóban bezzegország.
A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőségét.
