Talán az utolsó tisztán mozgósító szándékú online politikai hirdetés, amivel találkoztam, a Demokratikus Koalíció kampányvideója volt, amely a határon túli magyarok szavazata ellen irányult. Nem sokkal később Gyurcsány Ferenc az ATV-n büszkén vállalta: ma is úgy gondolja, hogy helyesen döntött a kettős állampolgárság ügyében, és kitart az álláspontja mellett. Azt mondta, olyan nincs, hogy az ország ne értse meg: „a magunk dolgát magunknak kell intézni – annak, aki itt él, és itt adózik.”
A héten a Partizán egyik „szakértője” ismét elővette a határon túliak témáját. Szó szerint így fogalmazott: „a választási rendszer különbséget tesz határon túli és a nyugatra kivándorolt magyarok között.” És valóban, ezt így, ebben a formában, minden gond nélkül el lehet mondani Magyarország legnépszerűbb politikai YouTube-csatornáján – amit egyébként mellékesen olyan kommunista bandák után neveztek el, amelyeknek tömeggyilkosságai közismertek.
Na most akkor még egyszer, utoljára, hogy a gyengébbek is megértsék: a magyar választási törvény nem határon túli és nyugatra vándorolt magyar között tesz különbséget, hanem az alapján, hogy valakinek van-e magyarországi lakcíme, vagy nincs. Ennyi. Aki rendelkezik magyarországi lakcímmel, annak két szavazata van: egy listás és egy egyéni. Aki nem rendelkezik lakcímmel, csak listára szavazhat levélben.
És azt sem árt tudni a „szakértő uraknak”, hogy az egyéni választókerületi szavazat akár 2,5–3-szor többet is érhet, mint egy listás szavazat. Ha az összes levélben leadott, úgynevezett határon túli szavazat a Fideszre menne – amit a baloldal örökös fájdalomként kezel –, az összesen körülbelül 2–2,5 mandátumot jelent. Ehhez képest egy vidéki egyéni körzetben akár 15 000 szavazat is elég lehet egy mandátumhoz. Az elmúlt bő évtizedben mindössze három mandátumot hozott ez a rendszer a Fidesznek. És mégis, ez a három fáj – de nagyon.
Szóval újra, utoljára: ha egy marosvásárhelyi magyar állampolgárnak van magyarországi lakcíme, akkor ő a saját választókerületében szavazhat személyesen vagy a konzulátuson, nagykövetségen. Ha pedig egy londoni magyar állampolgárnak nincs magyarországi lakcíme, akkor ő levélben szavazhat. A választási törvény nem azt nézi, hogy valaki nyugaton vagy keleten él, hanem azt, hogy van-e itthoni lakcíme.
Aki ezt szándékosan félremagyarázza, annak felénk azt szoktuk mondani: nem azért van a fejed, hogy ne essen a hasadba az esővíz.
Persze ilyenkor mindig előbújik az internet középkori kaszás-kapás tömege, és Gyurcsány-logika mentén kezdi fejtegetni, ki szavazhasson és ki nem.
„Aki ide adózik…” – mondják. Csakhogy Magyarországon sokan nem adóznak, akkor ők ne szavazzanak?
„Aki nem itt él…” – És a londoni magyar, aki húsz éve nem él itthon, ő se szavazzon?
„De ő elment nyugatra…” – Mikor? Az '56-os kivándorló se? A negyvenes években emigráló se? Csak az, aki a '90-es évek után ment el?
„De ők nem itt születtek!” – Rendben, de a londoni magyar, aki itt született, a gyereke viszont már Londonban – akkor ő ne szavazzon?
Egyre világosabb, hogy a partizánok és az exkommunisták önkényesen akarják megmondani, kik szólhatnak bele a magyar közügyekbe. Olyan szempontok szerint, amikhez semmi köze nincs a hagyományos nemzetfogalomnak, sem a mai globális valóságnak. Ez egyszerűen abszurd. Tessék ezt továbbgondolni.
Hogy miért nem sikerült ezt az elmúlt 12 évben tisztán elmagyarázni? Van néhány sejtésem. Talán nem sokszor, vagy nem elég világosan fogalmazták meg, de elhangzott párszor – úgy néz ki nem ment át.
A kormánypártok részéről érzek bizonyos tudatosságot ebben – nem bizonyítható, de erősen gyanús. A baloldal és a liberális oldal ügyválasztása jól beazonosítható: politikai identitásokat formál, és folyamatosan újratermeli a barát–ellenség logikát. A határon túli kérdés visszahatóan formálja a fideszes identitást. Ha egy fideszes szavazó elbizonytalanodna, de meglátja a DK hirdetését vagy a Partizán „szakértőjét”, azonnal visszarendeződik, újra csatasorba áll, és voksol.
Ugyanez történik akkor is, amikor kiderül, hogy egyeseknek Ukrajna esetleges feldarabolása jobban fáj, mint Trianon. Vagy amikor a Pride kapcsán tömegek vonulnak idegen zászlók alatt. A Fidesz ezekkel a helyzetekkel nyilvános értékválasztásra kényszeríti az ellenzéki pártok szavazóit, egy csoportba tereli a széttöredezett ellenzéki csoportokat. Ez pedig a laikus szemlélődőnek úgy tűnhet, – az ellenfél elutasítása megerősíti a saját identitásukat, új, mélyebb rétegekkel gazdagítva azt.
Mint ismeretes: globalista vagy magyar – majd lehet választani.
A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőségét.
