Sokan a mai napig élnek azzal a feltevéssel, hogy Márki-Zay Péter nem úgy gondolta. Mármint azt, hogy Magyarországnak helye lenne egy kirobbanó NATO–orosz háborúban. Vagyis még mindig sokan azt gondolják, hogy nem háborúpárti, és amit a kormánypárt mondott, az mind csak kitaláció volt. Ugyanúgy mentegetik a szavait, mint Volodimir Zelenszkij fenyegetéseit.
Az utóbbi napokban aztán egy kárpátaljai származású riporterrel habzó szájjal közölte, hogy a megmaradt kárpátaljai magyarok gyávák és hazaárulók, mert nem akarnak meghalni Ukrajnáért. Azt hiszem, kijelenthetjük: aki ezt gondolja vagy mondja, az nem magyar ember. Nem tud semmit a magyarságról, nem érti annak történelmét és érdekeit. Egy ilyen ember legfeljebb adófizető állampolgára Magyarországnak, de egyáltalán nem tekinthető a magyar nép részének. Háborús hevülete pedig nem vonható kétségbe.
Márki-Zay Péter nemcsak itt bizonyított. Szobrot állíttatott Hódmezővásárhelyen egy kommunista ukrán költőnek 10 000 dollárért, és arról ömleng, hogy 1904-ben valami ukrán költő oroszról fordította az Internacionálét. Persze, ha alapvető történelmi műveltsége lenne, akkor tudná, hogy ebben az időszakban az ukrán kommunisták jelentős része – és az ukrán nacionalisták is – éppen azt próbálta elhitetni a világ közvéleményével, hogy az ukrán, ruszin és orosz nép végül is egy nép, ezért kell egyesülniük. Ez a vélekedés ellenünk és a Monarchia ellen irányult. Persze ez csak feltételezés, hogy az az ember, aki valaha egyesíteni próbálta a magyar úgynevezett ellenzéket, és miniszterelnök szeretett volna lenni, ezt tudja és érti. De hát nem tudja.
A szoboravatáson a Délmagyar.hu beszámolója szerint az ukrán nagykövet azon sajnálkozott, hogy Ukrajna mennyi nagyszerű embert vesztett azzal, hogy hagyták magyarrá válni. Példaként Bartók Bélát említette, és azt mondta: lehet, Bartók Béla ukrán volt.
Könnyen lehet: az egész ország Hódmezővásárhely
A választók egy jelentős része unja a kormányt és a Fideszt. Gyakran hallani: elég volt a 16 évből. És bármit megszavaznának, ami nem a Fidesz. Valószínűleg Hódmezővásárhely is így járt Márki-Zay Péterrel. Ez a választói magatartás kicsit olyan, mintha 16 éve birtokolnánk egy 40 éves autót, ami ugyan füstöl, többször cserben hagyott az úton, drága a fenntartása, és az a veszély fenyeget, hogy pár éven belül nem lesz EU-kompatibilis a CO₂-kibocsátása. Ezt a helyzetet eléggé unjuk. Elmegyünk egy használtautó-kereskedésbe, és választunk egy olyan autót, aminek nincs ki mind a négy kereke, a kilincse a kezünkben marad. Ez az autó Márki-Zay Péter.
Hogy az autós hasonlatnál maradjunk: a Tisza Párt egy olyan, küllemében vonzó gépjármű, amelynek valódi tulajdonságait csak a vásárlás után ismerhetjük meg. Nem vizsgáltathatjuk át autószerelővel, és még a szervizkönyvet is csak utólag nézhetjük meg. Próbavezetésre nincs lehetőség, nincs rá idő.
A háborús roncsderbi
Múlt héten Gulyás Gergely mondatai kavartak nagy hullámokat az egyébként állóvíznek korántsem nevezhető kampányidőszakban. Ugyanakkor sokat köszönhetünk ennek a kijelentésnek: megbizonyosodhattunk arról, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége mindenféle háborús részvétel lehetőségét elutasítja. Kivételek természetesen vannak, például az ATV szerkesztősége, amelynek számos tagja ugyanazzal a lelkesedéssel beszél az ukrajnai háború támogatásáról, mint Irán lerohanásáról.
Ennek igazán örvendhetünk! Az, hogy a magyar társadalom ma ennyire háborúellenes – néhány szigetecskétől eltekintve –, többet ér, mint bármely versenyelőny, tudás vagy természeti kincs. Ez azonban nem elég! A pártoktól garanciák kellenek arra, hogy ne kerülhessen olyan ember az ország élére, mint amilyen Márki-Zay Péter lehetett volna. Toroczkai László fogalmazta meg ezt legvilágosabban: ha a Tisza Párt azt szeretné, hogy a társadalom ne tekintse háborúpártinak, akkor ki kell lépnie az Európai Néppártból. Amíg Ursula von der Leyen és Manfred Weber Magyar Péter „főnökei”, addig nem hihető az, hogy ellent tudnának állni a háborús szirének csábításának.
A kormánypártnak is van azonban tennivalója: lejjebb kell csavarnia azokat a szereplőket, akik túlzott lelkesedéssel szurkolnak a muszlim világ és Izrael konfliktusában az egyik félnek. Ez sem a mi dolgunk; nem kell hangosan állást foglalnunk, ebben az esetben is a béke pártján kell maradnunk.
A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőségét.
