Angela Merkel Partizánnak adott interjúja több ponton is tartogatott meglepetést: az egykori kancellár nyíltan vállalta a felelősséget uniós politikájáért, és nem egy esetben önkritikát is gyakorolt, úgy a migrációs politikája, mint az Orbán Viktorhoz fűződő viszonya illetve a 2010-es évek politikai döntéseinek tekintetében.
2012 októbere, Berlin. Ekkor láttam életemben először élőben Angela Merkel – akkor már hét éve regnáló – német kancellárt. Egy ösztöndíj keretében jártam éppen a városban, a politikus pedig – ha jól emlékszem – azokban a napokban Írország delegációját fogadta. A mai napig él bennem a pillanat és az érzés, amit akkor megtapasztaltam: Merkel annyira barátságosnak, erősnek és igaznak tűnt. A stabilitást sugározta, egy erős Németország vezetőjeként.
A 2010-es évek Németországa teljesen más volt, mint a mai. A németek közül sokan már akkor sem szerették a kancellárt, de a többség szerint elvitathatatlan, hogy a 2008-as gazdasági világválságból való kilábalás és a pozitív eredmények nagy része neki és kormánya gazdaságpolitikájának köszönhető. Ilyen siker volt emellett az adósságválság idején – amelyet az említett interjúban is megerősített – a dél-európai országok következetes és szigorú rendbetétele. Ezek a döntések akkor egyaránt kaptak elismerést és kritikát is.
A kompromisszumok embere
Az interjúban a német kancellár többször is hangsúlyozta, mennyire fontos számára a kompromisszum minden politikai kérdésben. Felidézte, hogy ő soha nem akart protekcionista gazdaságpolitikát folytatni. Ezzel egyébként Donald Trump amerikai elnökkel ellentétes véleményen voltak, mégis mindig találtak közös megoldást a problémákra. Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy Európa mindig az egyhangúság elve alapján működött. A mai helyzet szerinte teljesen más, hiszen az orosz–ukrán háború új kihívásokkal állít szembe bennünket. Spekulatívnak tartja ugyanakkor azt a felvetést, hogy ha ő lett volna a kancellár, akkor megakadályozhatta volna a háború kitörését. Ez utóbbi okát a kancellár a koronavírus-világjárványra vezette vissza, ami miatt elmaradtak a személyes találkozások – például Putyinnal is –, ez pedig nagyban hozzájárult a helyzet eszkalálódásához.
Gulyás Márton a hiánypótló interjú során többször próbálkozott azzal, hogy negatív véleményt húzzon ki Angela Merkelből Orbán Viktorral kapcsolatban, de ez a legnagyobb igyekezete ellenére sem sikerült. Angela Merkel azt mondta: Orbán Viktor mindig a saját álláspontját képviselte, és azt következetesen meg is tudta védeni. Bár a liberális demokrácia, az egyenjogúság és a „sokszínűség” kérdésében az álláspontjuk nem egyezik, kiemelte, hogy mindig megtalálták a megoldást, a közös hangot. Sokszor hosszú viták árán jutottak el odáig, de elismerően nyilatkozott arról, hogy a magyar miniszterelnök is kompromisszumkész volt az európai ügyekkel kapcsolatban. Arról pedig, hogy Orbán Viktor Putyin „trójai falova” lenne, egyenesen azt mondta: badarság.
Eredményes volt-e a migrációs politika?
Az interjú egyik legmeghatározóbb része a migrációs válság kezelésének az időszakáról szólt. Angela Merkel megerősítette, hogy még mindig jó döntésnek tartja a 2015-ben elkezdett migrációs politikát. Riporteri felvetésére, miszerint a magyar miniszterelnök próbálta felbátorítani az Angela Merkel pártján belüli ellenzéket, azt válaszolta: ilyet nem tapasztalt és nem is foglalkozott volna ezzel. Elmondta azt is, hogy a CSU (a kereszténydemokrata párt) sokkal barátságosabb volt Orbán Viktorral, hiszen a menekültpolitikával kapcsolatban az álláspontjuk hasonló volt. A német kancellár elismerte azt is, hogy a migrációval összefüggésben Magyarországnak – Németországgal ellentétben – van feladata, a szerb–magyar, európai uniós külső határ miatt. Hangsúlyozta, hogy semmiképp nem akart vízágyúkat használni a menekültekkel szemben, ugyanakkor azt is tudta, hogy nem engedhetnek be naponta tízezer embert. Még mindig úgy látja: a problémákat helyben kell megoldani Afrikában és a Közel-Keleten.
Tanulni a hibákból
Az interjúból kiderült, hogy mennyire komplex folyamatok, milyen bizonytalanságok és feszültségek vannak az Európai Unión belül, milyen súlyos következményekkel járt a pandémia-okozta elzártság.
Nagyon érdekes volt látni, hogy egy ilyen kvalitású, egykori világpolitikai szereplő felvállalta korábbi stratégiai hiányosságait és kellő önkritikával tudott visszanézni 16 éves kormányzására. Ugyanakkor elismerte azt is, hogy Európának sok kérdésben jelenleg nincs közös álláspontja, ereje, de tanulni kell múltból.
Egy biztos: az a Németország, amelyre emlékszem, amiben éltem a 2010-es évek elején, már nem létezik. Az új Németország pedig saját tapasztalataim, az itt élő német ismerőseim és a kint élő német barátaim szerint sem a legideálisabb. Ha pontosan akarok fogalmazni: szerintük azt a Németországot egyszer és mindenkorra el kell felejtenünk.
