A világ tele van egyre inkább eszkalálódó konfliktusokkal, de Magyarországon minden Ukrajnáról szól. Kétségkívül fontos téma, de még fontosabb, hogy az ügy kapcsán tetten érhető az uniós intézmények és folyamatok komoly veszélybe kerülése, szinte bóvli kategóriába süllyedése.
A kormánypárt nem csinál semmi újat, amit eddig ne tett volna: egy nagy ügyre koncentrál. Így volt ez a migrációval és az ukrán háborúval is. Mindkét téma kétharmados támogatottságot hozott. A recept mindig ugyanaz: adott egy probléma, egy olyan ügy, amit az uniós és nagyobb tagállamok vezetése képvisel, a magyar emberek ellenben problémásnak tartják és elutasítják az ügyet. Például problémának tartották, hogy milliók – dokumentumok nélkül – szelik át a kontinenst, főleg úgy, hogy a magyar határon keresztül teszik ezt. Talán azt is nehezményezték, hogy az előző kampány során az összellenzéki miniszterelnök-jelölt azt mondta, hogy ha a NATO csapatokat küld Ukrajnába, akkor ő is küldene. Nem kell közvéleménykutatásokhoz nyúlnunk, a kétharmados eredmények elég bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a magyar emberek elutasították ezeket az ügyeket. És most is így van. A magyar ellenzék, a sajtó és a megmondóemberek következetesen állítják, hogy Ukrajna EU-tagsága nem igazi téma, hiszen az ország nem áll készen a csatlakozásra, és nem lesz tag, tehát felesleges erről beszélni. De akkor miért ismételgetik az uniós vezetők a gyorsított csatlakozás szükségességét? Talán Ursula von der Leyen egy hülye, aki összevissza beszél? Hiszen ő kategorikusan kijelentette, hogy Ukrajna 2030 előtt csatlakozhat az Európai Unióhoz, ha a reformok folytatódnak. Azonban az összevissza beszélés részleteiben is tetten érhető. A magyar kormány azt állítja, hogy az uniós pénzek egynegyedét Ukrajna támogatására szánnák a következő költségvetési ciklusban. Balázs Péter, volt külügyminiszter az ATV-ben kijelentette, hogy ez csupán terv, és a bizottság dolga, hogy magasra tegye a lécet, de aztán csak kibökte, hogy általában a tervezet 80%-a elfogadásra kerül. A Telex inkább igaznak véli a magyar kormány állításait, amit egyébként sajtótörténeti pillanatnak is tekinthetünk.
Tehát egészen furcsa módon az Európai Unió vezetése azt tervezi, hogy egy olyan országnak adja az uniós pénzek 20%-át, amely még nem is tag, és sokkal rosszabb állapotban van az uniós alapértékek tekintetében, mint azok a már meglévő tagországok, amelyek évek óta nem kapják meg a forrásokat, ugyanezen alapelvekre hivatkozva. És ilyenkor felvetődik a kérdés: mi fog történni, ha Ursula von der Leyen álma teljesül, és Ukrajna 2030 előtt tagságot szerez? Rögtön kötelezettségszegési eljárásokat indítanak? Rögtön megvonják tőlük azokat a pénzeket, amelyeket már beépítettek a költségvetésbe? A korrupció – amiben Ukrajna élen jár – megszüntetése vagy a jogállamiság nem is olyan fontos alapérték? Ha ennek fényében vizsgáljuk az ügyet, Brüsszelnek semmilyen logikai alapja nincs arra, hogy ezen elvek megsértésére hivatkozva tagállamoktól forrásokat vonjon meg. Sőt, egy olyan szellemet engedhetnek ki a palackból, amely az alapelvek elkoptatását, bagatellizálását jelenti. De hát nincs új a nap alatt: például az uniós vezetés magyar független-objektív segítséggel észreveszi a korrupciós szálkákat a magyar lombkoronasétányban, de a 35 milliárd eurós Covid-vakcina közbeszerzés, amit SMS-ben intéztek, nem szúrja a szemüket.
Annak, hogy az uniós források ügye mennyire politikai és mennyire jogállamisági kérdés, Lengyelország elmúlt két éves pályafutása a tökéletes példája. Donald Tusk 2024 februárjában felkiáltott: „Mamy to” – vagyis megvan a pénz. Brüsszel biztosította a lengyel közvéleményt, hogy megértő lesz, nem baj, hogy a „reformok” nem haladnak olyan ütemben, ahogy szeretnék, a pénzek akkor is utalásra kerülnek. De már akkor lengyel közgazdászok figyelmeztettek: az országnak két éve van arra, hogy programokat dolgozzon ki a helyreállítási pénzek több mint 98%-ának elköltésére. Adminisztratív és politikai közösség legyen a talpán az, amely képes észszerűen felhasználni ezt a jelentős pénzösszeget ilyen rövid idő alatt. Az aggodalmak be is igazolódtak, most tavasszal már több sajtóhír számolt be arról, hogy adminisztratív és politikai konfliktusok miatt milliárdok maradhatnak a rendszerben. Például lemondott az egészségügyi miniszter, mielőtt aláírta volna a programokat, miközben a kórházak már kiírták a tendereket. Vagy személyes konfliktusok miatt szociális lakások építése maradhat el. Arról nem is beszélve, hogy Lengyelország kérvényezte, hogy a Covid-helyreállítási pénzeket csoportosíthassák át tankcsapdákra és Oroszország elleni védekezésre. Vagyis azokat a programokat, amelyeket eredetileg Magyarország és Lengyelország nem támogattak, és digitális és zöld átállásra szántak volna, most a háborúra költenék.
Lengyelország példája megóv bennünket a délibáboktól. Még ha egy Brüsszelnek tetsző politikai alakulat kerül is kormányra, nem biztos, hogy a pénzek lehívása automatikus és könnyű lesz. Talán azért, mert a közép-európai országoknak szánt pénz már el lett költve Ukrajnában, és a jogállamisági és korrupciós kérdések csak kényelmes ürügyek, amelyekkel hátráltatni lehet a lehívásukat. Egy biztos: Ukrajna jelenleg nagyon sok pénzügyi támogatást kap, Magyarország nem nagyon kap, Lengyelország meg vagy majd megkapja az összeset, vagy nem. A költségvetési számok alapján úgy tűnik, Ukrajna lesz a prioritás a következő ciklusban.
Brüsszel nem csak a jogállamisággal kivételez. Lengyelország például nem kapott dorgálást a migrációval szembeni védekezés miatt, hiszen ott Lukasenka utaztatja a migránsokat, és ez hibrid háborúnak számít. Ha Magyarország védekezik azokkal a migránsokkal szemben, akiket nyugati NGO-k utaztatnak, azért viszont pénzbüntetés jár. De magát a csatlakozási folyamatot is vicc kategóriává züllesztik, ha a nyugat-balkáni országok még meg sem említődnek komoly tagjelöltekként, Ukrajna esetében meg már tagságról beszélnek. A sor hosszú. Olybá tűnik, hogy az uniós vezetők valóban magasra teszik a lécet, aztán mégiscsak átviszik az eredeti ötleteik 80%-át. Csak sikerült valahogy elárasztani Nyugat-Európát dokumentum nélküli idegenekkel, sikerült proxyháborúba keveredni Oroszországgal, és félő, ha ez a Bizottság marad, akkor Ukrajna csatlakozása is úgy fog bekövetkezni, ahogy jelenleg a felsővezetés nap mint nap kendőzetlenül tudomásunkra hozza. A tét tehát bizony nagy.
Szerző: Sarnyai Gábor
