„Az Insta-sztorik megvárnak, a valódit Ti írjátok.” – hirdeti a Heineken új reklámja, amellyel mostanában egyre több helyen találkozom Budapest utcáin. A gondolat elsőre üdvözítendőnek tűnhet: lépjünk ki a virtuális világ illúziójából, és forduljunk a valódi élmények felé. De rögtön ott a kérdés: miért éppen az alkoholfogyasztás a válasz a közösségi média problémáira?
Napjaink egyik legégetőbb társadalmi problémája valóban a social media túlzott használata. Számos kutatásból kiderül, hogy szoros kapcsolatban áll a szorongással, a depresszióval, a mozgásszegény életmóddal és persze a függőséggel is. De attól még, hogy ezek valós veszélyek, nem hiszem, hogy az alkohol lenne a „jobb” alternatíva. Hiszen az alkohol – legyen szó a hétköznapi sörözésről vagy a nagyobb mennyiségű fogyasztásról – ugyanúgy hoz magával függőséget, egészségkárosodást, és társadalmi problémákat is. Termékeiket az alkoholgyártók sokadszor próbálják a „kapcsolódás” és a „barátság” eszméjéhez kötni. A Heineken pedig egy olyan telefontokot is fejlesztett, amely a mobilt koccintásra fordítja át – szimbolikus üzenetként: tedd le a telefont, és igyál inkább.
Mi a gondom? Én hiszem, hogy a valódi emberi kapcsolatok alapja nem feltétlen a közös ivás. Természetesen semmi gond nincs azzal, ha egy találkozó helyszíne egy kocsma, de problémás, ha a közösségi élményt automatikusan az ivással kötjük össze. Nőként különösen érzékenyen érint ez a kérdés. Elég csak arra gondolni, hogy például a várandósság idején az alkohol tiltólistán van – és lám, ettől még nem szűnik meg a társasági élet. Legalábbis remélem, mert egy ilyen reklám azt sugallja, hogy aki nem iszik/ihat, annak nincs is helye egy baráti összejövetelen. Mert a valós életben - kilépve a social mediából - egy baráti találkozó az ivásra épül. Valahol mégsem lep meg. A “száraz novemberek” korában, amikor üdvrivalgással ünnepeljük, ha valaki egy hónapig nem iszik alkoholt; mintha az alkoholfogyasztás olyan alapvető szükséglet lenne, hogy már a lemondás róla is hőstettnek számít.
A probléma gyökere szerintem mélyebb: a mindennapi alkoholfogyasztás társadalmi normalizálása. Egy sör nem sör – hangzik a mondás, és valóban, sokan a 10-15 százaléknál alacsonyabb alkoholtartalmú italokat nem is tekintik „igazi” alkoholnak. Közben a statisztikák világosan mutatják: Magyarországon az egy főre jutó alkoholfogyasztás az OECD-országok élmezőnyébe tartozik; 10 liter fölött van évente. Ez már önmagában is figyelmeztető jel lehetne. Mielőtt bárki félreértené: nem arról van szó, hogy a közösségi média ártalmait mentegetni kellene. Ahogy egy baráti sörözéssel sincs semmi gondom. De egyik káros szokást a másikkal helyettesíteni nem érdem. Nem várnánk el, hogy a csokoládé- vagy a chips-gyártók „megoldásként” kínálják magukat a social media helyett – akkor miért természetes, ha a sörgyártók teszik ugyanezt?
Ahogyan a dohánytermékek reklámjait törvény korlátozza, úgy érdemes lenne mérsékelni az alkoholreklámokat is. Különösen azért, mert ezek nemcsak a felnőtt lakosságot érik el, hanem mindenkit: ott vannak az aluljárókban, a villamosmegállókban, a főutak óriásplakátjain. A gyerekek, kamaszok ugyanúgy találkoznak velük, mint a felnőttek. Ahhoz pedig nem kell gyakorló pszichológusnak lenni, hogy átlássuk; ahogyan a dohányreklámok esetében kimutatták, hogy a fiatalok nagyobb eséllyel próbálják ki a cigarettát, ha reklámokon keresztül találkoznak vele, úgy az alkoholreklámok is normalizálják és vonzóvá teszik az ivást azok számára, akik még túl fiatalok a kritikus szemlélethez. Ráadásul a reklámok által sugallt értékek - ebben az esetben a barátság - ha termékektől függnek, torzíthatják a gyerekek reális értékrendjét. Én pedig nem szeretnék belefutni abba, hogy a fiam földhöz vágja magát a boltban, mert sör helyett üdítőt viszünk egy babazsúrra. Végülis, az is egyfajta baráti találkozó.
A valódi sztorikat valóban mi írjuk. De nem biztos, hogy alkohollal a kezünkben. A közösségi média kihívásaira kereshetünk ennél felelősebb, egészségesebb alternatívákat is.
