Az egészségügy sosem lesz kész- mondja Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a KözTér közéleti csatorna KözBeszéd című műsorában. Személyes történetekkel és konkrét példákkal beszél az egészségügy állapotáról, a reformokról és saját szakpolitikusi szerepéről.
Gyökerek és hitvallás
Takács Péter gyerekkorából hozza a vitakultúrát, az őszinte, falusi értelmiségi közegből. A papa mindig megmondta a magáét– meséli nagyapjáról, aki amerikai hadifogságból hazatérve kommunista párttagságra kényszerült, de nem adta fel a szókimondását. Ez a hozzáállás máig meghatározza Takács stílusát.A saját helyzetét így látja:
A szakpolitikus, mint olyan, egy kihalófélben lévő fajta. Az orvosok inkább politikusnak tartanak, a politikusok inkább orvosnak. Én örülök, hogy most valódi szakpolitikát csinálhatok Magyarországon.
Kormányon belüli viták:
Én keresem a repedéseket a sziklafalban
Takács szerint sokan hiszik azt, hogy a kormányban mindig mindenki egyetért, de szerinte ez nem igaz
Én mindig a józan paraszti eszemre hallgatok. Ha az éppen azt súgja, hogy valami nincs rendben, akkor azt mondom. Ha azzal szembemenő álláspont van a kormányon belül, akkor opponálom a kormányt. Ha viszont egyetértek vele, akkor támogatom. Van úgy, hogy a Belügyminisztériumon vagy a kormányon belül sincs teljes konszenzus. Az, hogy itt egy véleményszilárdságú monolit blokk működik, az nem igaz. Tudom, hogy sokan ezt gondolják, de nincs véleménydiktatúra
Konkrét példát is említ: ő államosította volna a szakrendelőket, mert úgy gondolta, az intézkedés az egész országban kiegyenlítettebb, magasabb színvonalú ellátást eredményezne, de a többség másképp döntött. Ebben vereséget szenvedett, és ezt ő elfogadta.
Utalva a Tisza Párt szakpolitikusával, Kulja Andrással folytatott nyilvános, szerinte vitának nem minősíthető találkozóra kifejti:
Ha állnék egy sziklafal előtt, én keresném a repedéseket. Nem érzelmi alapon közelítenék a sziklához, hanem fölkészülnék a sziklából. Ezt a tiszteletet én megadom a sziklának. Itt az ellenfelem nem adta meg nekem, hogy rendesen fölkészüljön abból, amiről beszélgettünk, ami egyébként szomorú szerintem. Én fordított helyzetben sokkal lelkiismeretesebben fölkészültem volna tényadatokból is, nem csak az érzelmekre ható, a kommunikációs stáb által előre megírt bullshitet magoltam volna be.
A műsorvezető kérdésére, hogyha a Takács-Kulja vitában ő van az ellenzéki szerepben, tudott volna-e olyan kérdéseket feltenni, hogy több morzsa születik az ellenzéki sajtónak. „Hogy a viharba ne!” - jön a válasz.
Szavaiból kiderül, alapvetően híve a vitának. Mint mondja: Egy ellenzéki politikusnak az a dolga, hogy a kormányt támadja, de szerinte egyáltalán nem mindegy, hogy ezt hogyan teszi.
Ellenzéki politikusok között is tudok mondani olyat, akit felkészült, jó gondolatokat felsorakoztató embernek tartok. Például Kanász-Nagy Máté ilyen. A kérdéseiből látom, hogy tényleg foglalkozik az adott területtel. Sokszor előremutatóak a gondolatai.
Ellátásszervezés: „Nem vajákolunk a beteggel a kisvárosi kórházban”
Beszél az ellátórendszer átalakításáról is:
Magyarországon sokáig az volt a reflex, hogy mindig eggyel följebb küldtük a beteget. Ezt meg kell állítani. Az új ügyeleti rendszer pont ezt oldja meg: nem vajákolunk a beteggel a kisvárosi kórházban. Ha bonyolult az eset, nem ott szenvedünk vele, hanem továbbküldjük a központba, ahol megkapja a megfelelő ellátást.
Takács röviden érinti a Dobrev Klárával kapcsolatos korábbi konfliktust is:
2002-ben egy egészségügyi fejlesztési ügyben hívott föl. Egy általa megadott kapcsolat burkoltan pénzügyi ajánlatot tett, én ezt visszautasítottam.
Nem vádolja Dobrev Klárát, de az eset óta különösen figyelemmel kíséri a magánosítási kísérleteket.
A kormányváltás után Takács szerint az egyik legfontosabb feladat a bevételtermelő állami vagyonelemek visszaszerzése volt.
Az elődeink kijátszották a németeknek a telekommunikációs hálózatunkat, a franciáknak a vízvezetékrendszert, a kanadaiaknak a reptért, a Molt meg a ruszkiknak. Nem volt olyan bevételtermelő állami vagyon Magyarország kezében, amiből mondjuk szociális kiadásokat vagy a közalkalmazottak fizetését rendezni lehetett volna”
A bérekről beszélve világossá teszi, az elmúlt években mind az orvosok, mind a szakdolgozók körében jelentős béremeléseket hajtottak végre. Megemlíti 2016-ban a szakdolgozók bérét kilencszer emelték.
Nyilván én is jobban örülnék, ha most is olyan gazdasági helyzetben lennénk, mint 2019-ben, amikor dübörgött a pannon puma. De most világgazdasági válság van, és ennek ellenére elhozzuk a 240 milliárdot 2023-ban és 2024-ben szakdolgozói béremelésre.
Nincs pánikszerű menekülés
A magánegészségügy súlyáról reális képet fest, cáfolja azt az állítást, hogy a betegek tömegesen a fizetős szolgáltatókhoz menekülnek. Mint mondja, a magánegészségügy kétségtelenül
soha nem látott mértékben fejlődött, de (az ellátást illetően) még így is csak 15,5 százaléknál tartunk. Az uniós átlag majdnem a duplája.
Vagyis kétszer annyian keresik a gyógyulást a magánszektorban, mint az Magyarországon. Hozzáfűzi:
Robusztus állami egészségügy kell. Nem vagyok a híve annak, hogy magántulajdonú szolgáltatókat bevonjunk a TB kasszába, mert onnantól kezdve behozhatatlan versenyhátrányba kerülne az állami rendszer.
Egészségtudatosság és digitális lépések
Takács Péter szerint az egészségügy nem kiadás, hanem befektetés, az egészséges életév nyeresége a GDP-ben jelenik meg. Az államtitkár fontosnak nevezi az egészségtudatosság szerepét, azt a szemléletet kell erősíteni, hogy mindenki a saját egészségét értékként kezelje.
Szerencsére a fiatalok ebben partnerek, trendi egészségesnek lenni.
Ehhez járul hozzá az EgészségAblak applikáció is, amely egyszerűbbé teszi a hozzáférést szűrésekhez és az egészségügyi adatokhoz, használatával lerövidíthető a várakozási idő egy-egy járóbeteg szakrendelés igénybevételéhez.
A szakemberhiányról is szó esik. Takács Péter felidézi, 2010-ben még 1000-1100 orvos hagyta el az országot évente, ma körülbelül 100 fő. „Tizedére csökkentettük az elvándorlást” – jelzi arányaiban is a különbséget a jelen és a múlt tendenciái között.
Nem vitatja, hogy a háziorvos hiány megoldásért kiált. Részletesen beszámol arról, mi vezetett a jelenlegi helyzethez, a gyógymóddal sem marad adós, elmondja azt is, milyen intézkedésekkel próbálják megoldani a problémát. Az orvostanhallgatóknak például egy, a pedagógusképzésben bevált Klebelsberg ösztöndíjhoz hasonló programmal igyekeznek vonzóbbá tenni az orvoslás ezen ágát. Mint mondja,
egy V. kerületi belvárosi liberális közegből származó gyerekben föl se merül, hogy ő Nagykálló mellé menjen háziorvosnak, ezért elsősorban azt szeretnék elérni, hogy az adott helyről származó fiatalok visszatérjenek szülőhelyükre és háziorvosként praktizáljanak.
2026: Választási téma lesz az egészségügy?
Az államtitkár arra a kérdésre is válaszol, vajon 2026-ban eldöntheti-e az egészségügy a választásokat.
A szakpolitikán túl Takács Péter mesél hobbijáról, arról, hogy mikor döntötte el, hogy az orvosi hivatást választja. De azt is megtudhatjuk, mikor és miért tette fel az életét arra, hogy nem közvetlen a betegágy mellett, hanem az egészségügyi rendszer irányításában szeretne dolgozni. Mi több, államtitkárrá válásának szokványosnak semmiképpen nem nevezhető sztoriját is megosztja.
