A KözBeszédben Mészáros Zsolt természetismereti tartalomgyártó beszélget Meruk Marcellel a fákkal kialakított különleges kapcsolatáról, a természet közösségformáló erejéről, a városi fák helyzetéről és a klímaváltozás egyre érzékelhetőbb következményeiről. A 26 éves Mészáros közösségi oldalát már több mint százezren követik.
Saját tevékenységének egyik legfontosabb üzenetét abban látja, hogy megmutassa: azok is képesek nagy közösséget építeni, akik korábban kevésbé kerültek a figyelem középpontjába. „Vegyék észre azt, hogy a csendes gyermekek, akik nem kaptak szót éveken át, akár a hangos társaik közt, képesek egy év alatt több mint százezer embert összefogni és egy közösséget kialakítani” – fogalmaz.
Mészáros szerint a fáktól az összetartásról is lehet tanulni. Úgy látja, a növények „mindig együtt vannak a társaikkal”, miközben az ember sokszor saját maga zárja ki a környezetét. „Ők nem tesznek maguk elé egy monitort és egy fülest a fejükre, hogy ne hallják a többieket” – mondja.
A városi környezet kialakítását ugyanakkor problémásnak tartja. Szerinte a városiasodással olyan rendszert építettünk ki, amelyben az esővizet minél gyorsabban elvezetjük. „Úgy van, hogy a víz minél hamarabb eltűnjön, mert, mindenkit zavar, ha vizes a város” – fogalmaz. Hozzátette: közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a víz az emberek és a környezet számára is „éltető kincs”.
A városi fák helyzetéről azt mondta, sokszor szinte csoda, hogy egyáltalán életben maradnak. A beton alatt szerinte gyakran agyagos, törmelékes, szinte talajélet nélküli közeg található. „Egy élettelen közegben tengődnek ezek az élőlények, tehát a fák, pedig a talajra úgy kell tekintenünk, hogy az egy élő szervezet” – hangsúlyozza.
Mészáros szerint a klímaváltozás már megmutatta annak következményeit is, hogy az ember egyre kisebb területre szorította vissza a természetet. „Olyan forró és aszályos nyaraink vannak, hogy abban a kis ágyásszegélyben nem tud már eltengődni a fa, elpusztul, kiszárad” – mondja. Úgy véli, a természet működésébe történő beavatkozásoknak mindig vannak további következményei.
A beszélgetés végén ezért nagyobb visszafogottságot sürget az ember részéről. „Mindenképpen azt mondanám, hogy hátrébb kéne lépni az embereknek” – fogalmaz. Különösen aggasztónak tartja, hogy védett erdőkből továbbra is kerülnek ki fák, miközben szerinte senki sem tudja biztosan megmondani, milyen állapotban lesz a környezetünk húsz év múlva.
A teljes adása visszanézhető a KözTér YouTube-csatornáján.