Magyarország három évtizede próbál választ találni a drogkérdésre – a szigorú törvények, a rendőrségi razziák és a morális kampányok ellenére a probléma mégsem csökken. A dokumentumfilm első része arra vállalkozik, hogy feltárja a magyar drogpolitika útját, az egyéni sorsokon és társadalmi folyamatokon keresztül mutatva meg, hová jutottunk mára.
A film emlékeztet: a magyar drogpolitika mindig is a szigorra épült. A „zéró tolerancia” elve az 1990-es évek óta meghatározza a szabályozást. Az ezredforduló utáni időszakban ugyan megjelentek tűcsere- és metadonprogramok, valamint a civil szervezetek bevonásával indultak megelőző kezdeményezések, ám ezek mára jórészt megszűntek.
A film megszólaltat szakértőket, felépült szenvedélybetegeket, akik közözött vannak népszerű művészek is, Bérczesi Róbert, a Hiperkarma énekese vagy éppen Dietz Gusztáv színész. A személyes történetekből kiderül: a kábítószer nemcsak fizikai függőség, hanem menekülés is a kilátástalanságból, a szorongásból, a hiányzó közösségi és érzelmi biztonságból. Egyesek a gyorsítók és stimulánsok adta „teljesítményérzet” miatt nyúlnak a szerekhez, másokat a trauma, az erőszak, vagy épp a magány sodor ebbe az irányba.
A film arra is rámutat, hogy, a drogkereskedők elleni fellépés továbbra is korlátozott hatékonyságú. A statisztikák szerint a rendőri akciók többsége nem a hálózatokat, hanem a fogyasztókat éri el. Ez pedig a problémát még mélyebbre rejti – a félelem és a szégyen miatt kevesebben fordulnak segítségért.
A dokumentumfilm nemcsak kritikát fogalmaz meg, hanem kérdéseket is feltesz:
Lehetséges-e egy olyan társadalom, ahol a drogpolitika középpontjában nem a büntetés, hanem az ember áll?
Létezhet-e valódi megelőzés, ha a függőség továbbra is tabu?
A film a droghelyzetet nemcsak jogi, hanem emberi, szociális és morális kérdésként vizsgálja és hogy milyen társadalmi párbeszédre lenne szükség ahhoz, hogy valóban változás történjen.
A dokumentumfilm második része péntek este 19:00-tól látható a KözTér csatornán.
