Kurucz Dániel vendége ez alkalommal Janklovics Péter volt. A színész, humoristát pályájáról, a magyar humor egyediségéről, a mesterséges intelligenciáról, más stand-uposokhoz fűződő kapcsolatáról egyaránt kérdeztük.
Én jóban vagyok mindenkivel, de ez egy magányos műfaj
Hétszer jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, de egyszer sem vették fel. Mégsem adta fel, hiszen gyerekkorától színész akart lenni. Ahogy fogalmaz: már 3 évesen fűtötte az exhibicionizmus, mindent elkövetett azért, hogy környezetében rá figyeljenek. A Gór Nagy Mária Színitanoda elvégzése után a zalaegerszegi Hevesi Sándor, majd a székesfehérvári Vörösmarty Színházba igazolt.
Janklovics Péter felidézi a vidéki színészi lét sajátosságait, a mesedarabokban elszenvedett viszontagságokat.
„Tudom, hogy most sok jó munkám van, de ezt nem kezelem evidenciaként” – mondja, jelezve, hogy nem felejtette el a csóró éveket.
A névtelenség homályából Sziget-reklámarcaként emelkedett ki, és ennek köszönhetően került be a stand-upos szcénába.
„Mondhatjuk sikeres színészekre, hogy szerencséje volt, mert bekerült ebbe, bekerült abba, de aki sokat dolgozik és nagyon odateszi magát, az gyakrabban szerencsés, mint aki beleszarik” – jelenti ki.
“Minden egyes színházi előadásban meg a stand-upban azért akarok minél jobb lenni, hogy nehogy szar legyek.”
Janklovics Péter állítása szerint egyébként műsoraiban olyan, vele megesett történeteket mesél el, amelyek nagy része az adott pillanatban nemhogy vicces nem volt, hanem egyenesen úgy érezte, vége a világnak.
