Kevés nemzet lelkét rágta meg úgy a XX. század, mint a miénket. Felsorolni is nehéz a tragédiák számát. Aztán a rendszerváltozás óta eltel 35 év alatt úgy kezdett el felejteni az ember, mint a rossz diák a vakáció első napján. Pedig nem hiába mondják, hogy a történelem ismétli önmagát. Most is, miközben ezt írjuk.
A zsidóság üldözéséből több ezer éve „sportot űznek”. A holokauszt mindezek közül a legborzalmasabb volt, ahol az áldozatok száma elérte az 5 millió főt – a Jad Vasem, a holokauszt áldozatainak hivatalos izraeli emlékmúzeuma 4,7 millió áldozatot tart számon név szerint. Csak Magyarországon a zsidónak tartott lakosság legalább kétharmadát, körülbelül 500-600 ezer embert gyilkoltak meg 1941 és 1945 között. Ám nem a holokauszt volt az egyetlen a zsidóság üldöztetéseinek hosszú sorában, sőt.
TLDR következik.
Nagyjából amióta Kr. u. 70-ben a rómaiak lerombolták Jeruzsálemben a második templomot, a zsidó nép menekül, vándor – krumpli, burgonya. Ám, ha keresztény területre ért, és megtartotta vallását, akkor:
• “Krisztus-gyilkosoknak” bélyegezték őket, kiközösítették, bántalmazták stb.;
• már 1096-ban, az első keresztes hadjáratok során lezajlott – mai szemmel – az első, miniholokauszt, amikor a Szentföldre tartó fanatikusok egy része a Rajna menti (askenázi) zsidó közösségeket lemészárolta. A túlélők vándoroltak később Kelet-Közép-Európába, például Magyarországra is;
• a Nyugat-Európából még el nem űzött zsidóság gazdasági szerepe annyira megnőtt, hogy ez végül kiváltotta a többségi társadalom irigységét, ellenszenvét. Előbb „csak” befalazták, gettósították lakónegyedeiket, majd szép sorban kiűzték őket, ismét: Angliából (1290), Franciaországból (1306, 1394), Spanyolországból (1492);
• volt itt Hmelnickij-féle felkelés (1648–1657), amikor a mai Ukrajna zsidóságának egy jelentős részét kiirtották, de volt itt még nagyon sok borzalom, sőt;
• a 19. században már az asszimilálódott zsidóságot is érte jogfosztás, (pl. Franciaországban a Dreyfus-ügy);
• aztán a XX. században az első világháború után beindult az etnikai alapú törvényi diszkrimináció – a Numerus Clausustól egészen a konkrét zsidó törvényekig;
• de egészen a II. világháborúig az európai közbeszéd teljesen általános része volt a, mai szemmel antiszemita, gyűlöletbeszéd.
Mindezek után azt gondolhatnánk, hogy tanulunk a történelemből, de nem. Az utóbbi évtizedben drasztikusan emelkedett az antiszemitizmus aránya Nyugat-Európában, de Magyarországon is. A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) által összesített adatok a jelentett antiszemita eseteket (gyűlölet-bűncselekmény) összegzik különböző országokban. Igaz a táblázatból nem derül ki, hogy míg például Franciaországban és az Egyesült Királyságban gyilkosságok, fizikai bántalmazások teszik ki egy jelentős részét az eseteknek, nálunk szinte egyáltalán nincs ilyen jellegű bűncselekmény. 2023-ban egyetlen támadás volt. Az esetek túlnyomó része antiszemitának elkönyvelt gyűlöletbeszéd, ami egy Facebook komment is lehet egy anonim elmebetegtől. Talán egyetérthetünk abban, hogy Jóska Pista suttyó kommentje nem egyenértékű egy zsinagóga felgyújtásával.
Ilyen szemmel nézve, amíg az USA-ban tíz év alatt megtízszereződött, az Egyesült Királyságban megnyolcszorozódott, de még Németországban is a duplájára nőtt öt év alatt a jelentett esetek száma, Magyarország relatíve a béke szigete maradt. Aztán jött 2023. október 7. a Fekete szombat!
2023. október 1-ig 18 db, október 9-től kereken 100 bejelentett esetről tudott a TEV.
A Hamász támadása során mintegy 1200 embert, többségében civileket gyilkoltak meg, és több mint 250 túszt hurcoltak magukkal Gázába. Válaszul Izrael hadat üzent a Hamásznak, és “Vaskardok hadművelet” néven totális háborút indított. Ennek eredményeként – a Hamásztól nem egészen független gázai Egészségügyi Minisztérium szerint – a háború kezdete óta több mint 50.000 palesztin vesztette életét az izraeli támadásokban. Ráadásul a halálos áldozatok jelentős része gyermek és nő! A sebesültek száma pedig meghaladja a 80.000 főt. Mindemellett több ezer ember eltűnt, és a Gázai-övezet jelentős része romokban áll.
Az események beindították az ún. „új-antiszemitizmust” a nyugati világban.
Azt itt gyorsan szögezzük le, hogy ennek a cikknek nem célja igazságot tenni. Egyik fél terrorját sem lehet méltatni vagy mentegetni semmilyen okfejtéssel. Nem is ezzel foglalkozunk. Fókuszban ugyanis annak megértése áll, hogy míg Európát átjárta az Izrael-kritikába, időnként gyűlöletbe átcsapó hangulat, Magyarország ebből hogyan tudott kimaradni? És meddig?
„A folyótól a tengerig” nótákat itt nem üvöltötték százezrek a Hősök terén, és a liberális értelmiség sem lett hirtelen palesztinbarát. De miért? Miért nem ítélte el az ugyanúgy gondolkodó belpesti a Vaskardok hadműveletet, mint az ugyanúgy gondolkodó londoni vagy párizsi?
Magyarországon nincsen egyébként ez a muszlim kisebbség, illetve az a radikális baloldal is nagyon minimális számú vagy kis számú, tehát […] nem látom azt, hogy ez itt bármilyen veszélyt jelentene jelenleg a magyarországi zsidóságra.
– mesélte Schönberger Ádám, a Marom Klub Egyesület elnöke a KözBeszéd július 4-i adásában. Ráadásul a magyar Kormány is egyértelműen letette a voksát Izrael állam védelme mellett. Hogy miért?
A magyar történelmi előzmények után talán eleve nem is tehetne mást a mindenkori magyar Kormány, mint amit Szijjártó Péter vezetésével tesz, de akad még itt egy egészen skizó helyzet is. Szóval, amíg – Szabó István A napfény íze című filmje után szabadon – a magyar zsidók jelentős része nem, vagy csak őrlángon érzi Izrael államot magáénak, ez Nyugat-Európában idáig máshogy volt.
Izrael állam megalakulása óta nyitva állt a lehetőség a „kivándorlásra”, aki azonban nem tette meg és vagy így, vagy úgy, de „otthon” maradt Magyarországon, nem vállalhat és nagyon úgy tűnik, hogy leszámítva egy-két elvétett esetet, nem is vállal felelőséget Izrael tevékenységéért. Magyarán, nincsen harcos kiállás a védhetetlen cselekmények mellett, senki sem akarta a rémtetteket relativizálni, kimagyarázni. Tehát az a fajta harcos Izrael-pártiság nem korbácsolta agyon a kedélyeket, szemben Nyugat-Európával, ahol ez mindennapos – állami szinten, de a közbeszéd szintjén is. Ennek lehet az oka az is, hogy a magyarok ingerküszöbét a lassan két éve tartó konfliktus nem üti meg, de az is, hogy békére törekszik ott, ahol nincs feszültség. Még akkor is, ha nem tudunk róla.
A különböző közösségek egymás felé való érzékenyítése és az, hogy megértsük, hogy ki a másik ember, hogy a másik emberben az embert lássuk.
Mondja szintén Schönberger. Elgondolkodtató. Ahogy elgondolkodtató az is, hogy ez vajon az univerzális sikerrecept? Tehát, ha most nekifeküdne Keir Starmer kormánya, hogy a manchesteri haredi közösséget (28.075 fő) összeérzékenyítse a város muszlim kisebbségével (122.962 fő), hmm… nem biztos, hogy eredményre vezetne. Persze ki tudja?
Ezzel szemben Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége. Lehetséges, hogy nálunk ennek az „érzékenyítésnek” még értelme is van. Nehéz pontosan meghatározni, de a magukat zsidónak vallók, a zsidó származásúak együttes száma 45.000 és 100.000 fő között lehet. Míg az iszlám szervezetek és szakértők becslései szerint is legfeljebb 30.000 muszlim él Magyarországon. Tehát szemben a nyugati trendekkel, itt a migráció nem borította fel a zsidó-muszlim arányokat. Még.
Le-het-sé-ges, hogy van összefüggés a migráció és az antiszemitizmus között?
Kovács András Széchenyi-díjas szociológus és Fischer György szociológus 2020-ban 16 európai országban végzett kutatásából kiderül, hogy míg a vizsgált országok NEM muszlim népessége 66%-ban volt mentes bárminemű antiszemitizmustól, addig ez az adott országok muszlim népességének csupán 38%-ról volt elmondható. Az antiszemita gyökerű Izrael-ellenesség pedig az európai muszlimok 91%-t érintette, ezzel szemben ez a nem-muszlimok 60%-ról volt elmondható.
Egy, az American Jewish Commitee által megrendelt és a német Allensbach Intézet által végzett 2022-es kutatás szintén megerősítette a muszlim népességben mérhető fokozottabb antiszemitizmust az átlagnépességgel szemben. Németországban a megkérdezett muszlimok 54%-a ért egyet azzal, hogy a zsidók ma visszaélnek a második világháború alatti náci népírtással kapcsolatos áldozat-státuszukkal – ezzel szemben a német átlagnépesség 34%-a gondolja ezt így. Továbbá 46%-a ért egyet azzal, hogy a zsidóknak túl sok hatalma van a médiában, valamint 45%-a azzal, hogy a zsidóknak túl sok hatalma van a politikában. Utóbbi kettővel a német átlagnépesség 18%-a ért egyet.
Még nem késő!
Ugyanis, ha már Magyarország megjárta a hadak útját, akkor itt volna a lehetőség össztársadalmilag végre valamit nem elb*szcsizni. Úgy tűnik, a magyar közbeszéd nem ült még fel erre a nyugati hullámra, és nem akarja bizonygatni az egyik vagy a másik igazát. Óriási szükségünk van arra, hogy ez a jövőben is így maradjon.
Nagyon egyszerű lenne konklúzióként migránsozni most egyet, de ne tegyük. Ennél azért összetettebb a kép:
hogy megértsük, hogy ki a másik ember, hogy a másik emberben az embert lássuk.
Hiszen jó eséllyel, akik itt vannak, maradnak. Velük kapcsolatban csak rajtunk áll, hogy úgy maradnak itt, hogy közben otthonuknak érzik, és később a hazájuknak a Kárpát-medencét, vagy úgy, hogy nem. Utóbbiak azok, akikkel már nem tud mit kezdeni a nyugat. Az pedig országa válogatja, hogy ez az integrálásra nem fogékony réteg 30.000, vagy már most 3 millió fő.
Ha csak annyit segítünk, hogy a már itt élő muszlimokat jobban megismerjük, és bevezetjük a magyar kultúrába, történelembe, lehet, hogy az is elég. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, beszélgetni kell. Már az is megvédhet az elszigetelődéstől, a tudatlanságtól. És persze az sem hátrány, ha tisztában vagyunk néhány alapvető ténnyel:
A keresztény kultúra 2000 éves, a muszlim kultúra csak 1400 éves, mintegy 600 év lemaradásban vannak.
Erről Kasszab Adonisz beszélt nemrég a Közbeszédben. Tehát, ha elvárja a wilkommen kultúra oltárán a nyugat-európai mainstream értelmiség, hogy az emberi jogok kisujjeltartós csoportjához mindenki alkalmazkodjon, meg kell ismerni a másik felet is. Azt, hogy ő akar-e, tud-e oly módon alkalmazkodni? Egyáltalán van e mihez alkalmazkodni? Mert a vallástalanság, az senkinek se pálya, se a haredinek, se a muszlimnak – de még az ateistáknak sem. Márpedig ami az Európában protestáló tömeget elsősorban összeköti, az a vallási alapú szolidaritás a palesztinok felé.
Mikor láttunk utoljára efféle összetartást európai keresztények között? De most komolyan? Mikor vonult kisujjeltartva 100.000 angol a Trafalgar-térre, hogy a közel-keleti keresztények mellett tüntessen? Segítek, soha! Szóval mindenféle álszentség nélkül azért ízlelgessük azt, hogy Európa egyszerűen nem érti a modern vallásháborúkat, márpedig ez az arab-izraeli lényegében 1948 óta az. Ahogy már magát a vallást, a hitet is legfeljebb kapizsgálja. És ez a hab a tortán. Mivel az átlag európai nem ismeri belülről se a vallásos muszlim, se a vallásos zsidó világot, olyan következtetésekre jut a mainstrem hírekből, ami antipatikussá, és előítéletessé teszi azt számára. Beindítva így az általánosító gyűlölethengert, pedig mit tudunk mi a muszlim, vagy zsidó világ törésvonalairól. A szúfi-vahhábita ellentétről, vagy akár politikai iszlám és a szekularizmus vitáiról? Semmit. Legjobb esetben is a nálunk okosabbak és tájékozottabbak véleményére hallgatunk.
Nem ismerjük ezeknek a világnak a szép oldalait sem, az épített és kulturális örökségeket, azt a sok fantasztikus dolgot, ami Európában már kihalt, vagy még esetleg a falvakban nyomokban megtalálható. Nem ismerjük ezeket a világokat, de szurkolunk az egyik ellen, vagy a másiknak.
Ez ma egy háromirányú útkereszteződés.
Ha megkérdezzük az afgán, szír, pakisztáni menekülteket, hogy miért akarnak Európába jönni, szinte egyöntetűen a következő választ adják: a jobb megélhetésért, és valami elől (háború, saría törvények, házasság stb.) menekülnek. És az tuti biztos, hogy vissza már nem mennek maguktól. Szóval ennek és az eddig taglaltak tudatában Magyarországnak három választási lehetősége van:
1. Az extravertált hangos keményfiú! A trianoni kis-Magyarország geopolitikai Dobermannként hangosan veri a tamtamot, ahogy ez nyugaton szokás. Igaz, nekünk nem voltak gyarmataink, nem tartunk fent most sem hálózatot sehol, hogy a „közbeszerzéseket” magyar cégek nyerjék. Tehát mivel gyarmati romantikánk, gazdasági érdekünk nem fűződik a muszlim világ egyik vagy másik pártjához, vallási, vagy etnikai csoportjához sem, hangoskodni csak valami furcsán megindokolt elvi alapon lehetne. Hasonlót csinál Szlovénia és pl. Írország.
2. Az introvertált megszeppenő! Merünk annyira kicsik lenni, hogy nem veszünk tudomást igazából semmiről. Úgy csinálunk, mintha nem értenénk a körülöttünk zajló események felszínét sem. Hasonlóban van Japán és Dél-Korea, némileg érthető módon.
3. Az ambivertált középutas. Nem meglepően a V4 összes állama, amely valaha nagyszámú zsidóságnak adott otthont, elítélte a Hamász tevékenységét és kiáll Izrael önvédelemhez való joga mellett, de ezenfelül nem tolja túl. Nem vitatkozik nyilvánosan! Nem szítja az indulatokat. Igaz van, akinek már ez is sok, de azok idáig biztosan nem olvasták el ezt a cikket.
Ha Magyarország folytatja „ambivertált” politikáját, megnyugtatja a hazai zsidóságot és ha továbbra is segélyekkel igyekszik segíteni palesztinok tízezrein, esély van a feszültség- és indulatmentes hazai légkörre. Ám, hogy azon belül mi történik? Az csak rajtunk, embereken múlik. Hogy nem arabozzuk le a törököt, nőként nem akarunk haszid férfival kezet fogni, hogy türelmesek vagyunk, kérdezünk. És mesélünk a magyar kultúráról, történelemről, a helyről, ahol élünk. Volt, hogy ez párszor már sikerült. Ez a mi generációnk egyik nagy lehetősége, hogy bebizonyítsa, tényleg olyan jó ember-e, mint mondja magáról. Hajrá Magyarország!
