Játszani kell. Pénzért. Euro tíz és százmilliókért. Reklámszerződésekért. Luxusért. Ez a baj. A mérkőzések, a nem ideális időjárás, a kevés szurkoló. Hriszto Sztoicskovnak ebből lett elege. Napjaink sztárfutballistáinak panaszáradatából a most zajló klubvilágbajnokságon. A hisztériából. Nehéz is lenne vitatkozni vele. Sztoicskov, a kilencvenes évek egyik ikonikus csatára, jogosan teszi fel a kérdést: pontosan mi is a problémátok?
Túlzás lenne azt állítani, hogy a FIFA új, kibővített klubvébéje világsiker. A stadionok – jobb esetben – félig üresek, sok meccsen alig pár ezer néző lézeng, és a rendezvény inkább tűnik egy újabb milliárdos biznisznek, mint futballünnepnek. De ezt már megszokhattuk volna és ettől még a játékosoknak nem feltétlenül kellene telesírniuk a médiát – legalábbis nem úgy, mintha az időjárás, az utazás vagy a túl sok lejátszott mérkőzés lenne a legnagyobb gondjuk az életben.
Sztoicskov azt is felidézi: az ő idejében kettő csere volt meccsenként, nem pedig öt. Vagyis nem volt ilyen szintű rotáció egy-egy mérkőzésen, de nem volt pihenőidő, nem volt milliós konditerem, sem pedig dietetikus. Ma ezek mind adottak. És ezzel persze semmi gond, hiszen a futball és a sporttudomány is fejlődik. De akkor mégsem lenne ildomos túlterheltségre panaszkodni. Nemde? Na, ez a különbség a nagybetűs futballisták és a két lábon járó reklámfelületek között: előbbiek fociznak, utóbbiak pedig… nyilatkoznak.
Mert a mostani klub-vb és úgy általában a modern futball már régen nem csak a labdarúgásról szól, hanem a szupranacionális sportmárkákról, üzletről, globális piacról és persze a merchandisingról. És ebben a világban ez mutatkozik meg a játékosok hozzáállásán is. Csakhogy ez az egész a szurkolóknak finoman szólva is visszatetsző. Hiszen ki tudna olyan játékosokra felnézni, akiknek a luxuskörülmények mellett az a legnagyobb problémájuk, hogy a rendes szezonon túl is pályára kell lépniük néhány meccsen?
Néhány extra meccs talán nem jelenti a világ végét a futballistáknak. Vagy csak jussanak eszükbe a szurkolók – hiszen végtére is tőlük jönnek azok a bizonyos milliók a bankszámlájukra. Sztoicskov szavai reméljük célba érnek és talán szöget ütnek a címzettek fejében is. Akiknek pedig nem jön át a mondanivaló és továbbra is inkább panaszkodna, az talán gondolkodjon el azon, hogy a megfelelő szakmát választotta-e.