Skip to content Skip to footer

Dr. Horváth Attila és Dr. Schiffer András vitája az Alaptörvényről

“Ha megnézek egy alkotmányt, megmondom, melyik országé” – állítja Dr. Horváth Attila alkotmánybíró, aki Schiffer András korábbi országgyűlési képviselővelaz LMP egykori alapítójával vitatja meg az alaptörvény elmúlt 13 évét.

Az elmúlt 15 év woke-nyomulása sok olyan dolgot szükségessé tehet az alkotmányozó oldalán, amit megmosolyogtatónak tarthattunk korábban. Például a most belengetett alaptörvény-módosítás, ami szerint rögzíteni akarják, hogy két nem létezik. Pár évvel ezelőtt viccesnek is tartottam volna egy ilyen felvetést, de láthattuk azt a nyomulást, amelyik a legalapvetőbb társadalmi cövekeket kívánja légiesíteni, és így akar sakkozni az emberiséggel” – osztja meg véleményét Schiffer András az Alaptörvény küszöbön álló módosítása kapcsán.

Az MSZP-től a Független Kisgazdapártig, az SZDSZ-től a Fideszen át az MDF-ig a pártok között hiába volt elvi egyetértés abban a kérdésben, hogy kellene egy egységes új alkotmány, megvalósítása mégis rendre elmaradt.

Így az alkotmányozás lényegében 1994-től az országgyűlési választások permanens kampánytémájává vált. Schiffer András elmondása szerint az alkotmányozás szándéka 2002-ben a Medgyessy-féle MSZP-s választási programból sem maradt ki. Mi több, ez az igény a Gyurcsány-kormány idején is megfogalmazódott. Az akkori igazságügyi miniszter, Petrétei József el is készített egy alkotmánytervezetet, de az utóbb mégis fiókban maradt, mondván, hogy „ne zavarja meg vele a 2006-os választási kampányt.”

2010-re „elmúlt az a kegyelmi pillanat, amikor egy rendes alkotmánya lehetett volna konszenzuálisan az országnak – jelenti ki az LMP volt elnöke.

Annyiban vitatkozok veled, hogy az alaptörvény tervezése úgy kezdődött, hogy minden jogi kar, minden olyan intézmény, amelyik jogi kutatásokkal foglalkozott, kapott egy felszólítást, hogy vegyen részt ebben a folyamatban” – reagál szavaira Horváth Attila.

A beszélgetésből kiderül, mire szolgál az alkotmány, helyreállt-e a történeti alkotmány jogfolytonossága, miért van a Szent Korona helye a Parlamentben, 2010-ben kinek a látogatását követően vett 180 fokos fordulatot Magyarországgal szemben az amerikai külpolitika, váltott stílust az USA budapesti nagykövete. Diáktársaival miért dobálta meg papírrepülővel Schiffer András Magyarország első szabadon választott miniszterelnökét, Antall Józsefet, elsőéves joghallgatóként mivel vívta ki tiszteletét Horváth Attila. Arra is választ kaphatunk, a vita résztvevői mit változtatnának meg az Alaptörvényben.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

the Kick-ass Multipurpose WordPress Theme

© 2025 Kicker. All Rights Reserved.